Hungarikumok

 

Komondor


Komondor

Termetével, méltóságteljes megjelenésével kiemelkedik ősi magyar pásztorkutya fajtáink közül.

A honfoglaló magyarok minden bizonnyal lompos szőrű, nagytestű őrző kutyákat is hoztak a történelmi Magyarország területére. Az sem kizárt, hogy már ekkor éltek a Kárpát-medencében ilyen fajták, de egyes vélemények szerint a honfoglalást követően -- később bevándorolt népcsoportok nagytestű pásztorkutyáinak hatására -- konszolidálódott a fajta. A tatárjárást követően betelepített kun törzsek viszont szintén tartottak komondor jellegű pásztorkutyákat, ők ugyanis ázsiai őshazájuk szélsőséges időjárási viszonyait elviselő kutyákat tenyésztettek. A nyáj, a gulya és a ménes mellett őrzőszolgálatot teljesítő, gyakorta 70--80 cm marmagasságú, robusztus megjelenésű, dús szőrzetű fajtát gubancos magyar juhászkutyaként, selyemszőrű farkasebként, pusztai komondorként, lompos szőrű komondorként vagy röviden csak komondorként írták le. A név eredetét többféleképpen magyarázzák, a fajta ősi mivoltát azonban valamennyi kinológus elfogadja.

Őseink állatainak őrzésében vezérszerep jutott a komondornak. Hatalmas termete, tekintélyt parancsoló megjelenése, rendkívüli gyorsasága, erős szőrzete, fáradhatatlan küzdőkészsége a legkeményebb ellenség számára is veszélyt jelentett. A nomád pásztorkodó közösségek legféltettebb vagyona az állatállomány volt, ezt az értéket kellett a komondornak megvédenie.

A fajta kialakításához az ázsiai és európai füves puszták szélsőséges éghajlata mellett a pásztorok kemény és kíméletlen szelekciója is hozzájárult. Csak a legbátrabb, legszilárdabb egyedeket tenyésztették. A komondort a zord időjárás ellen legtöbbször csak saját szőrköntöse óvta. A kutyát, mint hűséges társat, a pásztorok nagy becsben tartották, igyekeztek megőrizni a fajta értékeit. Tavasszal, hasonlóan a juhokhoz, a komondort is megnyírták, így az hasonlíthatott a kuvaszhoz, ami némi elnevezésbeli keveredéshez is vezetett, tény azonban, hogy a két nagytestű magyar pásztorkutya fajtát a pásztorember sohasem keresztezte egymással. A komondor kifejezés írott nyelvi emlékként 1549-ben, Kákonyi Péter hercegszőlői református lelkész, énekszerző Astiages király történetét feldolgozó művében jelenik meg elsőként. „Pásztor nézi vele, gyermekét szoptatja egy fias komondor, és körül forogja.” -- írja a szerző.

Treitschke 1840-ben megalkotta az első részletes komondor-fajtaleírást. Ezt Lónyai, Buzzi, Monostori majd Raitsits leírásai követik. A komondor akkor ritka fajtának számított; a magyar fajták első országos kiállítását 1899-ben Szegeden rendezték, s ezen csupán egyetlen komondort mutattak be. A kiállított példány az akkori legjobb tenyészetből származott, Kovásznay Zsigmond üllői gazdaságában nevelték. Ebből a tenyészetből kerültek a Hortobágyra és a Kiskunságra azok az egyedek, amelyeknek utódai alapjaiban meghatározták a fajta jellegének későbbi alakulását.

Lónyai Géza 1901-ben a következőképpen jellemzi a fajtát: „Egész testét hosszú, lompos, göndör szőr borítja, mely hosszú koloncokban csüng alá. Fejét és arcát is hosszú bozontos szőr fedi, orra mindig fekete. Az állat mogorva, büntetni nem lehet.”

Ez a rövid, de klasszikus leírás akár a mai komondorról is szólhatna, s fényesen bizonyítja a fajta „rögszilárdságát”. Buzzi Géza 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtának mondja a komondort. Az általa szemlézett 200 egyed közül csupán 17 volt tenyésztésre alkalmas.

1924-ben a komondorral foglalkozók -- a magyar fajták tartói közül elsőként -- önálló tenyésztőszervezetet alakítottak. 1935-ben, nagyrészt a tudatos munka eredményeképp, már 972 egyedet jegyeztek a fajta törzskönyvében. A komondor törzskönyvi rendszerének kialakításában Raitsits Emil elévülhetetlen érdemeket szerzett. A világháborúk a komondorpopulációt alaposan megtizedelték. A pusztítás évei után aztán a fajtával kapcsolatban egyéb, szemléletbeli változások is bekövetkeztek. Míg a század elején elsősorban az ősiség formai és funkcionális megőrzése vezérelte a tenyésztési irányt, a második világháborút követően a sporttenyésztés élénkült meg. Ez utóbbi a fajta esztétikai megjelenését is fontosnak tartotta. A nemezes, gubancos szőrzet ápolása korábban rendkívül munkaigényes művelet volt, a negyvenes évektől kezdve a szalagos, illetve még finomabb szerkezetű, zsinóros szőrzet kialakítására irányuló tenyésztői törekvés vált irányadóvá. Nőtt a marmagasság, a rámás, nagytestű egyedeket részesítették előnyben. Jellegzetesebbé vált a szőrzet fehér színe, a korábban gyakori krémszínű árnyalat visszaszorult, a bőrfelületek pigmentáltsága is javult. A tenyésztők természetesen a sporttenyésztés során is a fajta rendkívüli értékeinek megőrzésére törekedtek, és ez a cél máig változatlan.

A mezőgazdaság reformja során a komondor jelentősége, a többi magyar pásztorkutya fajtáéhoz hasonlóan, visszaszorult. A hatvanas évek végén államilag is próbálták segíteni a fajta tenyésztését, kevés sikerrel. Az utóbbi tíz évben évente átlagosan 6--800 komondor kölyök törzskönyvezésére kerül sor. A fajta törzskönyve zárt. A kiállításokon a komondort ma már kulturált körülmények között mutatják be, ami kedvez a népszerűsítésének. Gyakran a nagy kiállításokon is elnyeri a legszebb kutya címet. Hatalmas termete, harmonikus megjelenése, egyedisége sokakat lenyűgöz. Birtokőrzői feladatköre a magántulajdoni viszonyok újraéledésével napjainkban ismét előtérbe kerül.

Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, 1454-ben bukkan fel nyelvemlékeinkben, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette. A kunlakta vidékek pásztorkutyája lehetett, még akkor is, ha netán a honfoglaláskor jött velünk a Kárpát-medencébe. Ezt bizonyítják részben a romániai hely-nevek, részben pedig Bökönyi Sándor szíves szóbeli közlése, mi-szerint az ázsiai sztyeppövezet nagy testű pásztorkutyái kuvasz típusúak, de Ukrajnában - a hajdani Kumániában - ma is komondor típusú pásztorkutyákat találunk. Mindenesetre a komondor régóta őrizte farkastól, futóbetyártól a gulyát, a ménest és a szállást. Ma is kiváló őrző, mit sem adott fel ősi méltóságából.

Megjelenése félelmet keltő, hatalmas méretű, 70 cm körüli mar-magasságú, 40-60 kg súlyú. Gazdájához a végletekig ragaszkodik. Napjainkban csak fehér, hajdan ordas, sőt egyes adatok szerint fekete színben is előforduló kutyafajta.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2010. szeptember 12. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 3,412 Kategória: Magyar állatfajták » Kutya
Előző cikk: Erdélyi kopó Következő cikk: Kuvasz


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: