Az Ősmagyarok földművessége


Az Ősmagyarok földművessége

Őseink földművességéről azért indokolt írni, mert több szerző Árpád népét úgy állítja be, mint amely nemcsak afféle "lovasnomád", hanem "nomád" kultúrával rendelkezett és a földművességet és az állattartást KeletEurópában a szlávoktól vagy itt a Kárpát-medencében a morva-szlávoktól vagy más népektől "vette volna át". Ennek a felfogásnak a korabeli auktorok éppúgy ellentmondanak, mint temetőink és településeink tanúságai. A honfoglalás idején a Kárpát-medencében már hun-avar maradék-lakosság élt, amely ugyancsak Keletről hozta magával a földművesség és állattartás ismeretét. Honfoglalóink magas szintű "farming" (földet művelő és állattartó) gazdálkodást folytattak; gazdagságuk jelentős részét nagy állatállományuk és szakszerűen művelt földjeik adták. Ha honfoglaló őseink afféle nomád pásztorok lettek volna, akkor a környező népek tengerében éppúgy eltűntünk, felszívódtunk volna, mint az a népvándorlás szinte minden népével megtörtént. A honfoglaló magyarság életmódjára és mezőgazdaságára vonatkozó források szűkszavúak, de azért megtaláljuk benne mezőgazdaságunk bizonyosságait, csak el kell szakadnunk a finnugrista toposzoktól, mint a "téli-nyári szállás", a "félnomád életmód", a "ligeterdő", a "szláv jövevényszavak", a "nomadizálás" stb. Gardézi pl. így ír a magyarokról: "Szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek… sok szántóföldjük van". Fodor István régész a maga visszafogott stílusában így fogalmaz: "Kétségtelen, hogy honfoglalóink jelentős földművelő népességgel rendelkeztek, s ennek az életmódnak számos hagyományát Keletről hozták magukkal".

Balassa Iván ősi ekéinket és ezeknek szókészletét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy "ekéink technikailag igen magas szinten álltak", amit többek között az erre vonatkozó szókészletünk is bizonyít, mint pl. a szánt, az ás, a köldök, a köpű, a szarv, az eke, a fő, az eketalp, a szántóvas, a laposvas, a hosszúvas, a vezér(rúd) stb. szavunk. "Sikerült megállapítanom - írja Balassa Iván -, hogy a bolgár-török szavakból egy túróeke (ralo) egészét össze lehet állítani". Kelet-európai analógiák és honfoglalás kori sírleletek alapján kimondhatjuk, hogy honfoglalóink ismerték az ekét, az ásót, a kapát, a sarlót, a csépet, de legtöbbször más típusokat használtak, mint a későbbi korokban. Gabonáink és növényeink szavainak nagyrésze is ótörök eredetűek, mint: búza, árpa, arat, boglya, gügyü (maroknyi nád), gabona, tarló, őröl, kölyű (gabona széthúzása), szór (gabona tisztítása), dara, ocsu, gyümölcs, alma, körte, mogyoró, dió, kökény, som, szőlő, karó, kocsány, szűr, bor, borsó, bors, kender, kóró, tiló, csepű, orsó, torma, üröm, kabak, komló, csalán, gyom, gyertyán, gyűrűfa, kőris, tátorján, bojtorján, kalokány, katáng, gyopár, gyékény, cötkény, kökörcs, kökörcsin, kikirics, káka stb.

- Eketípusaink. 1. kampóseke (szoha), melynek két vasa befelé összefordul és csak karcolja a földet (karcolóeke); az irtásos földművelés talajfelszínét formázták vele; 2. túróekék (aka-pusz-ok) szimmetrikus ekevasai között volt 12-14 cm-es és 24-28 cm-es. A már használatban levő földet szántották vele. Olyan talpon csúszik, amelynek hegye szimmetrikus, dárdahegy alakú vassal van ellátva, ezért "talpas ekének" is nevezik. 3. Ágyeke (szaban) már jobban megdolgozza a földet, azt oldalra fordítja, ezért fordítóekének is nevezik. Az ekék vasa aszimmetrikusak, hosszúk elérheti a 40 cm-t, szélességük 28 cm-ig terjedhet, vastagságuk 1 cm, szélükön megerősítették, hogy parlagokat és szűzföldeket könnyebben fel lehessen törni; változatai: a váltóeke és a kerülőeke, ez utóbbinak a csoroszlya mellett erősen aszimmetrikus ekevasa, taligája és kettős szarva van. Őseink használták a fogatos ekét, amely elé természetszerűleg ökröket fogtak. A fogatos eke vasa 40 cm-nyi volt és 5 kg-ot nyomott. A csoroszlyák hossza 40-60 cm, szélessége 3-5 cm volt. Európába a szügyhám a belső-ázsiai népektől került be. A szarvtalpas eke szarvát és talpát egyetlen fából faragták vagy a két fél szarvtalpat munkálták ki és ezeket kapcsolták össze. Ez a rendkívül erős szerkezet a legkeményebb gyepet is felhasogatta. A földet megmunkáló szerszámok közül elsőnek az ásáshoz használt vaspapucsos faásót említhetjük, amely kertművelésre és árokásásra egyaránt alkalmas volt

- A kasza és a sarló. Őseinknél az aratást általában fiatal nők végezték sarlóval. A sarlónak kétféle alaptípusa ismert; az egyik pengéje a nyéltüskéből csaknem egyenesen halad felfelé és csak az utolsó harmadban görbül be, ez az ívsarló, a másik nagyobb öböllel kezdődik és ebből felfelé, majd befelé kanyarodik, ez a horgas sarló.

- A cséplés és az őrlés. Őseink szemnyerő eljárásainál kevés a fogódzópontunk, mert azok romlandó anyagból készültek. A lóval való nyomtatást őseink biztosan Ázsiából hozták magukkal, hiszen a nyomtatás helye, a "szérű" szó is ótörök eredetű, és ilyen eljárásokat a belső-ázsiaiak ma is használnak. A cséppel történő szemnyerésre csak analógiáink vannak. Mivel a feltárásokból előkerült gabonafélék nagy tisztaságban fordultak elő, ezért nyilvánvaló, hogy fejlett tisztító eljárásokat használtak. Ezt végezhették válogatással, lapáttal, a szél segítségével, vízben mosással és szárítással vagy bármilyen más eljárással. A szántóföldeken maradt szalmát vagy, beszántották vagy, elégették.

- A megtermelt és kitisztított gabonamagvakat kézzel hajtott őrlőköveken megőrölték. A durva örmelényt nevezték régi török nevén darának, amelyből lepényféléket sütöttek.

 

Földművelő szeközök Levédiából és Etelközből VIII.-IX. század
Földművelő szeközök Levédiából és Etelközből a Kr. utáni VIII.-IX. századból

Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. március 1. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 1,595 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: Honfoglalóink temetői (őseink temetkezési szokásai) Következő cikk: Ősi termesztett növényeink


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: