Az ősmagyarok vallásáról


Az ősmagyarok vallásáról

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem maradtak fenn ősi magyar istennevek? Azért, mert ilyenek soha nem voltak. A magyarok ősei egyistenhívők voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: "a mindenek Urát". Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat. Theophylaktosznál ezt olvassuk: "A turkok (magyarok) csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette". Ibn Fadlan pedig azt írja, hogy "a magyarok az égben lakozó Istent mindeneknél feljebbvalónak tartják". Ugyancsak Anonymusnál olvassuk, hogy "Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a vezetője…Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten győzelmet adott nekik… az isteni kegyelem volt velük". Kézai Simonnál írta le, hogy hadbahíváskor "Isten és a magyar nép szava" szólt a kikiáltók hangján. A Lehel-mondában pedig azt találjuk, hogy "Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk". A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thuróczy János krónikája a magyar honfoglalást így kezdi: "Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte…" A kereszt jelét ott találjuk a honfoglaláskori bezdédi tarsolylemezen, a honfoglaláskori nők nyakában bizánci kereszt formájában és a szabadkai magyar temetőből származó öv csatján áldást osztó aggastyán alakjában. Őseink akár közép-ázsiai, akár későbbi, főleg kaukázusi tartózkodási helyén megismerkedtek a kereszténységgel, hiszen kaukázusi szomszédjuk, az örmények 285-ben vették fel a kereszténységet; püspökeik az onogurok között is térítettek. Prümwart püspök 926 táján Sankt Gallenben, Szent Wikbert pedig 954-ben a kalandozó magyarok között térített. A Cyrill és Metód-legendákban 860-ban a magyarok a keresztény vallás ismeretéről tettek tanúságot. A történeti források feljegyezték, hogy 945-948 táján Bulcsú és Tormás (Termacsu), majd 953-ban Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és István pedig Vidinben vették fel a keresztséget.

 

Bezdédi tarsolylemez
Fent: Bezdédi tarsolylemez, közepén a kereszttel, lent: nőies világfa a magyar népművészetben (Jankovics Marcell)

 

A pusztában élő népek egyistenhívők, de az Istennel a szellemi világ lényeinek személyén vagy a táltosokon keresztül tartják a kapcsolatot. Tudják, hogy a Teremtő "ott van" közöttük, szertartásaik egy része mégis a szellemi világ lényeihez kötődnek. Ott élnek szoros kapcsolatban a természettel és tisztelettel adóznak a természet elemeinek anélkül, hogy azokat bármilyen módon imádnák. A menny, az égitestek és a természeti erőket megszemélyesítő világkép ott él hitvilágukban, de az Isten messze kimagaslik közülük. Isten hírnökei a vadászmadarak. Vallásuk fontos szerepet töltött be a társadalom felépítésében és a hadviselésben. A honfoglaló magyarok vallásában a teremtő Isten az egek ura volt és az ő akaratából uralkodott népén a főfejedelem. Ősi egyistenhitünk bizonyítéka, hogy összes hittel kapcsolatos szavunk török, belső-ázsiai eredetű (Isten, lélek, imád, menny, is [szent], ül, megszentel, boldog, böjt, vétek, bűn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök stb.). Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarságunk nyelvével. "Pogány kori" szókincsünkből jóformán csak a "Fiúistenre" vonatkozó hit emlékei hiányoznak. A magyarok ősvallása sem volt más, mint mindazon belső-ázsiai népeké, akik ugyanazokon a területeken mozogtak, ahol őseink. A vallások története tanúsítja, hogy egyazon éghajlat alatt, hasonló természeti benyomások közepette, egyforma életmód mellett, a műveltség egyazon fokán hasonlóképpen alakul a népek vallásos szemlélete. Ezért is keverik össze az európai auktorok a szkítákról, a hunokról, az avarokról, a "türkökről" és a magyarokról kialakított képüket.

 

Bezdédi tarsolylemez középső részlete
Bezdédi tarsolylemez középső részlete (László Gyula, 1988)

 

A magyar ősi hitvilágával szemben a finnugor népek vallásában ott szerepel Numio-Tórum, Num, Senke, az Embernevelő isten, Orr-iki, a világfelügyelő férfi, a Nahracsi bálvány, Nadim szent helyei, a halotti báb, a medve-kultusz és még megannyi olyan vallási elem, amely őseinknél sohasem volt jelen; népművészetünkben és hitvilágunkban még csak nyomokban sem lelhető fel.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 28. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,217 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: Az Ősmagyarok hitvilága Következő cikk: A belső-ázsiai nagyállattartó lovas népek vallása


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: