A test hosszú, erős, hengeres, terjedelmes. A lába erős, szélesen állnak, a testtartása középmagas. A kívánatos testhossza 60-50 cm vagy e fölött. A fülük hossza 15-17cm. A farka hosszú, erős, szorosan a testhez simul.
A magyar óriásnyúl átvészelte a II. világháborút is, és az 1950-es, 60-as évektől népszerűsége növekedni kezdett. A tenyésztők csoportokat hoztak létre, vagy beléptek az akkor már jól működő szervezetekbe, egy magasabb tenyésztési munka érdekében. Ennek eredményeként Kispesten, Salgótarjánban, és Pécsen csoportosultak a magyar óriásnyúl-tenyésztők többsége, de természetesen az ország egyéb pontjain is voltak szép számmal. A 70-es években, és a 80-as évek elején a regisztrált tenyésztők száma 600(!) volt, és ez meg is látszott a kiállítások alkalmával is. A teljesség igénye nélkül a következő tenyésztők járultak hozzá a magyar óriásnyúl népszerűségéhez: Lencsés Ferenc, Molnár József, Kovács Kálmán, Dani József, Káldi István, Katóczy Ferenc, Klebik Miklós, Bokronyi Mihály, Paksi Kiss Elemér, Gál Ferenc és nem utolsósorban Mátrai József.
„A védett őshonos mezőgazdasági állatfajtákat Magyarország természetföldrajzi környezetében tenyésztik történelmi múltra visszatekintően, ezáltal a nemzeti örökség, a mezőgazdasági génbank, valamint a természet- és tájvédelem részévé váltak. Ezek szarvasmarha, szamár, sertés, juh, kecske, baromfifélék és nyúl fajba tartozó mezőgazdasági állatfajták (haszonállatok).”
A magyar óriásnyúl, védett őshonos állataink közül – egy-két galambfajta kivételével – a legrövidebb múltra tekint vissza. 100 év. Kb. ennyi évvel ezelőtt Andrássovich Géza m. kir. gazdasági főtanácsos az akkori nyúltenyésztés fáradhatatlan híve, báró Lipthay Frigyesné – sz. Lázár Bors Margit grófnő – lovrini (ma Románia területe) házinyúltelepén meglátta azt a belga nyulat, amely akkor eltért a német felfogástól.
Andrássovich Géza tanácsokkal látta el az akkori tenyésztőket: „Sőt néhány tenyésztő elfogadta tanácsomat és a tenyészanyag kiválasztásánál az öblösebb mellű, de rövidebb derekú állatnak ad előnyt. Elárulom, hogy engem ennél az ideálnál az a végcél vezérel, hogy évek mulva elérjük a >>magyar gazdasági nyúl<< típusát. Azt, amely igénytelen, edzett, súlyos, mert vaskos, van benne a légző- és a szaporodószerveknek helye. Szóval, egy mezeinyúlszínű, rövid lábú és fülű, igazi haszonállat, mely mindenkinek való, aki komoly hús- és gereznaproduktőrt keres. Ennek a nemes végcélnak az elérésébe az I. világháború tett akadályt először.
Az I. világháború utáni években, két nyúltenyésztő, név szerint a székesfehérvári Dr. Viniczay László, és a szegedi Major Ákos, példaképűk, Andrássovich Géza eredményén felbuzdulva nekiálltak a munka folytatásának. Egymásról nem tudva, függetlenül munkálkodtak. Viniczay a világháború után megfogyatkozott kevés számú ún. magyar belgákat az újonnan behozott német óriásnyulakkal keresztezte.
Ahogy Ő mondta: „A kísérlet abból állott, hogy a háború előtt behozott belgaóriásnyulaktól származott állatokat a kisebb testű, mintegy 4-5 kg súlyú úgynevezett>> magyarbelgákat >> az újonnan behozott német óriásnyúllal a színeket is keverve, kereszteztük. Az utódokat gondos kiválasztással tökéletesítettük, az időjárás zordságainak kitéve edzettségüket és ellenálló képességüket fokoztuk. Az alapgondolat az volt, hogy mi mezőgazdasági államban élünk, nem kell nekünk mesterségesen nyújtogatott, púpos vagy görnyedt hátú, hosszú fülű szörnyeteg: nekünk gazdasági állat, haszonállat kell. A cél pedig az volt, hogy igénytelen, edzett és gyorsan fejlődő nyúlfajtát állítsunk elő, ami azonban nagytestű, tehát óriásnyúl maradjon. Az eredmény a célkitűzéseknek megfelelően mindkettőnk telepén meglepően csaknem teljesen egyező volt és megjelent a magyar óriásnyúl: a belga és a német óriásnyúl magyar változata.
Major Ákos pedig keresztezési alanyként a Németországból behozott 15 db belga óriásnyulat keresztezte az ország különböző kistenyészeteiből felvásárolt közönséges szürke istállónyúllal. És ahogy Viniczay mondta: „…mindkettőnk telepén meglepően csaknem teljesen egyező volt…” az eredmény.
Gödöllőre - tudományos célra – ekkor került először. Feltehetően Anghi Csaba, Major Ákostól, ill. tenyésztő társaitól szerezte be az akkor még magyar belgának nevezett nyulakat. És itt jön egy kis csavar a történetbe. Anghi ezen nyulak kisebb változatát kedvelte, és erre szelektált, aminek következtében még új nevet is adott neki. Először hallottuk a magyar vadas, magyar vasderes elnevezést. Mivel a tudományos szakemberek sokat publikáltak akkor is, így a köztudatba hamar megszokottá vált ez az elnevezés. Itt találkozunk először vitákkal a tenyésztők köreiben. A kistenyésztők, és az ún. magyar belgák kitenyésztői innentől kezdve már ragaszkodtak a magyar óriásnyúl elnevezéshez, ami a mai napig megmaradt.
