Hungarikumok

 

Magyar szürke szarvasmarha


Magyar szürke szarvasmarha

A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes, de az állatot ma elsősorban turistalátványosságként tartják.

A primigenius (őstulok) típusú szarvasmarhák podóliai fajtakörébe tartozik, annak leghíresebb, közepes testméretű képviselője. A 13–18. század között Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság egészében.

Az EU a magyar szürke marhát nem hungarikumként ismerte el, mivel Olaszország jegyeztette be saját nemzeti állataként.

A szürke marha eredetéről már régóta folyik a vita a kutatók között, de általánosan elfogadott magyarázat még nem létezik. Az 19. századi tudósok szerint – közéjük tartozik Kubinyi Ferenc is, aki az első történeti állattani munkát adta ki 1856-ban – a magyar szürke marha honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe.

Feszty Árpád körképén szürke marhákból álló ökörfogatot ábrázolt. Az ellenvélemények már korán megjelentek, hiszen az elmélet feltételezi a háziállatok évszázadokon keresztül való változatlanságát, figyelmen kívül hagyva az élőlények változékonyságát, az életfeltételek módosító befolyását. Ennek ellenére az elmélet sokáig tartotta magát, hiszen Hankó Béla még 1957-ben is ezt a magyarázatot tartotta elfogadhatónak.

Matolcsi János azonban kimutatta, hogy azok a csontleletek, amelyekre támaszkodva Hankó a megállapításait tette, 13. és 14. századi török–tatár halomsírokból származnak, és a különbségek közöttük és a magyar szürke marha koponyája között számottevőek. Bökönyi Sándor kutatásai pedig rámutattak arra, hogy a hosszú szarvú magyar szürke marha létezésére utaló leletanyagot legkorábban csak a 14-15. századi régészeti anyagban találtak.[3] A kora Árpád-kori szarvasmarhaleletek arról árulkodnak, hogy őseink állatai átlagban mindössze 112 cm marmagasságúak voltak, s valószínűleg hasonlíthattak a Képes Krónika A magyarok bejövetele Pannóniába című miniatúráján látható kis testű, rövid szarvú egyedekre.

Miután a honfoglalókkal érkező szürke marhákról szóló elméletet elvetették, még mindig maradt a kérdés: honnan származik a fajta? Több érdekes, jobban vagy kevésbé megalapozott válaszlehetőség született. Bökönyi Sándor a leletekre alapozva jelentette ki, hogy a szürke marha őseit a kunok hozták magukkal. Matolcsi János szerint őseink a magukkal hozott podóliai jellegű és a Kárpát-medencében talált heterogén szarvasmarhákból tenyésztették ki néhány évszázad alatt a magyar szürkét.

Ferencz Géza azt az álláspontot képviseli, hogy a honfoglaló magyarok kalandozó hadjárataik során Nyugat-Európából, Itáliából hozták be a fajta őseit. Érdekes, de kevéssé elfogadott elmélet Jankovich Miklósé, aki szerint a magyar szürke szarvasmarhát a Kárpát-medencében domesztikálták a kora középkorban az akkor még itt élő őstulok befogott fiatal egyedeiből. A jelenleg feltárt kutatási eredmények alapján mindegyik magyarázatban lehet igazság, hiszen nem zárható ki, hogy a szürke marha ősei között ugyanúgy volt a honfoglalókkal ideérkezett podóliai típusú szarvasmarha, mint a később betelepült népekkel érkező, s lehetséges, hogy a fajta kialakulásában közreműködött néhány őstulokbika is.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2010. szeptember 12. Szerkesztette: Klapka Emese- Csilla
Nézettség: 5,130 Kategória: Magyar állatfajták » Szarvasmarhafélék
Előző cikk: Magyar bivaly Következő cikk: Magyar tarka szarvasmarha


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: