Szondi Miklós: Történelemírásunk ellentmondásosságai


Szondi Miklós: Történelemírásunk ellentmondásosságai

„Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!” – Seneca

 

Minden külföldi forrásnál összehasonlíthatatlanul gazdagabbak azok a középkori krónikáink, amiket a népünk múltjáról írtak; valamennyi egy 11. században szerkesztett, de sajnos elveszett őskrónikán alapul.

 

Ebből meríthetett:

  • Anonymus (Gesta Hungarorum – A magyarok cselekedetei, 1195. év),
  • Kézai Simon (Gesta Hungarorum – A magyarok cselekedetei, 1283. év),
  • Kálti Márk (Chronica de Gestis Hungarorum – Krónika a magyarok cselekedeteiről, 1358. év),
  • Thuróczy János (Chronika Hungarorum – A magyarok krónikája, 1488. év),
  • Mahmúd Terdzsüman (Tarih-i Üngürüsz – Magyarország története, 1560.),
  • Heltai Gáspár (Krónika az magyaroknak dolgairól, 1575. év).

 

Mindezek ellenére – a régészetben máig mérvadó – László Gyula [16. –148.] a továbbiakban arról a meglepetésről ír, ami az olvasót akkor érheti, amikor azt látja, hogy a krónikáink egészen mást mondanak a magyar nép eredetéről, mint nyelvtudományunk.

 

Sőt a kutatóink elvetik, tudálékosnak, kitalálásnak minősítik azt, amit krónikáink írnak, ehelyett egyszerűen a nyelvtudományra bízzák magukat.

Krónikáink a hun–török hagyományt őrzik, azt állítják, hogy Szkítiából jöttünk s a bibliai Nimródnak, közelebbről pedig Atilla királynak és népének vagyunk utódai.

A nyelvtudományunk ezzel szemben a finnugor származást hirdeti.

Ez az ellentét máig kibékíthetetlen. Sajnos a hivatalos álláspont nem akar abba az irányba mozdulni, hogy tisztán láthassunk saját múltunkban. Pedig, szinte bombaként robbant 2001-ben az Élet és Tudományban közzétett vizsgálati eredmény, melyben Dr. Béres Judit humánpopuláció genetikus leírta, hogy a korábbi feltevésektől eltérően nem állunk genetikai rokonságban a finnekkel.

 

E megállapítás mögött komoly kutatómunka áll, hiszen az 1980- as és 90-es években végzett, különböző kormányközi megállapodásokon nyugvó vizsgálatok eredményeként mondatott ez ki. Elérkezettnek látszott az idő, hogy népünk eredettörténetére is hiteles választ kaphassunk. Maga Béres sürgette, hogy történészek, régészek, nyelvészek, antropológusok és genetikusok kutatásait kellene összehasonlítani és egységes szerkezetbe foglalni. Nálunk azóta is mindössze annyi történt, hogy a Béresék által írt tanul- mányok angolul is megjelentek a legrangosabb tudományos külföldi folyóiratokban.

 

Chronica AZ MAGYAROKNAC DOLGAIROL:

MINT IÖTTEK KI A nagy Scythiaból Pánnoniában, És mint foglaltác magoknac az országot:

És mint birtác aszt Hertzegtől Hertzegre, És Királyról Királyra, nagy sok tusakodássockal és számtalan sok viadallyockal, Mellyet HELTAI GÁSPÁR Meg írta Magyar nyeluen, És ez rendre hoszta, Az Bonfimus Antalnac nagy könyuéből és egyéb Historias könyuekből, nem kiczín munkáual.

Az Isten egy vérből tsinálta az minden féle embereket és elrendelte őket, és határt töt nekik, Hol mindenic lakjék, üdőt is regzett nékik. Colosvarot [Kolozsvárott] Anno 1575

 

Chronica
Chronica AZ MAGYAROKNAC DOLGAIROL: MINT IÖTTEK KI A nagy Scythiaból Pánnoniában

 

Bérestől tudjuk, hogy a finnek azonban léptek.

A vizsgálatok lezárása után átírták a finn tankönyveket, de ettől még megmarad a legendás finn–magyar barátság.

Mi lehet a hivatalos álláspont máig tartó mozdulatlanságának a hátterében? Egyáltalán, hogyan alakulhatott ki az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által hirdetett származáselméletünk ellentétes a mondáinkkal, a krónikáinkkal, régi könyvek leírásaival?

Ehhez vissza kell mennünk a Habsburgok magyarországi térnyerése kezdetéig. A Habsburg dinasztia elsősorban arról volt híres, hogy a hatalom megszerzésében kiválóan alkalmazta a házasulás lehetőségét.

Így kerültek a magyar trónra is először 1438-ban egy rövid időre. Majd aztán az 1526-os esztendő nekünk Mohácsot hozta el, nekik pedig a nagy lehetőséget, hogy megszakítás nélkül uralkodhassanak népünkön közel négyszáz éven át. Uralkodásukat nemzetünk szabadságharcai kísérték. A török iga mellett elsőként Bocskai István a hajdúival szállt velük szembe, majd Bethlen Gábor Erdély fejedelme, aztán Thököly Imre, s a török kiűzése után a nagyszabású Rákóczi-szabadságharc következett.

 

A harc aztán áttevődött a szellemi életre is, amikor a bécsi udvarban szolgáló magyar testőrök magyarul kezdtek irodalmi munkásságukba.

Abban a királyi udvarban, ahol Mária Terézia azt hir- dette, hogy „a történelemírás mindig is politika volt és az is marad”.

Majd II. József rendelkezése folytán megszüntették a magyar oknyomozó történelem tanítását is. Aztán 1805-ben törvény született rá, hogy a közigazgatásban a német mellett már a magyar nyelvet is lehet használni! Ez, és a felvilágosodás eszméje hívta életre Kazinczyék nyelvújító mozgalmát, ami az anyanyelvet a nemzethez tartozás elsőszámú feltételeként mondta ki. Nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy Napóleon külügyminiszterének, Talleyrandnak a szájából

hangzott-e el a következő mondat 1805-ben: „A magyarok becsülik nagyjaikat és büszkék a múltjukra. Vedd el a múltjukat és azt teszel velük, amit csak akarsz!”

 

Anonymus
Anonymus
Gesta Hungarorum

 

Kiszely István szerint 1821-ben Bécsben utasítást adott ki az osztrák kormány, hogy „a rebellis (lázadó) magyaroknak az osztrák történészek írjanak egy olyan őstörténetet, amelyre ez a rebellis nép nem lehet büszke”.

 

Nehéz elhinni ezeket, de éppen a történelemírásunkban bekövetkezett nagy fordulat igazolja, hogy azt, a fentiek szellemében hajtották végre. Az 1840-es évektől nem magyar anyanyelvű, német származású szakembereket helyezett Bécs arra a magyar Akadémiára, amit a magyar nyelv ápolásra, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére hoztak létre 1825-ben, gróf Széchenyi István kezdeményezésére. Így lett tagja az a Joseph Budenze, aki miután megkapta a magyar akadémiai kinevezését, tanult meg némileg magyarul vagy éppen Karl Franz Joseph Schedel, aki magyarországi iskoláztatása alatt tanult meg magyarul és később Toldy Ferencként végezte munkásságát.

Hunfalvy Pál, született Paul Hunsdorfer már 1851-ben az Akadémia főkönyvtárosa lett, s legfőbb kitalálója a finnugor elméletnek.

 

Az Akadémiát megálmodó gróf, az Akadémia Igazgató Tanácsának írt 1858 november 6-i levelében már így fakad ki: „S most még ezen utolsó igazán magyar intézet is ki legyen sarkábul forgatva! Fájdalom, igen!”

Ekkorra már látható eredményei voltak az igaz történelmünk elvételének s az Akadémiát már megosztotta a finn- és török származáselmélet. A 30 nyelven beszélő Szentkatolnai Bálint Gábor 1901-ben már arról panaszkodott, hogy „egy fél évszázada, hogy [a német

történetírók] Magyarországról szóltukban azt mondották, hogy a magyar nemzet eredetéről biztosat mondani nem lehet. S ez az Akadémia finnező és turcizáló okoskodásai és cifra következtetései dacára is még ma is igaz. [...] Az Akadémia portentumai (csodagyereket, de torzszülöttet is jelent – szerk.) is a székely-magyar kérdésnél, a hún vagy hunn kérdést, a nemzeti hagyomány dacára is mellőzendőnek tartották.”[24. – 5, 7.]

 

Hogy milyen módszerekkel dolgoztak, azt megláthatjuk a Hármas Kis-Tükörből.

 

 

Forrás:

http://www.magyarrovas.hu/files/jelentes_A4.pdf

http://www.magyarrovas.hu/files/Rovasemlekeink.pdf

http://www.magyarrovas.hu/files/Tortenelmunkhoz_magyarul_4_kiadas.pdf


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2011. március 10. Szerkesztette: Sándor Kinga Blanka
Nézettség: 4,126 Kategória: Irodalom » Szondi Miklós: Történelemírásunk ellentmondásosságai
Következő cikk: A Hármas Kistükör


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: