A gyöngytyúk nagyon értékes, ízletes húsú baromfiféle. A 20. század első felében külföldre megfojtva, vadmadárként szállították. Tojástermelését április végén kezdi, évente 60–80 db sárgásvörös héjú, mintegy 50g súlyú tojást tojik. Szeret rejtve tojni. Tojásainak héja vastag, ezért hosszabb ideig eltartható. Nagyon edzett, veszekedő, vad természetű, kitűnő élelemkereső és rovarirtó baromfiféle, ezért a szabadon tartása a legcélszerűbb. Hazánkban elsősorban a kékesszürke, kisebb mértékben a fehér színváltozata terjedt el, de előfordul szürke (ezüst), barna (vörös) és foltos változata is.
A kékesszürke gyöngytyúk tollszínezete kékesszürke alapon egyenletesen fehéren pettyezett, gyöngyözött. Az evező- és faroktollak barnák, szélükön fehéres tarkázottsággal. Mell- és nyakszíneződésük foltok nélküli ibolyaszürke. Csibéi kikeléskor barnás színűek, hátukon hosszanti sötétebb sávokkal.
A fehér színű gyöngytyúk kevésbé gyakori, tollszíne bársonyos csillogású, tejfelsárga alapszínű, rajta ezüstfehér pettyekkel. A naposcsibék színe szürkés, világosabb sávokkal és pelyhekkel.
Fajtaleírás:
- Testsúly: Kakas: 1,30–1,60 kg
- Tojó: 1,20–1,40 kg
- Fej: Rövid és széles.
- Csőr: Rövid, erős, erősen hajlott, szaruszínű, a hegye vörös.
- Taraj: Sisakszerű, szarus, vörös, háromszögletű.
- Arc: Kékesfehér, toll nélküli.
- Füllebenyek: Szorosan a fejhez simulók.
- Szemek: Nagyok, sötétbarnák.
- Áll-lebenyek: Rövidek, vaskosak, vörösek, a közepén fehér folttal.
- Nyak: A fej alatt csaknem meztelen, kakasoknál sötétkékes bőrrel, tojóknál a bőr színe világosabb. Vékony, izgalomban egyenes tartású. A nyak alsó része erősen tollas, felső része csupasz, finom szőrökkel sűrűn benőtt.
- Törzs: Erős. A mell nagy, kerekded, telt. A hát széles, erősen boltozatos, hátrafelé erősen lejt.
- Szárnyak: Hosszúak, szélesek, szorosan testhez simulók.
- Farok: Rövid és lefelé irányuló. A középső tollak a szélsőknél hosszabbak.
- Lábszárak: Rövidek, a lábszár színe vöröses, a kakasnak nincs sarkantyúja.
- Tollazat: Gazdag, szép kékesszürke alapszínnel. A tollazat minden részén egyenletesen elosztott fehér pettyek (gyöngyök) találhatók. A nyaktollazat általában sötétebb kék és petty nélküli. A fehér gyöngytyúk alapszíne fehér, a pettyek bársonyosan ragyogó fehérek.
A gyöngytyúk a vizsgálatok szerint monofiletikus eredetű, vadon élő őse a Szaharától délre élő sisakos gyöngytyúk (Numida meleagris). A háziasított változat szinte alig különbözik vadon élő ősétől. Domesztikációja nem eredeti élőhelyén folyt le, hanem egy, a Földközi-tenger partvidékén élő, máig ismeretlen nép által. Amikor az ókori Egyiptomban vallási okokból betiltották a tyúktartást a Kr. e. 2. évezredben, szerepét egyes adatok szerint a gyöngytyúk vehette át. Valódi háziasítása majd egy évezreddel később ment végbe. A görögöknél már a Kr. e. 4. században háziállat volt. A monda szerint tollazatának fehér pöttyei a halott Meleagrosz királyfit sirató lánytestvéreinek könnyeiből keletkeztek. A rómaiak valószínűleg a görögök vagy az egyiptomiak közvetítésével ismerték meg. Kr. u. 1. században már a birodalom távolabbi részein is ismerték.
Magyarországon a gyöngytyúk a 13. században már jelen volt, elsősorban a kolostorok és a főúri vadaskertek tartották díszmadárként. A paraszti gazdaságokban a 19. század végén terjedt el, elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon.
A gyarmatosítás kedvezett elterjedésének világszerte. Így került Kínába, majd Indiába, a rabszolgaszállító hajókon pedig Amerikába. Tenyésztésének virágkora a 20. század első fele volt, ekkor Magyarország is Európa élvonalába tartozott. Vadmadárként szállították külföldre. Tenyésztésének központja a II. világháború után a Hortobágyi Állami Gazdaság volt. A hanyatlás a nagyüzemi baromfitenyésztés elterjedésével következett be.
