A lovasnépek és a közelharc


A lovasnépek és a közelharc

A világtörténelemben páratlan eset, hogy egy nép - a férfiak és a nők lóháton, az aggok és gyermekek szekéren - messze Ázsia felől Európa felé felkerekedjenek és az itt megtelepedett nemzetek között nemcsak új hazát szerezzenek, hanem azt minden támadással szemben, immár ezeregyszáz esztendőn át meg is tartsák. Ezt tette meg a magyar. A honfoglaló magyarságot az új haza kiválasztásával, megszerzésével és megtartásával járó hatalmas, elsősorban katonai teljesítményre a szomszédainál értékesebb katonai tulajdonságai képesítették. Ezek a katonai tulajdonságok a következők voltak:

1. A magyarok katonasága a lovasságra épült. VI. Bölcs León bizánci császár írta: "A magyarok nem kitartók gyalog megállni helyüket, mint akik gyermekkoruk óta lovagláshoz szoktak". Őseink megtalálták a paripának, mint katonai eszköznek nagy előnyeit; ezzel biztosították a hadviselés fölényét ellenségeikkel szemben. Amíg a germán páncélos lovasságánál a ló elsősorban a védőfegyverzetet szállította, addig a magyar paripa maga volt a támadófegyver. A lovas taktika legfőbb eleme a lóhátról való nyilazás volt.

2. Őseink harci ereje katonai erényeiben rejlett. VI. Bölcs León császár írja: "a magyarok nem olyanok, mint a többi népek, melyek egy vereség után le vannak győzve, hanem legfőbb iparkodásuk a vitézkedés… Egy fejedelem alatt élnek, ki kemény fegyelemben tartja őket. E nép, melynek vétkeseit főnökeik kegyetlen és súlyos büntetésekkel lakoltatják, a bajt, a fáradtságot nemesen tűri, a hideget és a meleget kiállja, s a szükségbeli fogyatkozást, mint pusztanép fel sem veszi…Karddal, íjjal és kopjával fegyverkeznek… Nagy szorgalmat fordítanak a lóhátról való nyilazásra… Óvatosak és kitartók".

3. A harmadik erény a csatában való manőverezés volt. Az ősmagyarok csatarendje több harcvonalra tagozódott, melyekkel a csatában rendkívül ügyesen manővereztek. Az első harcvonal rendszerint csak színlelt támadást hajtott végre, hogy aztán színlelt hátrálással az ellenséget a hátsó harcvonalak átkaroló mozdulataiba csalja. Messze előreküldött kémeiktől, hírszerzőiktől idejében megtudták az ellenség közeledését, s "mint szokásuk volt, hihetetlen gyorsan csatarendbe álltak". A honfoglaló magyarság csatarendjéről VI. Bölcs León császár megállapítja, hogy "csatarendjükben sűrű, mély csoportokat alakítanak ki… oldalt és hátul külön csoportjaik vannak azok támogatására, kik segélyt igényelnek és az ellenség megkerülésére… van a csatarenden kívül fölösleges erejük, melyet titokban gondtalanul táborozók ellen, vagy harcoló hadosztályok segélyére tartanak fenn… nem csupán egy harcvonalban állnak ki, hanem alakítanak másodikat, sőt néha harmadikat is… Nem mindig harcolnak nyilt erővel, legtöbbször cselben és titkos lesállásban áll játékuk… vezeték lovaikat közel a csatarend háta mögött tartják, a poggyászt pedig 1-2000 lépésre hátul vagy oldalt, elegendő őrizet alatt".

 

Hátrafelé nyilazó magyar
Lováról hátrafelé nyilazó magyar az aquileai székesegyház altemplomának 1200 körüli időből származó kárpitján

 

A fenti jellemzésből ráismerünk arra a harcmodorra, amelyre a világháborús seregek lovasságát 1914 előtt nevelték. A magyar hadrendszer a belső-ázsiai türköktől örökölt hadvezetés egyenes folytatása volt. Kagánjuk, vagyis a szakrálisan tisztelt fejedelmük sohasem haladt a seregek élén, hanem teljes visszavonultságban tartózkodott éppen személyének fontossága miatt. Elöl haladt viszont fia, öccse vagy más családtagja, a trón örököse a hódolt népek vezéreivel. A magyarság hadrendje a tizes számra épült, azaz a katonai egységek tizedekből, századokból és ezredekből álltak. Maga a hadrend egy erős derékhadból, valamint három jobb- és három balszárnyból állt. Ezt a rendszert tőlünk vette át Európa. A kalandozások befejeztével az államalapítás és a feudalizmus kialakulásának időszakában alapvető változáson ment keresztül a magyar fegyverzet és a haditaktika. Egy-két évszázad elteltével a hajdani dícsőséges hadjáratok egyes epizódjai már csak a népmondákban és a krónikásaink elbeszéléseiben éltek tovább.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. március 1. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,144 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: A lándzsa és más fegyverek Következő cikk: A Titkok Koronája (a Magyar Szent Korona)


   







Tetszik 1 Soos Tibor kedveli
Soos Tibor




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: