Magyar nyelvű írások Kréta szigetén


Magyar nyelvű írások Kréta szigetén

Ha Kréta szigetén magyar nyelvű lakosság élt az ókorban, Kr. e. 2800-tól Kr. e. kb. 1150-ig s ott államalkotó minőségben szerepelt, akkor a szigetlakók által készített és ránk maradt írásos emlékek között magyar nyelvű daraboknak is kell lenniük. Ha ilyen szövegeket valóban találunk és azokat el tudjuk olvasni, akkor a szigetlakók nemzetiségét és népi hovatartozását a történettudomány legsúlyosabb bizonyítékával is igazolhatjuk. A krétai írásokról az eddigi kutatások alapján annyit már tudunk, hogy azok kezdettől fogva a rovás rendszerű írással készültek. Olyan írással, amelynek jellegét jobbára egyenes vonalak különféle alakban való összerakása adja meg s amelyet erre való tekintettel mértani (geometrikus), vagy még jobb kifejezéssel vonalas írás (linear script) neveznek. Ez a krétai írás különbözik tehát a Mezopotámiában használt ékírástól és különbözik az Egyiptomban használt írástól is, de azonos a Földközi-tenger keleti partvidékén állott maúri országok (Szíria, Kánaán, Hétország) írásrendszerével. Ez az egyezés további bizonyíték az Égei-tengeri lakosság nagyobbik részének földrajzi eredetére.

 

A krétai vonalas írással legtöbbet Michael Ventris angol mérnök foglalkozott (29m), aki annak három formáját különböztette meg: az ősi vonalast (Kr. e. kb. 2000-1650), amikor a vonalak összerakásában még képszerűségre törekedtek; a vonalas- A típust (Kr. e. kb. 1750-1450), mikor a képszerűség már eltűnt; és végül a vonalas- B formát, bizonytalan kezdettől kb. Kr. e. 1100-ig. Ventris a vonalas- B-re összpontosította figyelmét s húsz éven át kísérletezett megfejtésével. Kiindulásakor mint mondja, két ismeretlennel állt szemben: nem ismerte az alkalmazott írásjelek hangértékét és nem ismerte a nyelvet sem, amelyen a szövegeket írták. Kortársaival együtt előbb abból a feltevésből vidult ki, hogy a krétai nyelv valamilyen nem- görög nyelv lehet, talán hetita vagy még inkább etruszk, és 1952-ig ezen a vonalon próbálkozott. Miután azonban így nem tudott eredményre jutni, élete hátralévő négy esztendejében a görögnél kötött ki s a kulcsot e nyelv ősi formájában, az ógörögben vélte meglelni. A használt írásjelek számát nyolcvanhétben állapította meg.

 

Hogyan jutott Ventris arra a meggyőződésre, hogy a vonalas- B görög szövegeket örökít meg? Úgy, hogy néhány olyan kőtáblát talált, amelyen egy-két írásjel kíséretében edények rajza szerepelt. Ezeket táblákat raktári felvételezésnek értelmezte és feltételezte, hogy az írásjelek a rajzban is ábrázolt edényeket nevezik meg.

 

Megpróbálta tehát az edények nevét görögül kimondani s az írásjeleket a görög szó mással hangzóival azonosítani. Úgy találta, hogy módszere sikerre vezetett, mert a víztartó edény ó-görögül UDORO (v.ö. magyar vödör), az amfora pedig KURUSU (v.ö. magyar korsó). Egy más alkalommal lófej volt a táblácskára rajzolva két írásjel kíséretében. Görögül ló PULOSZ s ennek alapján a két írásjelet Po-Los-nak olvasta. A kapcsolatot itt is meglepő jónak találta, de ezúttal sem gondolt arra, hogy Fej magyarul Fő, régen Pu, az igavonó állat pedig Ló, tehát a Po-Lo esetleg a magyar ló: fej is lehet. Megtalálta Ventris a Ló rokonszavát is, az IQO-t (v.ö. magyar csikó), továbbá a sajt TÚRÓ nevét (magyar: túró) és egy olyan edény rajzát, amelynek a talpa ki volt törve s amit ő DIPA MEZOE QETORVE alakban olvasott el (v. ö. magyar: talpa mezője kitörve): Ezek után boldogan írta barátjának, hogy "csillagászati mértékben kicsi a valószínűség arra, hogy e megdöbbentő egyezés csak a véletlen műve volna; vagyis az egyezés bizonyíték a megfejtés tagadhatatlan helyességére" (29m 82).

 

A helyesnek vélt kulcs birtokában Ventris hozzálátott a krétai szavak görög nyelvből való értelmezéséhez és számos szöveget ezen a módon olvasott el. Egyik leghosszabb szövege magyarra fordítva így szól: "Kerowos pásztor Asiatiában őrzi Thalamatas marháit" (Kerowos the shep herd at Asiatia watching over the cattle of Thalamatas). Eredményét az írásjelek betűzése szerint is bemutatta: Ka-Ro-Wo Po-Me A-Si-Ia: Ti-Ja O-Pi-Ta-Ra-Ma-Ta-Qe-To-Ro Po-Pi O-Ro Me-No, Man 1 (29et 140 ) . Könnyű ezt a mondatot görögösíteni, ha az írásjelek kétharmad részét ki lehet az olvasásból kapcsolni oly módon, hogy azokból értelem nélküli tulajdonneveket gyártunk. Ugyanezt a szöveget azonban jobban: ki lehet sikeríteni magyarul. Íme: Kirovó fémmel (P/F) (h)asítja a fa darabot (P/F; M/B) kettőre. Pap írja, mennyi: Ember.

 

E szöveg megértéséhez csak azt kell tudnunk, hogy a középkorban az európai Magyarországon is rovónak nevezték az adószedőt és az is fadarabokra, vagyis pálcikákra írta az adózó nevét és a befizetett összeget. A botot aztán késével kettéhasította s egyik felét megtartotta magának, a másikat meg odaadta az adófizetőnek nyugtaként. Kétség esetén a kék fadarabot összeillesztették és leolvasták a helyes összeget. Ugyanígy jártak el az adóköteles személyek összeírásakor is. Ezt az eljárást ismerve, a krétai írásos emlék magyar nyelven való olvasása sokkal valószínűbbnek látszik, mint a Ventris-féle görög olvasat. Ventris minden meggyőződése ellenére sem boldogult a krétai szövegekkel. Azok csak nem akartak görögül beszélni, pedig faggatójuk már példátlan szabadságot vett magának s szinte egy egyéni ógörög nyelvet teremtett, hogy feltételezéseit kierőszakolja. Meg is lepték a kétségek és egyik ilyen nehéz órájában azt írta barátjának: "Az az érzésem, ha ez irányban folytatjuk megfejtéseinket, előbb-utóbb zsákutcába jutunk, vagy képtelenségeket állítunk" (29m 66).

 

Ventris barátja, Chadwick, aki a szerző tragikus halála után az ő jegyzeteit kiadta (Ventris autóbaleset áldozata lett 1956-ban), minden elismerése mellett azzal zárja mondanivalóját, hogy "a vonalas-B sok tekintetben még ezentúl is homályos" (29m 135). Akik élesebb kritikát gyakoroltak Ventris görögbe torkoló fejtegetései felett, eredményét egészében visszautasították, tételeit bizonyítatlannak tekintik (not proven, 29m 85; 184m IX). Amint a Régi Keleten majdnem minden rovásírást a szemita nyelvek segítségével próbálnak olvasni, akként a Földközi-tenger térségében, hasonló hibába esve, az ugyanolyan típusú írást mindig a göröggel akarják megfejteni. Természetesen ezúttal sem tudtak eredményt elérni, mert itt is ragozott nyelv emlékével állunk szemben. Ventris szívós erőfeszítéseit és próbálgatásait bővebben kellett ismerünk, de nem itt a helye, hogy munkájáról részletes kritikát gyakoroljunk, csak éppen két hibaforrására mutatunk rá. Legnagyobb tévedése bizonyára onnan származik, hogy nem tanulmányozta eléggé a vonalas (rovás) írásmód alapelveit és módszereit, minek következtében az egyberovás gyakorlatát félreismerte s az egyberovott figurákban is egyszerű tagjeleket látott.

 

Így jutott el a közel kilencven írásjelhez, vagyis háromszor annyihoz, mint amennyi a rovásban szokványos. Másik hibaforrást nyelvtudásának elégtelenségében kell látnunk, hiszen emiatt nem tudta felfogni a görögnek tartott szavak tulajdonképpeni hovatartozását, emiatt nem bontakozott ki előtte világosan a nyelv ragozó szerkezete: Észrevette például, hogy az írásokban a birtokviszony kifejezésére Krétában a -ja, -je ragot használták, de azt is ó-görög sajátságnak tartotta (v.ö. a magyar: faluja, anyja, hazája). Jól megfigyelte, hogy a szavak előtt feltűnő sokszor szerepel egy O- nak olvasott bevezető írás (a magyar A névelő), hogy a szavakban a szókezdő H- hang gyakran elmarad, az R és az L hangnak közös a jele, hogy az írás fonetikus, következőleg a torlódó mássalhangzót nem írják ki, stb. Mindez igaz és helytálló megfigyelés, de ez sem a görög nyelvre vonatkozik, hanem a magyarra.

 

Okmánytárunk 2. sz. alatt bemutatjuk az egyik Knossosban talált táblácskát (29m 108), amelyen szekér és ló ábrázolása mellett néhány írásjelet látunk. Az írásjeleket balról jobbra haladva az összerovások jelölésével így betűzzük: O.SZ iT.aSZ eS.T.eN SZe.Ke.Re U.T.T.aS-O.Ja aSZ SZí.N. Mai helyesírásunkkal: Ez itt az Isten szekere, utazója a Szín. Értelme: valamelyik vallási ceremónia alkalmával az isten (Hold istennő) képmását ezen az egyfogatú szekéren vitték.

 

A krétai írások közt találtak más természetű fontos darabokat is, aminő például az alább bemutatott két kerek táblácska, amelynek használati céljáról a nyugati tudósoknak fogalmuk sincs és nem tudják mi van rájuk írva. Ezek a táblák emberi arcot ábrázolnak, kelet felé forduló tekintettel s feltűnő a rajtuk lévő kör alakú lyuk. Egyiptomiul gondolkodva, az emberi arc és a kelet felé tekintés már jelent valamit: a Nap keltét, RA KEL értelemben, vagyis a Nap feljön a látóhatáron. Ebből az észrevételből viszont az a további dolog következtethető, hogy a táblácskára fúrt kis lyuk arra szolgált, hogy vele a felkelő Nap első sugarát észlelhessék. A kis lapocskát csak éppen bele kellett szorítani valami csőféle alkalmatosságba, és készen volt az ókori obszervatórium legfontosabb darabja. A két táblácskát tehát mi egy régi csillagvizsgáló, pontosabb kifejezéssel: napvárta maradványának tekintjük. Igazolja-e ezt a feltevést a táblácskára írt szöveg?

 

Ahhoz, hogy a táblácskán írásjelek vannak, nem fér kétség; ezt nem is vitatták a lelet vizsgálói. A szöveget a betűk állásából megállapíthatóan az orr felett lévő kereszttől ("itt" ) kiindulva, az óramutató járásával ellenkező irányban kell olvasni, kelettől nyugat felé, amint a Nap is halad az égboltozaton. A felső tábla írásjeleit így betűzzük:, iT K.ER.üL aK-aR.LKa U.T-Já-Ba aS. Te Nu uR 11-SZe(r). AR.NYé-Ka eL-IK-RA. EI- eS-eS (eS.ek). Mai helyesírásunk szerint: Itt kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e lyukra esik. A másik tábla szövegéből csak az elejét tudjuk megnyugtatóan olvasni: iT K.ER.üL "a rák" T-I-Z Tá.Rá-Ba . . .: itt kerül a Rák (csillag) tíz tárába . . . Ezek a mondatok világossá teszik, hogy a szóbanforgó lelet, amely Kréta szigetén került elő, valóban egy csillagvizsgáló, műszer legfontosabb alkatrésze volt, amely a Nap Föld körül való látszólagos keringésének bizonyos időpontban való megfigyelésére szolgált.

 

Ez az időpont az északi féltekén általában tisztán látható "nyári napmegállás" volt (solstitium), amikor a hatalmas égitest, miként a szöveg is mondja, egymás után következő tizenegy reggel a látóhatár ugyanazon pontján és ugyanabban az időben kel, vagyis emelkedése közben ennyi időre mintegy megállni látszik. Mai naptárunk szerint ez a nyári napmegállás június 10-től 20-ig bezárólag tart amikor a horizontra érkezése hajnali négy óra pár perckor következik be: Június 21-én a Nap már nemcsak nem emelkedik útjában, hanem visszafordul, vagyis minden reggel később és alacsonyabban kel. A naptárkészítők a régi időben a nyári megállót figyelték eszközeikkel és ahhoz viszonyítva állapították meg az egyházi ünnepek és az elvégzendő fontosabb mezőgazdasági munkálatok idejét.

 

A bemutatott második csillagászati táblácska azt mondja, hogy abban az időben, amikor az eszközt használták, a napmegállás a Rák-csillag havában zajlott le, kezdődve annak tizedik tárában (napján). Ez a mondat lehetővé teszi, hogy a régészeti lelet idejét a mi jelenlegi naptárunk szerint is meghatározzuk. A vonatkozó számítást az alábbiakban röviden vázoljuk, de aki pontosabban utána akar nézni, tanulmányoznia kell valamelyik csillagászati enciklopédiát. (12)

 

A számítás azon alapszik, hogy a Nap a Földről nézve, évi járásában az Állatöv (Zodiac) csillagai közt halad és mindegyik csillagképben harminc napig időzik. De mivel a Nap járása valamivel gyorsabb mint az Állatöv csillagainak keringése, bizonyos idő elteltével a megfigyelni szokott időszakok: a tavaszpont (március 21), nyárpont (június 21) stb., nem ugyanazon csillagkép övébe esnek, hanem a megelőzőjébe. A Napnak ez az előresietése (precessio) minden 2166 esztendőben egyenlő egy-egy teljes csillagképpel (30 nappal), vagyis 72 esztendőnként egy napnyi idővel (2166:30= 72). Mivel másfelől azt is tudjuk, hogy Kr. e. 128-ban a nyárpont (június 21) a Rák-csillag hónapjának első napján következett be, ezekből az adatokból könnyen kiszámíthatjuk, hogy amikor a nyári napmegállás a Rák-hónap 10. napján kezdődött (vagyis amikor a nyárpont 21-re esett), akkor húsz napnak megfelelő precessió idővel (20X72=1440 évvel) régebben voltunk. Vagyis a krétai lelet használati idején a mi naptárunk szerint Kr. e. 128 + 1440 = Kr. e. 1568-at írtak.

 

Figyelemre méltó tudományos eredmény, hogy éppen egy magyar kutatónak sikerült Európa egyik legrégibb csillagvizsgáló eszközét felismerni, a ráírt szöveget elolvasni, annak bonyolult értelmét felfogni és használati idejét is pontosan megállapítani. De ennél sokkal fontosabb 'az a tény, amit nem győzünk eléggé hangsúlyozni, hogy a Kréta-szigeti napvártán a Kr. e. II. évezred közepén magyar nyelven írtak, beszéltek és gondolkodtak. A Kréta-szigeti írások tehát megerősítik főbenjáró megállapításunkat, amelyet már a helynevek alapján, továbbá az isten, király- és népnevek alapján is megfogalmaztunk, hogy ti. az Égei szigetvilágban a Kr. e. 111. évezredtől kezdve Régi Keletről származó nagyobb magyar tömegek tartózkodnak és útban vannak Európa beljebb eső tájai felé. Egyúttal történelemkönyveinkben egy fontos javítást is eszközölhetünk: az első európaiak nem görögök, hanem magyarok voltak.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,088 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Magyar hely- és népnevek Krétában és az Égei szigetvilágban Következő cikk: A Balkán-félsziget magyar őslakossága


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: