A bajor földről származó Gundel-család a XIX-XX. századi Budapest meghatározó vendéglős dinasztiája. Több generáción keresztül öregbítették a magyar konyha nemzetközi hírnevét, nevük száz év óta a minőség, a kifinomultság garanciája. Gasztronómiai tevékenységük, szakírói munkásságuk kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar konyhaművészetben, az általuk vezetett éttermek pedig a kiegyensúlyozott polgári jólét otthonai voltak.
Gundel Károly 1910-ben nyitotta meg a Városligetben a családi nevet máig õrzõ vendéglõjét. Vezetõse alatt a Gundel név úgy forrott össze Budapesttel, mint Sacheré Béccsel, Kempinskié Berlinnel. De a nagyszerű konyhájáról, példás vendégszeretetéről, finomkodás nélküli eleganciájáról elhíresült étterem csak egy állomása Gundel Károly gazdag életművének. Szakácskönyvei ma is keresett különlegességek, az általa megalkotott ételek padig a magyar gasztronómia mérföldkövei - még akkor is, ha ma már kevesen tudják, hogy megálmodójuk a Gundel-család.
Az egyszerűségében is ínycsiklandó palócleves például Gundel édesapjának kreációja, aki a legnagyobb palóc, Mikszáth Kálmán tiszteletére készítette ezt a fogást. De a Gundel-család hagyatéka a Budapest módra készített bélszín, a hargitai sertésborda, a Pittsburgh-i borjúborda, a mágnásgulyás, a Gundel-saláta, és - van, kinek ne futna össze a nyál a szájában - a Gundel palacsinta.
A Gundel-család alkotó résztvevője volt annak a folyamatnak, mely során a nagyúri és a köznépi konyhák közeledéséből, a kifinomult és az egyszerű ízlés közelítéséböl kialakult a hagyományos magyar polgári konyhaművészet. Gundel Károly ars poeticája, hitvallása a vendéglátásról olyan üzenet, melyet minden mai és jövõbeli vendéglátósnak szem elõtt kellene tartania: "Nem úgy érzem magam, mint vendéglõs, aki pénzért italt, ételt árul, hanem mindig vendéglátó magyar házigazdának, akinek házát megtisztelik vendegei látogatásukkal."
