Az egyén, mint a Földre küldetéssel érkezett közösségi lény a Teremtő Isteni Rend minőségét - az igazság, kegyelem és törvény rendjét - nem élheti meg önmagában. A rend teljessé csak önmaga (az egyén), a felette álló Teremtő és a melléje rendelt környezete viszonylatában válhat.
Az embernek feladata felismerni és elfogadni a Teremtőtől származó közvetlen JÓ-t - az igazság-kegyelem-törvényt - és továbbítani környezete irányába: a társadalom és természet felé.
A Teremtőtől származó JÓ a környezeten keresztül közvetetten is sugároz az ember felé. A természet részéről mindenképpen JÓ-t, (igazságot, kegyelmet, szabályt) érzékel és kap. A társadalomban élő ember ezzel szemben különbözhet, mert ha rá az egonak - a rossznak - nagyobb hatása van, mint a jónak, akkor a rosszat sugározza tovább.
A Teremtő Isteni Rend mércéje minőségben és viszonyulásban a kereszténységnek is alapját képezi. A krisztusi nagy parancsolat tömören fogalmazza ezt meg: Szeresd Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat.
Az ember nagyot téved, ha nem ismeri fel e parancsolat egyetemességét, hisz felebarátja, testvére nem csak a másik ember, hanem tágabb értelemben a rábizatott egész teremtett világ - a környezete -, természet és társadalom.
A viszonyulás kérdését fejtegetve érzékeljük valójában, hogy mennyire fontos a Teremtő Isteni Rend szerinti egység teljesülése minden irányból. Elemei kölcsönösen feltételezik egymást, mivel az Egyén és Környezet viszonyulásában:
- igazság nem lehet a szeretet (kegyelem) és szabály (törvény) nélkül, - mint ahogy
- szeretet (kegyelem) sem lehet igazság és szabály (törvény) nélkül, - és ahogy
- nem lehet szabály (törvény) sem, igazság és szeretet (kegyelem) nélkül.
Az Égi Rendnek földi vetülete az a szakrális földi hierarchia, mely a mellérendelést is a rend részévé teszi. Az ember (egyén) számára kötelező az említett isteni minőséget (igazság, kegyelem, törvény), földi léptékben a szent uralom-hierarchia függőleges és a testvériség-mellérendelés vízszintes viszonyrendszerében gyakorolja.
Az ember (egyén), a kegyelem (szeretet) és törvény gyakorlatát a mindennapi életben láthatóan elsősorban a környezetével kapcsolatosan éli meg. Ez csak az igazságon alapulhat. A hármas minőség így teljes.
A kegyelem és törvény lehetőségével lehet élni, de lehet visszaélni is. A vele élés az Isteni Igazság szolgálatát mutatja, a visszaélés felismerhetően az ego sugallta hatalom és pénz, a mammoni hamisságának hatását jelzi. Attól függ, az egyén mit követ: felfele néz a Szellemibe, vagy csupán lefelé, az Anyagiba.
