A család tagjainak - a szülőknek és a kisebb-nagyobb gyerekeknek - az egyéni képességeiktől függően, különböző mértékűek kötelességeik és jogaik. Ebből adódik, hogy már a család sem működhet belső hierarcia nélkül.
A családi hierarchia csúcsán az apa-anya páros áll, akik a család összetartói is. Ők a felelős mag. Már korábban láttuk, hogy a Teremtő Rend szerint ők kétféle minőséget adnak, mindenik a maga szerepével születik. Elfajzott és Isteni Rend-tagadó gondolkodásnak tekinthető az, amelyik ezt a különbséget tagadja.
Az alábbi ábrán a férfi és női minőséget jelenítettük meg. E házastársi magban egyaránt felismerhető a Teremtő Isteni Rendnek úgy a minőség (igazság, kegyelem, törvény), mint a viszonyulás (Isten, házastársak, környezet) mutatója.
- a Hit: a felső-alsó csúcs (adakozás és befogadás). A férfi minőség a hitért felelős, ő a család szellemi papja, a női minőség engedelmeskedik, hozzá igazodik.
- a Házastársak: férj és feleség. Mindkét fél belső harmóniára kell törekedjen a jóban (igazságban, szeretetben, szabályban), egyiknek a bölcs döntését, a másik mértékkel, de mércével is kell elfogadja.
- a Környezet: az otthon. Itt a férfi hangsúlyosan kell a család védelmét gyakorolja. Képviselje a szabályt családon belül, de a törvényt is kifele. Míg a nő kifejezettebben az otthon melegét, az odaadó szeretetet kell biztosítsa.
Ketten, egymást kiegészítő férfias-nőies szerepű párost alkotnak, melyben a leosztott feladatok cserélődhetnek élethelyzettől, egyéni rátermettségtől függően.
A házastársak összeszokása idővel kialakíthatja azt a gyakorlatot, hogy egy adott családi kérdésben általában egyikük dönt (ad ), és a másik hozzá igazodik (elfogadja ). Más esetben fordítva.
Azonban, az új, megoldandó feladatok szükségessé teszik az egyeztetést is.
Ez a viszonyulás - adok, elfogadok, egyeztetek - mintaként szolgálhat a gyerekek számára is. A házastársi viszonyban is felismerhető ugyanaz, a már korábban bemutatott „hierarchia és testvériség” viszonyulás, melyben kölcsönösen és felelősséggel a család érdekében, lehetőségeihez mérten mindenik fél teljesíti a másiknak igényét, ami a lehetőség-szükség-testvériség harmóniaállapota.
Válságba kerül a család, ha a viszonyulásnak ez a kölcsönös döntés-elfogadás-egyeztetés formája megszűnik. Ilyenkor önkényes, hibás döntések születhetnek, aminek a család szenvedi kárát. Ez rossz mintát mutat a gyerekek számára is.
A gyerekeit egyedül nevelő szülő helyzete oly módon is nehéz, hogy egymagában ezt a kölcsönös segítés-viszonyulás mintáját nem tudja felmutatni.
Már a család, a társadalom alapegységének szerkezete mutatja, hogy a két szereplős - apa-anya - vezető magnak léte az életnek egy rendkívüli fontosságú, eleve elrendeltetett feltételének kell lennie. Kettőjük segítő-mellérendelő kapcsolata, a család szintjén lehetővé teszi a képességek szerinti felelősségek megosztását, egyikük akadályoztatása esetén a másiknak a felelősség átvállalását, de a kölcsönös ellenőrzés lehetőségét is. Hosszú távon csak ez a feltétel biztosíthatja a család megmaradását és nemzedékeken át az élet természetes folytonosságát.
