A társadalomban a különféle gondokat természetes módon a keletkezési szinten kell megoldani. A felsőbb hatalmi szint csak akkor kellene közbelépjen, ha azt az alsóbb szinten nem tudják megoldani. A magasabb szervezeti szintek feladata a kisegítés, az önszerveződés támogatása, és döntés a helyi szinten bizonyíthatóan nem kezelhető kérdésekben. A hatalmi szintek közötti munkamegosztást szubszidiaritás, a „kisegítés elve” névvel illetik.
A szubszidiaritás elvéből következik:
1. a társadalom (egyén, család, egyházközségek, lakóhelyi és munkahelyi közösségek, települések, régiók, nemzeti szervezetek, állam, nemzetközi közösségek) életének hierarchikus rendezőelv szerinti szemlélete;
2. országos és nemzetközi területi szinten a föderalista berendezkedés;
3. állami szinten széleskörű önkormányzati rendszer;
4. pluralizmus a szellemi életben és az oktatásban;
5. demokratikus módszerek alkalmazása a legalacsonyabb közösségektől a legmagasabbakig;
6. az egyének joga és kötelezettsége a társadalom életében való cselekvő részvételre és a hatalom ellenőrzésére.
A szubszidiaritás a személyi szabadsággal és a közösségi életből szükségképpen folyó kötöttséggel kapcsolatos feszültségek feloldására is szolgál. Szabályozza az egyes emberek, a kisebb-nagyobb közösségek, a társadalom és az államhatalom kölcsönös viszonyát.
A szubszidiaritás azt kívánja, hogy mindazt, amit az egyes ember vagy egy kisebb közösség céljának megfelelően meg tud valósítani, azt a nagyobb közösség vagy az államhatalom ne sajátítsa ki önmagának. Ha ezt tenné, megsértené az ember személyi szabadságát, felelősségtudatát, és lehetetlenné tenné az öntevékenységet. Az államhatalom támogassa az embert és a kisebb közösségeket, amennyiben rászorulnak és tevékenységük megfelel a közjó érdekeinek. Egészséges társadalomban a közösségek és társadalmi mozgalmak száma döntő jelentőségű. Ezekben fogalmazódik meg a közjó gyakorlati tartalma.
Értelmezés szerint a szubszidiaritás, a hatalmi szintek közötti munkamegosztást jelenti. Viszont minden szinten a munka (a kötelesség) teljesítéséhez feltételek (jogok) is szükségesek, mely feltételek csak úgy biztosíthatóak, ha működik a szintek közötti hatalmi- és anyagi erőkiegyensúlyozottság.
Itt ellentmondás adódik azáltal, hogy az anyagi javakat mindig az egyének közössége hozza létre - ő adózik -, viszont elosztását rábízza egy hierarchikusan felsőbb szintű vezetésre, mely az anyagiak által hatalmat is nyer magának. Ekképpen, visszaéléssel, az anyagi- és hatalmi erő összpontosításával, a vezetés önkényesen magához ragadhatja a hatalmat és zsarnokivá teheti a rendszert.
Miként kerülhető el az önkény kialakulása? Erre keressük a választ!
Mint már mondottuk: egy természetes társadalmi rendszer alulról épül és felülről táplálkozik. Ebből következik, hogy a rendszer belső folyamatainak ellenőrzése is hasonló módon, csak alulról végezhető el eredményesen. Az anyagi javakat előállítók részéről ez a feladat kötelező is egyben. Azt már korábban bemutattuk, hogy az általános és tömegesített választások mai gyakorlata, az azonnali számonkérés kizárá-sával, erre az ellenőrzési módra nem ad lehetőséget. Ez a körülmény alakíthatta ki a ma demokratikusnak nevezett, de valójában mégiscsak zsarnoki társadalmi rendszereket.
A rendszer működésében, a zsarnokság elleni önvédelem eredményessége érdekében, három fő elvi szempontot kell figyelembe venni:
1. az alulról építkezés elvét
2. a hiteles - tudás és erkölcs alapú - kiválasztódás elvét, mely kizár bárminemű er-kölcstelenséget (az ún. „zéró tolerancia” alkalmazása az erkölcstelenséggel szemben)
3. a hierarchia és mellérendelés elvét, a hatalmi- és anyagi erő kiegyensúlyozottságának feltételei között
Mindhárom fő elv jelenlétét megtaláljuk a magyar hagyományban. Erre példát szolgál-tatnak falvaink egykori törvényei, különösképpen a sajátos székely falutörvények, melyek évszázadokon át eredményesen rendezték a közösségek életét. Ha valamikor égetően szükségessé válik a szétzilált társadalmak alulról történő újjáépítése, akkor bizony Imreh István jogtudó történész könyvei (Székely falutörvények, Kolozsvár 1947.; A rendtartó székely falu, Kriterion 1973.; Erdélyi hétköznapok, Kriterion 1979.; A törvényhozó székely falu, Kriterion 1983.) sorsdöntő jelentőségűek lesznek ez emberfeletti munka elvégzéséhez.
Az alulról építkezés elve lehetővé teszi, hogy a közösség egyezséget megkötő szabad emberei csak olyan vezetőket válasszanak, akiket ismernek, akik hitelesek tudásban és erkölcsben, s akikkel szemben a közösség szükség esetén, erőegyensúllyal rendelkezve, hatásosan fel is tud lépni. Figyelemre méltó, hogy a székely falvak megválasztott intézőit, döntéshozóit hütösöknek nevezték. A hütös-hites ember jellemzője, hogy tudásban és erkölcsben hiteles. (Ma félve használnánk ezt a jelzőt közéleti emberre.) Ozsdolafalva rendtartásában írják: „…a hütösségre való embereket pedig az falu kiválassza az értelmeseiből és a jó lelkiismeretűiből. Kik is ha magokot jól viselik, holtig azon hütös-ségben maradjanak...” [6.]
Egykor, akinek a hitelessége igazolódott, abban megbíztak az emberek, ha viszont hitelét vesztette, akkor azonnal menesztették. Rendtartásukban elfogadott volt ez az egyszerű szabály. Így értelmetlen lett volna a ma demokratikusnak nevezett rendszerek gyakorlatából ismert időszakos választások megtartása. E választások azt a hamis látszatot keltik, mintha mindenki alkalmas lenne a (felelős?) vezetésre, csak lehetőséget kell adni erre, ha pedig ez nem igazolódna, akkor négyéves időszakonként cserélhető. E zűrzavart keltő játszma idővel a választók általános kiábrándultságához vezet. Ez is lehet a cél, hisz az efféle közönyös magatartás, mint már korábban igazoltuk, mindig az önkényt segíti elő.
