Hungarikumok

 

Az önérdekű pártok célja a közösség megosztása


Azon pártokat, melyek felismerhetően saját csoportérdekük érvényesítésére jöttek létre, a következőkben önérdekű pártoknak nevezzük. Mivel csoportérdek több van, így érthetően több önérdekű párt versenyez az uralom megszerzéséért.

Kimutatható, hogy az önérdekű pártok uralmának rendszere csakis zsarnoki uralom lehet.

Minden önérdekű párt célja a tagjainak és az érdekeltségi körébe tartozóknak a meggazdagodása. Ezt leginkább nemtelen eszközökkel valósítják meg. Felismerhetően ez a közös céljuk is, aminek megvalósításához a váltópártos központosított uralmi rendszerek adnak számukra lehetőséget. Nyilvánvalóan, saját meggazdagodásukat csak a közösség rovására tehetik. Ez egy függőleges és valóságos megosztottságot eredményez az önérdekű pártok és a közösség között, amit azonban a pártoknak érdekük titkolni. Lévén, hogy ez a megosztottság a meggazdagodásuk által idővel láthatóvá válik, eltérítéses művelettel egy vízszintes megosztást gerjesztenek, amivel a közösség tagjait egyik-, másik-, harmadik-, vagy sokadik (jobb, bal, demokrata, liberális, republikánus, szocialista, zöld, stb.) pártállásúvá teszik. A közösség különböző pártállású tagjai között, az eredményes megosztás révén, idővel a kapcsolat teljesen leromolhat, akár még a beszélő viszony is megszűnhet. Az önérdekű pártok számára ez egy eszményi állapot, mivel a társadalmi összefogás hiányában megszűnik a közösségi ellenőrzés igénye és lehetősége. Ezzel számukra máris szabad az út az általuk demokráciának nevezett zsarnokság felé, a maga zsarnoki-szolgai rendszerével, ami csak a vezető rétegnek kedvez.

A szegényedő és megosztott közösség idővel esztelen helyzetbe kerülhet, mikor már a saját sorstársait és nem a valóban felelős vezetőit okolja a kialakult helyzetért.

Jellemző, hogy az önérdekű pártok országlása alatt a politikai felső réteg mindig meggazdagszik, a közösség pedig elszegényedik. Ma a világon általánossá lett a közösségek elszegényedése, mutatja az is, hogy a mai uralkodó pártok szinte kizárólag csak önérdekű pártok.

Az önérdekű pártokat a közösségeknek kötelessége lenne idejében felismerni, és a választásokon a támogatásukat teljességgel megtagadni.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. július 29. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 1,555 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » Függelék
Előző cikk: Az anyagiak elosztásáról Következő cikk: Gondolatok a gazdasági rendről. A természetes és jóléti gazdasági rend felé


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: