Az ősi betűkkel róvott írás fogalmát és jelentőségét Friedrich Klára 1999. október 28-án a Magyarok Házában, a Magyar Műveltség Szolgálat előadássorozatában így határozta meg:
„A rovásírás a magyarok őseinek az írása, a legelső írásrendszerek közé tartozik, vagy maga az ősforrás, amelyből minden nép merített írásrendszere kialakításakor. Kárpát-medencei jelenléte régészeti leletekkel bizonyíthatóan 8-9 ezer éves. Ebből következik, hogy legalább ennyi ideje a Kárpát-medence őslakói vagyunk. A rovásírás bizonyítja szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat, mert ezeknek a népeknek régészeti emlékein megtalálható.”
A magyar hagyományban századokon át rögzült a rovásírás hun, szkíta eredetének tudata. Krónikásaink a következőképpen nevezték: Kézai Simon, Kun László udvari papja a 13. században - hun; Kálti Márk krónikaíró a 14. században - szkíta; a Bécsi krónika a 14. században - szkíta; Thúróczy János krónikaíró a 15. században - szkíta; Antonio Bonfini (1427-1503), Mátyás király történetírója - szkíta; Verancsics Antal, római katolikus püspök, Magyarország főpapja a 16. században - hun; Thelegdi János római katolikus főpap, tankönyvíró a 16. században - hun; Baranyai Decsi János, a marosvásárhelyi református főiskola tudós tanára a 16. században - hun; Szamosközy István, Bocskai István fejedelem történetírója, 16. sz. - szkíta; Luigi Ferdinando Marsigli olasz tudós, hadmérnök 17. században - szkíta; Bél Mátyás evangélikus püspök, polihisztor 18. században - hun-szkíta; Szabó Károly, művelődéstörténész, bibliográfus XIX. században - hun-székely írásnak nevezte.
