„A népmese ma nem él igazán, de ez nem a műfaj hibája, hanem a klasszikus meséket nem ismerő, nem mesélő szülőké, nagyszülőké, óvónőké. A modern pedagógiai elvek alapján nevelő felnőttek az elmúlt évtizedekben valósággal eltiltották gyermekeiket a klasszikusnak tekintett meséktől. Sokan azt hiszik, a hagyományos mese idejétmúlt. Részint ezért a klasszikus meséket átírják, de nem a korszellemnek megfelelően, hanem azért, hogy megkíméljék a gyerekeket a bennük lévő rémisztő dolgoktól és erotikától. Ami félelmetes a mesében, annak épp az a célja, hogy a gyermek jelképes formában és áttételesen dolgozza fel a traumáit; így vívja meg a sárkányaival, gonosz mostohájával, a félelmetes óriással a maga győztes csatáját, mert hiszen a mese végén ő győz.
Sok modern gyermektörténettel ellentétben, a népmesékben a gonoszság ugyanúgy jelen van, mint a jóság. Minden mesében alakot öltenek valamelyik szereplőben vagy annak tetteiben, éppen úgy, ahogyan az életben és minden emberben is jelen van mindkettő.
A gonosz a mesében gyakran átmenetileg felülkerekedik, de a történet végén elnyeri méltó büntetését.
Mégsem ez jelenti az erkölcsi élményt a gyermek számára. A mesében, akárcsak az életben, többnyire nem a büntetés vagy az attól való félelem riasztja el leginkább az embert a bűntől, hanem inkább az, hogy nem éri meg. Ezért húzza a mesében a rossz mindig a rövidebbet.
Nem a jó végső győzelme fejleszti az erkölcsi tudatot, hanem a hős vonzereje, azé a hősé, akinek a sorsával, küzdelmeivel mindvégig azonosul a gyermek.
A hős külső és belső harcai által rögzíti az erkölcsi törvényeket. Nem a jó és rossz között választ, hanem aszerint, hogy ki kelt benne rokonszenvet. Minél egyszerűbb és érthetőbb a hős, annál egyszerűbb azonosulni vele, és annál könnyebb elutasítani a rosszat. Nem úgy tevődik fel benne a kérdés, hogy „jó akarok-e lenni”, hanem hogy „kire akarok hasonlítani”.
A mesealakok egyszerre nem lehetnek jók és rosszak. A mesékben, akárcsak a kisgyermekek gondolkodásában, szélsőség uralkodik. Minden mesealak vagy jó, vagy rossz, egyik fivér buta, a másik okos, egyik nővér szép, a másik csúnya, egyik lusta, a másik szorgalmas stb.
A szélsőségek példáján keresztül, könnyebben megérti a gyermek a jó és a rossz közötti különbséget, mint bonyolult életszerű figurák segítségével. Az árnyalatokkal addig kell várni, amíg ki nem alakul a stabil személyiség...
A mese segítséget nyújt a félelem leküzdéséhez, bevezetve a hallgatót az erre vonatkozó tudásba. Felszabadítóan hat, hisz hallgatója/olvasója önmagából kivetítve szemlélheti szörnyeit...
Feloldási, megoldási módokat kínál. Megtanítja a gyermeket a félelemre, mégsem adja egészen át neki...
A „mesés közegben” felnövő gyermek hamarabb megtalálja a helyét a világban.
