A régi ember az istenekkel benépesített természet gyermeke volt, s kultúrája is a természettel és az istenekkel folytatott párbeszéd eredményeként született. Ezért, az ember alkotta ősi jelképekben a kozmosz, az isteni rendbe szedett természet jelenik meg, világmodellek formájában. Ezek szerepe éppen, a természeti állapotából kiemelkedő embert körülvevő világ értelmezése.
A régi tárgyakon világmodellek serege maradt fenn, melyek a világ teremtésére emlékeztetnek, s így mindenfajta „alkotás” ősi mintájául szolgálnak.
A körkereszt a legősibb világmodell értékű képjel. Benne két, formailag egymástól távol eső alak íródik egybe és teremt rendszert. A körből ugyanis csak a befelé szűkülő, ill. a kifelé táguló körök egymásutánja következik. A kereszt egy másik ősformából, a négyzetből született, - melynek sarokpontjai sugallják az átlók - a keresztnek - létezését.
A kör és kereszt a teremtődés fokozatait járja be.
A Pont a körben, ötödik elemként maga az atyai minőség, az állandóság magja, az Egy Isten jelképe. Minden belőle származik.
Az Egy megteremtette a kettedet, így megindult az egymást kiegészítő ellentétek léte.
A körosztással folytatódik az alkotás. Az ellenkező oldalak elmozdulása adja az örök mozgást, mely folyamatos a világmindenségben. Megindulhat a forgás.
E formakettősből a kör: az osztatlan egész, az óvás, a menedék, az anyaöl ősi és egyben legkorszerűbb jele. Benne az egyenlő szárú kereszt, mely az ősidőktől napjainkig a teremtő szellemi erő, az Ige jele és megidézője, a kinti világban való eligazodás legfontosabb eszköze.
E körkereszt-jel az emberi műveltség kezdete óta szabályozza életünket. Formai tulajdonságai alkalmát adják annak, hogy tájoltak lehessünk, hogy felismerjük és megtaláljuk a rendet a teremtett világ látszólagos rendetlenségében. A megvalósult, működő, érzékelhető Mindenség jele, ég és föld köldöke, a teremtett világ beszédes modellje.
Nyitott és zárt elrendeződés megjelenítését mutatja a honfoglaláskori női mellkorong. A belül zárt, magszerű kereszt a statikusságból nyitott rendszerré válik.
A statikus kereszt, forgókeresztté alakul tovább a Bihar-keresztesen előkerült honfoglaláskori világmodellen.
A körkereszt: a tér-idő szerkezet tökéletes egybeírt képe. Általa válik átélhetővé a körülöttünk és bennünk lévő teljességre való ráhangolódás: mert szellemi célzást tesz lehetővé a földöntúli, lényeges minőség felé.
A metszéspont - köldökpont - alig moccanó, statikus. A bentet a kinttel, s a lentet a fönttel köti össze: a lélek égigérő fájának töve és lehetősége. E középpontban az áttételesen jelen való Teremtő mutatja meg magát, „mutathatatlanul”, ábrázolhatatlanul, ahol Isten belép a teremtett mindenekbe.
A körkereszt értelme a magyarság számára legnyilvánvalóbban a Magyar Szent Koronában mutatkozik meg, melynek fölülnézete körkereszt és a keresztpántjainak metszéspontjában ott van a Teremtő megnézhetetlenül, mert legfölül van. A nép számára Isten a Fiúban testesül meg, és a Korona homlokzati, jól látható pontjára szerveződik. A körkereszt Szent Korona a Teremtő feltöltő erejével az uralkodó lelkét rendezi, beavatja az égi tudásba, hogy igazi királyhoz méltóan szolgálhassa népét.
A metszéspontból kiinduló vonalak szétugró energiák - életszikrák -, maga a Fény. A körkereszt egyben: a Teremtő, aki rendet és életet ad, és „Isten szava” az Ige. Mindent Ő, a legmagasabb rendű eszmeiség szervez maga körül. Falusi népünk a keresztszemes hímzés alapöltését - a keresztet - nevezi Igének.
A körkereszt, organikus kultúrákban, az ókortól napjainkig a Földet is jelöli, - mint pld. rovás-írásunk álló „ef” betűje - de ugyanakkor a látható, megszentelt kerek világot, melynek köldökében, a Paradicsomban teremtetett meg az ember. Ma is ott állunk a világ közepén, az égtáj-kereszt metszéspontjában mindannyian, hisz nekünk kerek a világ. Ha még hiszünk benne, s még tudunk tájékozódni, van még kapcsolatunk éggel és földdel, mert még nem lopták ki belőle a keresztet. (Lakatos Bendegúz nyomán)
