Hungarikumok

 

A népmesék fontossága


A népmesék fontossága

„Régebbi folklórfeljegyzések a falusi élet megfigyeléséről azt mutatták, hogy Magyarországon szinte mindenütt eleven volt a mesemondás, hosszú téli estéken, felnőtt emberek egymásnak meséket mondtak. Szerették hallani a meséket, s a pergő friss anekdotát, a jókedvű, falucsúfoló történeteket. Az öreg mesemondók visszaemlékezése szerint a közösség mindig megbecsülte a „szép szavú, nagy emlékezetű” mesemondókat. A hazai meseszó szerves része volt a falu életének, a katonasorsnak, a vándorló munkások estéinek idegenben. A vándorok mesemondással hamarabb kaptak szállást, a koldus könnyebben jutott adományhoz, s egy jól elmondott tanító mese, a vitás kérdéseknél is perdöntő lehetett.

A mesemondók alakították, variálták a meséket. Ismerjük vallomását erről az egyik kiemelkedő tehetségű, alakító hajlamú mesemondónak, a negyvenhárom éves halásznak, Czapár Ferencnek: „Egy hétig is elment, amíg egy mesét elmondottam. Azt el lehet kezdeni mindenről. Asztalról, tányérról, ami éppen jön. A mese éppen olyan, mint ugye, van az a kis facsemete. Fejlődik, az ember megnyesi, oltja, pucolja, lesz ága, levele, gyümölcse. Egy élet fejlődik, akár az ember is. Ki gondolná, mi lesz belőle? Ilyen a mese is...”

A mese nemcsak a közös szórakozás, közösségkovácsolás eszköze, hanem tanítás hordozója is. Hallgatói lelkében önkéntelenül olyan rugókat mozdít meg, amelyek lelki átalakuláshoz, emelkedéshez, integrálódáshoz vezetnek.

Az ember számára óriási segítséget jelent. Modellt szolgáltat az élet eseményeihez, a világ megértéséhez, ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban.

Minden mese olyan varázstükör, amely belső világunk egy részét tükrözi, és azt az utat, melyet meg kell tennünk, hogy eljussunk az éretlenségtől az érettségig. Aki hajlandó a mesék mély igazságát megélni, először csak a csendes felszínt fogja látni, amelyben a saját képe tükröződik vissza, később azonban megláthatja a lelke mélyén levő zűrzavart, de a kivezető utat is, hogy hogyan tud önmagával és a világgal békét kötni.

A mese előadásmódja egyszerű, közvetlen, hallgatói elé nem állít semmiféle mércét. Még a kisgyermeknek sem kell úgy éreznie, hogy elvárnak tőle valamit, aminek nem tud eleget tenni. A mese nem követel semmit, ellenkezőleg, biztonságot és reményt nyújt, s azt ígéri, végül minden jóra fordul.

A sok évszázados szájhagyomány a meséket addig finomította, míg egyszerre tudtak szólni az emberi személyiség különböző rétegeihez, és éppúgy beférkőztek a gyermeki észjárásba, mint a felnőtt gondolkodásba.”


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2013. május 2. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 922 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » Átörökített hagyományaink kincsestára
Előző cikk: Mese, mint a valóság lényege Következő cikk: A mese szerkezete


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: