(Olvasmány I., Kocsis István könyveiből, 7. részlet) (Az Igazság, mint isteni erő folytatása)
Mutassuk be Atilla és az Igazság viszonyát. Atilla nevéhez az első évezred legnagyobb tette fűződik: győzelmét ki nem használva visszavonul Róma falaitól...
...Raffaellónak, a Vatikán Heliodórosz-termében látható freskója (Atilla Róma falai előtt vagy más címén: Leó pápa és Atilla találkozása) elmesél egy történetet, melynek központi hőse Atilla.
A freskón látható történet ennyi: az Élő Égi Igazság felszólítja Atillát, hogy Rómát ne támadja meg. Atilla engedelmeskedik.
A képen csak Atilla és kísérete fogja fel az Élő Égi Igazság jelenlétét, Leó pápa és környezete nem. És ez azt jelenti, hogy a kép nem Atillának és Leó pápának a küzdelméről szól, hanem Atilla és az Élő Igazság viszonyáról. És arról szól, hogy Atilla valódi szakrális király. A freskó Atillája ugyanis visszariad és engedelmeskedik. És ez esetben a döntő próba éppen az engedelmesség próbája. Ha Atilla nem lett volna valódi szakrális király, akkor nem ismervén fel az Élő Égi Igazságot, szembe is fordult volna vele - teljesen reménytelen küzdelemben. És akkor bizony Róma megmenekülésének nagy napja nem Atilla felmagasztalásának, hanem csúfos bukásának: önmaga és hadai megsemmisülésének a napja lett volna. De Atilla engedelmeskedik, így Róma felszabadul, Atilla pedig felmagasztosul...
...Hasonló magasztos tettet azóta senki nem követett el, s ennek az az egyik következménye, hogy napjainkra Atilla magatartása felfoghatatlanná vált. Próbáljuk meg azért felfogni. Mivel magyarázható Atilla magatartása?
Történetírók, krónikások, festők legtöbbször félelmetes Égi Lénynek látják az Élő Igazságot, Isten önvédő megnyilvánulását, akivel Atilla hadjáratai során rendszeresen találkozott. Mint szakrális király, mint Isten ostora.
De akárhányféleképpen írják le, festik le, milyen volt az Élő Égi Igazság, segítő-bátorító vagy fenyegető, üdvtörténeti szempontból tulajdonképpen egy és ugyanaz, amit írnak, illetve festenek.
Azt írják meg, azt festik meg, hogy az Élő Égi Igazság megjelent időnként Atilla táborában, tudomására hozta Atillának akatatát, Atilla pedig mindannyiszor engedelmeskedett.
Ha Atilla szakrális király volt, akkor így volt ez rendjén: hadjáratait az Élő Égi Igazság jelenlétében kellett megvívnia.
De felfoghatatlan rejtély ma már, bizony, Atilla és az Élő Égi Igazság viszonya.
E rejtély csak mint a régi magyar küldetéstudat központi kérdése tanulmányozható érdemben, ezért ismételten fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mi volt a legfontosabb e küldetéstudatban.
A régi magyar küldetéstudat központi kérdése Isten és a magyar nemzet viszonya. E küldetéstudatban a magyarság azért az Ég népe, mert az Élő Égi Igazság akaratának méltó végrehajtója. Az Élő Égi Igazságról, a legyőzhetetlenről van szó, arról, aki Isten Önvédő megnyilatkozása, a legnagyobb Erő, a legszilárdabb Hatalom. Büntető vagy védelmező hatalom: igazságérvényesítő, illetve szeretet-oltalmazó.
A magyarság különleges szerepe tehát az Élő Égi Igazságnak a méltó szolgálata.
A régi magyar hitvilág szerint az Élő Égi Igazság népet választ magának, aki által védekezik. A magyarságot.
(...) Ha méltóképpen tekintetbe vesszük, hogy Atilla nem más, mint korának legnagyobb szakrális királya, akkor az is nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy Atilla számára nem lehetett még csak rendkívüli sem, hogy Isten neki üzen, hogy közli vele akaratát, bár az Élő Égi Igazság megjelenési formáival (akár testet öltőkkel, akár testet nem öltő numenekkel) való találkozást megszokni bizonnyal nem lehet. Szakrális király esetében - aki beavatottságának köszönhetően a félelmetes angyalok megjelenésének az értelmét képes azonnal felfogni, vagyis az Élő Égi Igazságot felismerni - nem lehetett szó sem riadtságról, sem félelemről, annál inkább elragadtatottságról vagy eksztázisról...
(...) Atilla arcán tehát csak a csodával ismételten találkozó ember megrendülését láthatták a szemtanúk.
