A közösség útja vezethet a szerves társadalom egészséges harmóniája irányába, vagy sodródhat a zsarnokság felé, mely sokszor mutatkozik a szabadság látszatát adó népuralom álcájával.
Egyén és közösségei kölcsönösen feltételezik egymást: egymásért élnek és egymásból, de úgy, hogy mindenik élhessen és élni hagyja a másikat. Az egyén tesz a családért, a közösségeiért és a nemzetért, a család élteti az egyént, a közösségeket és a nemzetet, a közösségek és a nemzet is felelős az egyénért és a családért.
Az egyénnek, saját szintjén, érthetően egyéni felelőssége van.
A szerves társadalom jellegzetessége az önhasonlóság, ami az egész teremtett világnak sajátja: a részét képező kisebb és nagyobb elemek egyformán épülnek fel, szerves együttesük pedig szintén. Az egész tartalmazza a részt, és a rész is magában hordozza az egészet. Egyik sem létezik a másik nélkül.
Lévén a család célja a gyerekek jövőjének biztosítása, ezért szükséges tudatosítani a gyerekekben a megmaradás mindenkori alapértékeit.
Sok minden más nélkül lehet élni, de ezek nélkül az emberi minőség és lét rövid időn belül megsemmisülhet.
A társadalom Istentől elrendeltetett alapegysége és ősidők óta mindmáig a legbiztosabb alapokon álló közössége a család.
A gyerekek növekedésével erősebbek lesznek a külső hatások. A nevelés alapozását a családból kapja, de mindezt kiegészíti, és egyre határozottabban felülírhatja a külső hatás. Ez lehet jó.
Ha a család vezető magjának minősége jó, és nevelési módszere is jó, akkor a család minősége a jó irányba fejlődhet és megsokszorozódhat. Ha a szülők emberi minőség mintája rossz, gyerekeik révén általában a rossz minta sokszorozódik.
A jövőért is felelős közösségek a fenti jelenséget nagyon komolyan kell vegyék.
A gyerekek felelős magatartásának kialakítási folyamatába akkor csúszik hiba, mikor a szülő a képesség és kötelesség figyelembe vétele nélkül többletjogokat kezd adni gyerekének a családi hierarchiában. Ez, a gyerekben hamis önképet alakít ki. Elkezdődik az önmaga túlértékelésével együtt környezete lebecsülése.
A család tagjainak - a szülőknek és a kisebb-nagyobb gyerekeknek - az egyéni képességeiktől függően, különböző mértékűek kötelességeik és jogaik. Ebből adódik, hogy már a család sem működhet belső hierarcia nélkül.
A családi hierarchia csúcsán az apa-anya páros áll, akik a család összetartói is. Ők a felelős mag.
A jó, röviden kifejezve: tudás, jellem és tett, ami ugyancsak a szellem, lélek és test (tett-cselekedet) összhangja.
A szülői magatartás jó-rossz minősége döntő jelentőségű a család minőségének jövőbeni kimenetelében, mert a még ki nem alakult gyerekek elsősorban szüleiktől veszik át ember-minőségi mintájukat.
A gyerek, születése pillanatától rászorul környezetének gondozására, azaz szükségállapotban van. A szülői nevelés célja épp az, hogy gyerekei testi, értelmi, érzelmi képességeinek, készségeinek fejlesztésével és cselekvési lehetőségeinek növelésével együtt növekedjen felelős kötelességvállalása.
A képességek megléte egymagában nem elég a kötelességek teljesítéséhez.