Láttuk, hogy a jog arra kell szolgáljon, hogy feltételeket biztosítson a kötelezettségek teljesítéséhez. A Teremtő Isteni Rend mércéjével a jog-kötelesség egyensúlyának teljesülnie kell. Emberi gyarlóság okán az egyensúly rendszerint nem valósul meg. Lássuk, mire világítanak rá az egyensúly-egyensúlytalanság állapotai, és az emberi minőségnek milyen jelei mutatkoznak meg általa.
A jog, értelmezésünk szerint nem kellene több legyen, mint a feltételek biztosítása a kötelességek teljesítéséhez. Mivel az emberek földi küldetésükre különböző adottságokkal-képességekkel születnek és ezáltal különböző mértékű feladatot is kapnak, természetes módon adódik a hierarchia - a szent uralmi rend - úgy jogokban, mint a hozzá szorosan kapcsolódó kötelességekben.
A beszéd általában megelőlegezi a cselekedetet, ezért könnyű visszaélni véle.
A természetes az lenne, hogy amint a szó hamis és nem igazolódik tettekben, akkor ennek azonnali következménye legyen a felelősségrevonás.
Magyarul érthetően az ígéret (a szó), az egyben igazság is. Ez viszont kötelezően számonkérendő kellene legyen.
Legveszélyesebb az igazság látszatával álcázott hamisság. Jelöljük így:
Ezt a legnehezebb felismerni. A zsarnok- és kifosztó jelleműek az emberközi kapcsolatokban ezzel az álcával vezetnek félre embereket, vezetői szinten közösségeket, nemzeteket, de a globalizáció nyomán egész világot is.
Láttuk, hogy a Teremtő Isteni Rend minősége egy szóba tömörítve a Teremtőtől származó jóval fejezhető ki. Egyén és közösség választhat a Teremtő jó és az ego rossza között.
De magatartásának minősége a viszonyulásban válik nyilvánvalóvá: viszonyulása Teremtőjéhez, önmagához és környezetéhez.
Az előző oldalakon gyakran találkoztunk a jónak jelével:
Ezután is fontosnak tartjuk, a könyv következő oldalain is megerősíteni az általunk értelmezett jó fogalmának lényegét, miként azt a fejezet elején már megtettük.
Szükséghelyzetben - a bajban - az ember visszatér az igazi értékekhez.
Az embernek élete során folyamatosan vannak apró szükségletei. Mindeközben hajlamos elfeledkezni a szellemi-lelki-anyagi alapértékek fontosságáról, melyekre igazán csak akkor figyel fel, mikor nagyon megszenvedi hiányát. Ilyenkor kerül értékválasztás elé, mellyel az igazi fontossági sorrend áll helyre.
(Olvasmány I., Kocsis István könyveiből, 2. részlet)
(folytatás a 276. oldalról)
Ki a szakrális fejedelem, ki a szakrális király?
A szakrális fejedelem (szakrális király) Híd a földi és az Égi Világ között. Ő az, aki képes méltóképpen fenntartani a kapcsolatot az Égi Világgal.
Az előbbi meseszerű történetnél többet mond el az igazság, - az az oklevél, amit Zsigmond király bocsátott ki, miután felismerte, hogy hol is az ő helye a Teremtő Isteni Rendet is megtestesítő Magyar Szent Korona viszonylatában. Ebben elismerte, hogy a Szent Korona az a főhatalom, mely a királynak is felettese.
Itt egyelőre adósak maradunk az utolsó kijelentés tisztázásával.
Zsigmond magyar királyról föl van jegyezve a történelemben, hogy vándorlegénynek sokkal különb volt, mint királynak. Nemhiába idegen származású volt, sokkal jobban is szeretett külső országokban élni, mint itthon.
Egyszer úgy meg talált ülni a csehek közt, hogy álló esztendeig eszébe se jutott a tulajdon országa. Akkor is csak azért jutott eszébe, mert elfogyott az aprópénze.
