A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik.
A magyar tarka fajta a XIX. sz. második felében még uralkodó magyar szürke fajtának a szimentáli fajtával végzett fajtaátalakító keresztezésébol származik. A fajta kialakításában ezenkívül az itt élo egyéb fajták és tájfajták pl. bozderes, holland lapály stb. is részt vettek.
A fajtaátalakítás több évtizedig tartott, és lényegében véve csak az elmúlt évtizedekben fejezodött be.
A juhok a száraz és meleg területek állatai, amelyek igen korán a magyarok őseihez kerültek. A honfoglalás korában két egymással rokonsági fokban álló, de különböző külső megjelenésű juhfajta élt:
1. az ősibb jegyeket magán viselő rackajuh, melynek dugóhúzószerűen V-alakban pödrött szarvai voltak/vannak.
A cigája Magyarországon őshonos juhfajta.
A cigája egy régi, önálló fajta, az ősi kis-ázsiai fajtakör maradványa. A fajta közvetlen a keleti vadjuh, vagy az arkal leszármazottja. A juh fajon belül (Ovis domesticus) a hegyi juhok csoportjába, azon belül is a cigája juhok csoportjába tartozik.
A cikta az egyik legritkább juhfajta a világon, egyike védett háziállatainknak.
A cikta juh hazánkba a török uralmat követő betelepítések nyomán érkező németajkú lakossággal került be.
A cikta tolna-baranyai sváb juh néven túlélte a divat és a politika hullámait, és megőrződött a jövő számára.
Õsi magyar parlagi juh. A kos és az anya is dugóhúzószerûen csavarodott, V-alakú szarvat visel. Gyapjútermelõ képessége és tejelékenysége egyaránt jó. Bundája tincsekbõl áll, a tincsek hossza 25-30 cm. Edzett, ellenálló, igénytelen fajta.
A pofa és a lábak szőre rövid, fényes barna színű (idősebb korban a pofák kifakulnak), a gyapjú sárgásfehér színű. A bőr pigmentmentes.
A magyar racka juh (régebben hortobágyi racka juh, Ovis aries strepsiceros Hortobágyiensis) régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi birkapásztorok meghatározó állata volt, mára azonban a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5%-ot példányszámuk.
A gyimesi racka juh a hegyvidéki racka juhok legtipikusabb képviselője. Erdélyben alakult ki a középkor végén, elsősorban székelyek és csángók tenyésztették. Régebbi leírásokban említik székácsmenti, korponai, háromszéki juhként is. Fajtatisztán ma már csak a havasi legelőkön található meg, innen került hazánkba az utóbbi húsz évben a ma mintegy 2000 egyedből álló populáció magja.
Feltehető, hogy honfoglaló elődeink a vándorlásuk során kecskét is magukkal hoztak és az itt élő népek kecskéivel történő keresztezéséből alakult ki az őshonos kecskénk. Parlaginak nevezik, hiszen nem céltudatos tenyésztői munka eredményeképpen jött létre.
A kecsketenyésztésre sokáig rányomta bélyegét az előítélet, a kecsketartást korlátozó rendszabályok. A 18.
Az időszámítás előtt négyezer évvel Afrikában domesztikált, és a Földközi tenger partvidékén elterjedt szamár – az ásatások tanúsága szerint – a legnagyobb számban a rómaiakkal került a Kárpát medencébe az időszámításunk első századaiban, de a korábbi kelta települések leletanyagában is találtak szamárcsontot.
