Hungarikumok

 

Reményik Sándor: Kegyelem


Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
 
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
 
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
 
Ez a magától: ez a Kegyelem.
 

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. július 29. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 1,697 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » A világ jövője, a magyarság küldetése
Előző cikk: Két érdekes festmény (Olvasmány) Következő cikk: Reménykeltő magyar jövendő


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: