Hungarikumok

 

Drámai helyzetek szereplői


(Olvasmány I., Kocsis István könyveiből, 11. részlet) (A trianoni pszichózisok rejtélye folytatása)

Drámai helyzetek győztesei

Drámai helyzetekben megtapasztalhatjuk a „szédítő biztonság” érzését.

Azt az Erőt ismerjük fel, ami az elkárhozástól visszatart. Amiről most beszélünk, lehetséges, hogy felfoghatatlan. De a Kárpát-medencében is legalább millió ember átélte a második világháború utáni évtizedekben. Milliók élményéről van tehát szó. Ámbár nem tudhatjuk, hányan kerülhettek ki abból a legiszonyatosabb drámai helyzetből győztesként.

Olyan drámai helyzetről beszélünk mindazonáltal, amelyben „könnyű” dönteni. „Könnyű” dönteni, mert világos a drámai helyzet: választani kell az én, a jelen idejű én és az Én, az Időtlen Égi Én között. Kik kerültek ki ebből a drámai helyzetből győztesen? Természetesen csak azok, akik világosan látták, hogy milyen választás nagy drámai helyzetét élik át.

E drámai helyzet legtöbb esetben kétszereplős. Jelen van a törvénytelen, tehát agresszív hatalom képviselője, aki közli a vele szemben ülő szerencsétlennel - talán szánva azt, talán gyűlölve, talán közömbösen -, hogy eljött az idő, be kell állnia a sátán katonái közé, ha nem áll be, akkor lesújt: életét tönkreteszi, családja életét is tönkreteszi. Azaz mit mond? Közli a kiszolgáltatottal, hogy választhat: nyomorult szolga lesz, vagy áldozat. De nem lehet tudni, felfogja-e, mi történik...

Ha mindketten felfognák, mi történik, és mindent képesek lennének lefordítani a metafizika nyelvére, a legvilágosabb nyelvre, akkor minden idők legegyszerűbb párbeszéde hangzana el. Ily felfoghatatlan, de eléggé ősrégi, ismert:

- Szolgálj minket, mi cserében nemcsak megkíméljük földi énedet, de jobban tápláljuk, mint eddig, kedvező feltételeket biztosítunk kibontakozására. Ha nem szolgálsz minket, földi énedet tönkretesszük, lehet, hogy meg is semmisítjük, családod tagjai földi énjét is.

A válasz nem lehet köntörfalazó, mert nem azonosak az erőviszonyok: a hatalom képviselője rendelkezik a megfélemlítés számtalan eszközével, fegyvere is van, a szembenülő (a mindkettőjük szemével nézve legaljasabb életformára kiszemelt) szerencsétlent viszont semmi sem védi, törvény se, ily helyzetben bizony a köntörfalazásánál semmi sem szánalmasabb, semmi sem nevetségesebb.

A válasz tehát lehet igenlő vagy tagadó, de köntörfalazó nem lehet. A tagadó válasz legvilágosabb módja: - Nem.

Nem, mert az ajánlat elfogadása minden idők legrosszabb üzlete. Tíz-húsz-harminc nyomorult évért adjam cserébe az Örökkévalóságot?..

És a szavak itt nem számítanak. Ebben a helyzetben a válasz a szemben van! Semmi sem nyilvánvalóbb itt, mint az, hogy a kiszolgáltatott - mindegy, hogy le van-e tartóztatva, vagy egy hivatali szobában szorongatják, vagy otthonában, minden esetben a legkiszolgáltatottabb helyzetben van; ha nincs letartóztatva, akkor tíz perc múlva letartóztathatják, ha meg akarják ölni, megölhetik, mint egy kutyát, ez az, ami nem kétséges -, igen, a lényeges az, hogy a kiszolgáltatott felfogta, olyan helyzetbe került, amikor választania kell az élet, a földi, a pillanatnyi élet és az égi, az örök Élet között...

Ha felfogta, hogy választásának mekkora a tétje, akkor nem valószínű, hogy megköti minden idők legrosszabb üzletét. Mert ha felfogta, mindent lefordít a metafizika nyelvére, azaz mindent valódi nevén nevez:

- Te, akinek a látszat szerint teljes mértékben ki vagyok szolgáltatva, azzal fenyegetőzöl, hogy tönkreteszed életemet, elveszed életemet, ha nem engedelmeskedem. De én nem engedelmeskedhetem, mert ha megteszem, lemondok az Életemről... Az életem nem választható az Életem helyett, mint ahogy a perc nem választható a milliárd év helyett, a garas nem választható a tonna arany helyett.

Vagy mondhatja:

- Nem tagadom meg Istent, nem leszek a sátán szolgája.

Mindegyik válasz azonos értékű, ha a szeméből az olvasható ki, hogy a válasz hiteles. És ha a válasz hiteles, fölénybe csak a „kiszolgáltatott” kerülhet, mert ő tapasztalja meg az Eget, ő éli át a szédítő biztonság érzését!

Annyit elmondhatunk a szédítő biztonság érzését még jobban megértetni akarván, hogy a véresre vert vagy csak szavakkal megalázott ember érzi, hogy soha nagyobb biztonságban nem volt, mert már választott: az Istent választotta, az Életet választotta, az Ént választotta, és ez a legrövidebb mondattal kifejezhető. E legrövidebb mondat ennyi: Nem. És e nemen kívül semmi sem bizonyos, mert e nem jelenti az Életet, az Örökkévalóságot, Istent... És minden olyan jelentéktelen a nem mellett, ha mindezt jelenti.

 

Drámai helyzetek elbukottjai

De a következő kérdést is fel kell tennünk:

Mi történik azzal, aki hasonló drámai helyzeten nem tud úrrá lenni? Mi történik azzal, aki hasonló drámai helyzetben engedelmeskedik? Az életet választja az Élet helyett. A lelke tetszhalott állapotba kerül.

Ő az: aki bement a tágas kapun, rálépett a széles útra, amely a „romlásba visz”. Ezen az úton a bukott ember jár. A bukott ember, aki képes volt elvágni az összeköttetést Időtlen Énjével. Kialudt benne az összeköttetést fenntartó titokzatos fény, a lélek.

Nem könnyű kioltani a lelket, de az ember megteheti. De mindig csak Istenre emelt fegyverrel teheti meg. Azaz a felfoghatatlanul nagy bűnökkel.

Igen, bukott ember az is, aki az előbbi példa drámai helyzetében alulmarad, azaz engedelmeskedik.

Más példák arra, hogy ki a hasonmás:

Aki szándékosan és aljas indokból embertársát megöli vagy megöleti, az is Istenre emelt fegyverrel oltja ki saját lelkét.

Aki államférfiként elárulja saját népét és idegen hatalom érdekeit szolgálja, szintén Istenre emel fegyvert -, és így szegényíti népét, önmagát pedig megfosztja attól, ami legértékesebb.

A bíró is, aki ártatlant ítél el - parancsra vagy ellenszolgáltatásért -, természetesen szintén Istenre emel fegyvert.

Több példát most ne hozzunk fel, hanem állapítsuk meg, hogy aki Istenre fegyvert emel, az emberként nem is él tovább, csak másvalakiként, illetve másvalamiként.

Igen, arról van szó, nem többről és nem kevesebbről, mint arról, hogy az ember valami mássá válhat, valami mássá, ami minőségileg alacsonyabb rendű.

Mi ezt nevezzük jobb híján „hasonmásnak”, az ember „hasonmásának”. Az idézőjelet azért tettük ki, mert más értelemben használjuk a hasonmás szót, mint az értelmező szótárak - „olyan személy, aki feltűnően, a megtévesztésig hasonlít valakire”-, a mi értelmezésünkben a „hasonmás” az, akinek a lelke tetszhalott állapotban van. És csak azért nem mondjuk, hogy „akinek a lelke megsemmisült”, mert nagyon ritkán a „hasonmás” lelke tetszhalott állapotából feléledhet. E feléledésről ennyit mondunk itt el: csak egészen rendkívüli körülmények között következhet be. Heroikus tett vállalásával egy újabb drámai helyzetben. De ez az új lehetőség rendszerint nem jön el. Eljövetele aligha következik be Isten különleges kegyelme nélkül.

Azt is jegyezzük itt meg, hogy a „hasonmás” létét, a létezésével összefüggő kérdéskört a mi korunk embere nem létezőnek tekinti, és talán azért riadnak vissza filozófusaink és teológusaink a tárgyalásától, mert a „hasonmás” létezésének beismerése összeegyeztethetetlen azzal a leghamisabb, de megdönthetetlen premisszával, hogy minden ember egyenlő. E hamis premisszával szembefordulni nem lehet, hisz erre épül többek között az általános választójog.

(...) A „hasonmásoktól” retteg minden jövőjét féltő ember. És okkal: a „hasonmás” hazudik politikusként, szerelmesként, ő képes árulásra, ő csapja be üzletemberként az ügyfelét, kereskedőként vevőjét, ő építi az időnap előtt összeomló házakat, ő gyilkol megfontoltan és nem utolsósorban ő tekinti jó üzletnek a háborút stb.

De nem elég ennyit mondani róla. Folytassuk azzal, ami a legdöbbenetesebb: a hasonmás fel is fogja, hogy hasonmás lett.

Abban a pillanatban még nem fogja fel, amikor rájön, hogy Isten által megbocsáthatatlan bűnt követett el, de abban a pillanatban már igen, amikor képessé válik elhitetni önmagával, hogy Istennel szembefordulva is lehet élni. (Lehet élni Istennel szembefordulva, de nem az embernek, hanem a „hasonmásnak”.)

... Különös a szakrális királyság legnagyobb ellenségének, a sátánnak és a „hasonmásnak” a viszonya.

Vagy talán nem is különös ez a viszony? Hisz csak arról van szó, hogy kiüresített földi énjét a „hasonmás” szinte felkínálja a sátánnak. Másképpen kifejezve: a „hasonmás” nem rendelkezik a 1egfontosabb emberi képességgel: nem tud szembefordulni a sátánnal, és talán nem is akar, mert ő a sátánnal együttműködve válik igazán erőssé, hatalmassá. A sátán tehát őt könnyedén megszállhatja.

Ha a sátán él a lehetőséggel, és beleköltözik, a „hasonmás” sátán megszállta lénnyé válik, és ez esetben - megint jobb kifejezés híján - „megszállt hasonmásnak” nevezhetjük. A „megszállt hasonmások” aztán nagy úrrá válhatnak itt a Földön. Könnyűszerrel, hisz hatalmuk a sátán hatalma, ügyességük a sátán ügyessége, céljaik a sátán céljai. És legszívesebben misztériumjátékot rendeznek. Misztériumjátékot, mert csak a legigazabb, a legártatlanabb keresztre feszítése elégíti ki őket. Misztériumjátékuk szenvedő alanya lehetett, tudjuk, maga a megtestesült Isten, de lehet Isten által szeretett ember, lehet Isten által szeretett nép.

(...) De van itt még egy kérdés, amellyel szembe kell néznünk: az emberiség történelme nem érthető meg, ha nem számolunk a „hasonmások” létezésével. Például Trianont sem érthetnénk meg. Az elmúlt évszázad legsötétebb titkát... 

 

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. július 29. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 1,797 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » A világ jövője, a magyarság küldetése
Előző cikk: Atilla újraértékelésének ideje Következő cikk: Hívogató


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: