Hungarikumok

 

Magyar agár


Magyar agár

Eredetére vonatkozóan biztos adatok nem állnak rendelkezésre. A honfoglaló magyarok bizonyára magukkal hozták, és történelmünk folyamán állandó an szerepelt.

A hússzerzés egyik legegyszerűbb módja volt az agárral való nyúlvadászat (agarászat). A magyar agár õsi vadászkutyafajta. Eredete a honfoglalás korához vezethetõ vissza, ezt ásatások során felszínre került koponyacsontok is igazolják. Gyorsaságának növeléséhez a XIX. században különféle agárfajtákkal is keresztezték.

A török hódoltság idején kerülhetett bele arab agár (sloughi) vére is; míg a XIX. század közepe óta nagy hatással volt a kereszteződés a minden tekintetben nagyon hasonló „greyhound"-importokkal.

A magyar agár a legkevésbé ismert magyar kutyafajta, amely nem egyszer a kihalás szélén állt. Nem azonos a történelmi magyar agárral.

Jellemében is más, míg az angol agár igen emberközpontú, teljesen alárendeli magát neki, addig a magyar agár kegyeit külön el kell nyerni. Nem megfelelő bánásmód esetén szökőssé is válhat, amit nehéz megakadályozni, mivel két méteres kerítés felett érintés nélkül repül át, a pórázát pedig másodpercek alatt el tudja rágni!

Értelmes, nyílt természetű, barátságos, ámde távolságtartó agár. Tartása nem kíván semmi különlegességet, rövid szőre miatt lakásban, velünk is élhet. Sőt, az igazi helye a szobában, a kanapén van, ahogy azt az évszázadokon át nyújtott kimagasló teljesítményével, eredményeivel kiérdemelte és meg is kapta.

Éber, személy - és házőrzőösztöne fejlett, de ez nem vezethet oda, hogy agresszív, harapós legyen.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2010. szeptember 12. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 2,494 Kategória: Magyar állatfajták » Kutya
Előző cikk: Kuvasz Következő cikk: Mudi


   








Megjegyzések

Lázár János
szombat, 2013. március 16. 13:27
Érdekjelene egy ilyen kutya akinek van írjon rám.
Ajtai-Baricsa Edith Katalin
vasárnap, 2013. március 17. 14:39
Állatvédő egyesületek gazdikeresőin nemrég is volt.Állatvédőrség, Állatrendőrség . Magyar Állatvédőr Egyesület, stb. Érdemes rákeresni a google-on!Ha Szu Nyog nevére személyes kérés megy, ő segit! Sok sikert!!!



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: