„Ha elgondolkodunk azon, hogy rendszerint milyen módszerekkel próbáljuk megismerni környező világunkat, az esetek túlnyomó többségében azt tapasztaljuk, hogy hajlamosak vagyunk leszűkíteni a tudományos kutatást az általunk érzékelhető legalacsonyabb szintre: az úgynevezett anyagi világ szintjére! Állandóan anyagi bizonyítékokat követelünk, ami azt jelenti, hogy nekünk akkor is csak egy bizonyos rendkívül szűk frekvenciasávon belül kell a bizonyíték, ha az történetesen nem ott van! Ezen és csakis ezen a frekvenciasávon belül igyekszünk magyarázatot találni minden jelenségre, és azonnal elbizonytalanodunk, ha valamit nem sikerül lekényszeríteni a fizikai világhoz alkalmazkodott érzékszerveink szintjére. Ha történetesen olyan jelenséggel találkozunk, melynek csak bizonyos része, tehát a jelenséget alkotó vagy létrehozó rezgések összetevőinek csak kis hányada nyilvánul meg az általunk érzékelhető sávban, paranormálisnak nevezzük.
„Paranormális” lehet bármi, amit nem igazán értünk, vagy nem sikerül megmérni. Gyakori megfigyelések közé tartoznak a tudományos kutatást zavarba hozó fényjelenségek, amiket sokan földönkívüli látogatók űrhajóinak tartanak, de nem ritka a kísértetekről, szellemekről érkező beszámoló sem. Ha abból indulunk ki, hogy a magasabb szférák valóban léteznek, akkor az ilyen jelenségeket már nem kell paranormálisnak tekintenünk. Ebben az esetben a jelenség nagyobb része olyan frekvenciasávban, olyan magasabb szférában játszódik le, ami érzékszerveink és műszereink számára hozzáférhetetlen, de a jelenség bizonyos alacsonyabb energiaszinten létező összetevői mintegy „belelógnak” az érzékszerveink által érzékelhető sávba. Úgy képzelhetjük el, mint a felhők fölött szálló repülőgép hangját, annyi különbséggel, hogy ilyen esetben magát a jelenséget nem felhő takarja el a szemünk elől, hanem érzékszerveink korlátai.”
