A szomszédsági közösségekkel jól bevált magyar hagyomány kelthető új életre.
Pillantsunk bele Kemény Bertalan idevágó tanulmányába. (A területi autonómia elemi egységeinek történeti modellje: a tizedesi intézmény in A helyi cselekvés, szerkesztette Köles Sándor és Varga Csaba. Magvető Kiadó, 1988.)
Ez az írás a népi közigazgatásnak, a területi önigazgatás elemi egységének igen ősi intézményét, a tizedesi intézményt mutatja be. „Úgy vélem - írja Kemény - a tizedesi intézmény a társadalmi viszonyait strukturálni kezdő ember belső természetéből fakadó, szinte ösztönös formáció. A vérségi kötelékek lazulása idején keletkezhetett, tehát annak sok mozzanatát magába foglalhatta... A társadalom szervezésének egyik legelterjedtebb módja, a tízes és százas egységekbe való beosztás Árpád-kori társadalmunkat is jellemezte.”
A székelyföldi falvak tizedekre oszló települési rendszere arra mutat, hogy - a hadak tizes-százas tagolása mellett - már az Árpád-korban megjelent a tizedes szervezés térbeli formája is.
„Középkori városainkban a társadalom szervezése kettős síkú, egyrészt a hivatás, a mesterség vonalán (céhek), másrészt pedig topográfiai elv (lakhely) alapján történt (tizedek, utcák, városnegyedek). Miben állt a tizedes tevékenysége, tiszte? Csizmadia Andor debreceni, szegedi, váradi, szatmári, szombathelyi, győri, pesti, egri, kolozsvári stb. adatokkal mutatja be az intézmény működését a XVI-XVIII. században. A tizedes számon tartja a területén élőket. Vigyáz „az idegenekre s az erkölcsökre”. Felügyel a tűzrendészetre. Háborús időkben a tizedalja férfinépét ő állítja ki a falakra őrzésre. Szervezi a közmunkát. Békebíró a lakosok közötti kisebb-nagyobb vitás ügyekben. Ha szükséges, bírságol is. A városi tanács büntette is azt, aki panaszos ügyét a tizedes, az utcakapitány megkerülésével a városházán kezdte intézni. Az utcák tisztasága, hidak, pallók stb. karbantartása is a tizedes gondja volt. Kisebb kiadásaira önadóztatás révén pénzalapja volt. Ezt utcaszernek hívták, amit mindenki fizetett. A városi adó kivetése és beszedése is negyedenként, utcánként, a tizedesek segítségével történt. Ők ismerték legjobban a polgárok anyagi helyzetét... Ahány város, annyi megoldás a részletekben. A lényeg azonban többé-kevésbé azonos, éspedig az, hogy utcánként, tízházanként tömörült a lakosság, és több utca, tized alkotott egy negyedet, vagy kapitányságot. A tizedesek képviselték a város teljes közösségét, szemben a polgárok által választott, hatósági jogokat gyakorló tanáccsal... Egykor a városi igazgatás nem ismerte azt a fogalmat, hogy szociálpolitika. Volt kórházügy; esetleg kolduskérdés, ami megjelent a városi tanács szintjén. De a tizedekben minden megoldódott, ami a kölcsönös segítség révén lehetséges volt, a tizedes összehozta a szükséget a segítő szándékkal.”
A tizedesi intézmény itt-ott még a XIX. század közepén is működött. A két világháború között újabb kísérletek történtek a tizedesi intézmény modernizált felélesztésére. Kemény Bertalan három ilyen kísérletről számol be, amelyeket csak a második világháború, vagy annak előszele sodort el. Itt az ideje, hogy ezt az ősi társadalomszervezési módot mai városainkban, falvainkban újraélesszük.
