A magyar vizsla drótszőrű változata korántsem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint a rövidszőrű magyar vizsla. A drótszőrű magyar vizsla kialakulása a 20. században történt, fiatal fajtának tekinthető. A rövidszőrű almokban időről időre feltűntek az elvárttól eltérő szőrminőségű egyedek, amelyeket kiselejteztek. A drótszőrű vizsla tenyésztése az 1940-es években indult el Vasas József kitartó munkájának köszönhetően. Az eltérő szőrminőségű rövidszőrű egyedeket keresztezték a drótszőrű német vizslával. A cél a nagy hideget jobban tűrő vadászkutya létrehozása volt, amely a rövid szőrű változat fajtajellegét hordozza.
A II. világháború megakasztotta az éppen kialakult fajta tenyésztését, de a vadászok kitartása meghozta az eredményt: az FCI 1966-ban hivatalosan is elismerte a drótszőrű magyar vizslát. Az állomány java még ma is vadászok mellett dolgozik, kedvencként nem terjedt el. Meglehetősen ritka fajta, a mudi és az erdélyi kopó mellett a veszélyeztetett fajták közé sorolják.
A drótszőrű magyar vizsla szőrzete és valamivel erőteljesebb csontozata kivételével minden tulajdonságában, testméreteiben és testarányaiban megegyezik a rövidszőrű magyar vizsla ezen jellemzőivel.
Az l93o-as évek táján merült fel a gondolat, leginkább a vadászok köreiben, hogy a rövid szõrû magyar vizsla kiváló képességeit felhasználva és megõrizve, a téli nagy hideget még jobban elviselõ fajtát hozzanak létre. A gondolat felvetése nagy vitát váltott ki az akkori szakemberek között pro és kontra. Abban mindenki egyetértett, hogy a létrehozandó új fajta legyen magyar vizsla, hordozza az õsi változat jellegzetességeit, lehetõleg csak a szõrtípus változzon.
