Mesterházy Zsolt Útjelzők a magyar ókor történetének kutatásához
„A magyar ókor kérdéskörével behatóan foglalkozom néhány éve. Nem remélt összefüggések tárultak fel előttem, műveltségünk elemeit ma már nemcsak keleten, de nyugaton egyaránt észlelem olyannyira, hogy táguló figyelmem használható történeti adatok birtokába juttat. Őstörténetünk kissé szokatlan megközelítésű tárgyalása - úgy tűnik fel - érdeklődést váltott ki. Erről így írtam korábban:
Hiszem, hogy történész elődeink már felrajzolták a történet gerincét, továbbá, hogy az egymástól első pillantásra távol eső magyarázatok - Kárpát-medencei magyar őshonosság (Magyar Adorján); délről északra haladó benépesülés (Baráth Tibor); lüktetés a Kárpát-medence és Mezopotámia között (Badiny Jós Ferenc); közép- és belső-ázsiai elszármazási elv (Nagy Gyula, Bakay Kornél); a magyar múlt átfogó, a finnugorságtól megtisztító nyelvészeti szemlélete (Götz László); a magyarság égig hatoló hite és szelleme (Pap Gábor) - ívei most végre találkoznak egy közös, egymásba illeszthető történeti látványban.
Épp ezért úgy gondolom, hogy nincsenek egyedül üdvözítő kizárólagos - csak hun-szkíta, csak sumér, csak ugor, csak helyben kialakult - megoldások az ókori magyar történelem kifejtése során, mert mindenkinek igaza lehet saját kutatási területén elért eredményei alapján. E hatalmas történelmi anyag összeillesztéséhez nagy időtávot kell átfogjunk. Ma mindinkább úgy látszik, hogy az eurázsiai ragozó nyelvű népek közös őse nemcsak az őskárpáti gravettiekben található meg, de az elmúlt 10.000 évben a Kárpát-medencéből - az általam Ó-Magyarországnak nevezett térségből - kivándorolt népesség országaiban is. A szerves művelődés és a szerves nyelv összeköti Eurázsia nagyobbik nyugati részét, ennek bizonyításával a magyar történetírás régóta áhított sikerekre számíthat. Kiszélesített látásmóddal a sajátunkon kívül Eurázsia nagyobbik részének ókori történelmét rakhatjuk végre rendbe és rendszerbe is. Ami ezen kívül marad, az nem a mi történelmünk.
...minden nyelv- és fajrokonunk sorsát kell végigkövetni a történelem során....
A kelták és etruszkok rokonnépekként, sőt jórészt ó-magyarországi leszármazottakként való azonosítása nemcsak ragozó nyelvű társainkat hozza közelebb a mai emberekhez, de segít azon hagyatékuk felismerésében is, amelyet tőlük és általuk az őket követő népek átvettek és mind a mai napig használnak...
Az ősnyelv szókincsének ma kiterjedt európai használata létező tény, ahogy a kelta és etruszk rokonságunk is az. A magyar őstörténet földrésznyi méretű kutatásának szükségessége úgyszintén parancsoló kötelesség az elkövetkező történész- és nyelvésznemzedékek számára.
Mindez egyben azt is jelenti, közel az idő, amikor végleg felhagyhatunk a saját magunk kissé romantikusnak tekinthető régi vágyával, hogy majd egyszer, valahol nagyon messze, valamikor valóban megtalálhatjuk az egyetlen és igazi, nagybetűs ŐSHAZÁNKAT, amely senki másé, csak a miénk. Úgy tűnik, egyre valószínűbben le kell mondjunk e régi vágyunkról. Helyette sokkal többet kapunk cserébe. Egy másik őshazát, - ezúttal az összeolvadások elemzésével felállított és bizonyítható igazit, - amelyet Ó-Magyarország néven tisztelhetünk, és nem kell miatta földrészeket felkutatni, fölásni. Az a szabir őstörténeti folyamatosság, amely elsősorban a Kaukázus hegyeihez és környékéhez köthető, igen jelentős része, szinte vezérfonala a tízezer éves magyar őstörténetnek; a többiek elszármazási helyeinek azonosítása emellett azonban legalább ilyen fontos. Így kerül sor egyre nagyobb területek bevonására a kutatómunkába. Ugyanígy érdekelhetnek mindenkit a többi köztes őshazák is - a szkíták, a hunok, az avarok, griffes-indások elszármazása is. Régóta ismert forrásokat újból kézbe vehetünk, kibővíthetjük még továbbiakkal az utalások és felmerülő adatok hatására, de a végeredmény mindig az lesz, hogy ragozó nyelvű rokonaink történelmébe ássuk bele magunkat egyre mélyebben. Ugyanilyen izgalmas a Folyamköz és Ázsia műveltsége is, történelmünk fontos jelképeinek hazája. De ugyanígy érdekelhet minket a mai Európa magyari hagyományainak felismerése, további rokonaink felfedezése, szellemük rezdülésének megértése. Meg kell tanulnunk a teljes Eurázsiában gondolkodni és - Ó-Magyarország elöljáró kisugárzását nem szem elöl tévesztve - új magyar történelmet írni, meg kell tanulnunk egy egyre bővülő világból használható adatokat kiválasztani. Népeink korábbi elterjedése indokolja a tér kibontását, nem pedig valamiféle megalománia. Finnugor korszakunk összenyomta a lehetséges érdeklődési területet - gondoljunk csak az 50. szélességi foktól délre eső tájak vizsgálatának általános tilalmára, - mára újra jelentősen megnőtt a vizsgálandó területek száma. Az indoeurópai szemlélet visszaszorulása tovább növelte a magyar történetírás lehetőségeit. Most nem arról van szó, hogy világhódító tervek támogatására kellene nekünk földrésznyi méretekben újragondolnunk elődeink életét, hanem egyszerűen a tényekre kell figyelnünk. Ennek ellenkezőjét már átéltük korábban az indoeurópai felsőbbrendűség korszakában, amikor a félremagyarázott történelem ezernyi baj forrásává vált az egész világra nézve.
A Kárpát-medencében korábban hosszú idő alatt megvalósult bonyolult összeolvadás leírása olyan eredményre vezetett, amely a történeti valóságot a leghívebben tükrözi. Más vonatkozásban is így kell közelítenünk. Ahol jelentős magyar vagy velünk rokon népekből álló csoportosulás, hatalmi központ, műveltségét kisugározni képes központ létrejöttével számolhatunk, mindenütt a teljeskörű eredetet és az elszármazásokat kell számba vennünk ahhoz, hogy a továbbiakban tisztán lássunk. Ugyanez a számbavétel Andronovó, Ordos, Bajkál, Xincsiang, Korezm, Baktria, Párthia, Sumer, Szabiria, Média, Urartu, Mitanni, Anatólia, Szíria, Szkítia, Cimmeria, Trákia, Kréta, Mükéné, Trója, Egyiptom, stb, az ír, skót, brit, gall, ibér, kelta kialakulásban és az összes többi esetben is (finn, észt, szláv, germán, latin, stb.) elvégzendő, mégpedig az egyszerű honnét jöttek? hová mentek? kérdések feltevése helyett, hiszen újabban egyre több esetben bizonyosodunk meg a hosszabb idő alatt végbement sokeredős egyesülési, összeötvöződési folyamatokkal leírt történelem célravezető voltáról. Ó-Magyarország, Etrúria, a Kelta Európa összeforrásának felismerése erősíti a felvetés helyességét. Ameddig a többi fent említett ragozó nyelvű országban egyesülők összeforrásának folyamatát nem írjuk le, a munkát nem végezzük el, jelentős új érvekhez a magyar őstörténet kutatásában nem jutunk. Ezt követően világossá válik, hogy eme számos ragozó nyelvű központ vonzáskörzetében, mindig a tágabb környéken élő ragozó nyelvű népek egyesültek. Látható lesz az is, hogy Eurázsia ősi ragozó népei egy tőről fakadnak, egyazon műveltségük tízezer kilométernyi földet és ugyanennyi év tudását öleli föl. A ragozó-toldalékoló nyelvű népek feltárandó összeolvadásainak, szétválásainak felvázolása kezünkbe adhatja közös származási helyük megállapításának lehetőségét is. Ha ez sikerül, akkor minden hozzánk hasonló műveltségű nép közös hazájára találtunk - a miénkkel egyetemben.”
„Sikerült mozgásba hozni a felhalmozott adatok tömegét annak érdekében, hogy a magyar őstelepes paraszti nép folyamatos, legalább ötezer éves helyben lakását és magyar nyelvűségét igazolhassam. Az ősiség tényének reménye igen erős érv a további kutatás folytatásához. A föld alatt lappangó történelem tiszta forrásként feltört, életre kelt és megtagadott elődeink megmaradt emlékeit újra vállalva új szempontok alkalmazásával értékelhetjük újra. Néhány kérdésre választ kaptunk, amire korábban nem tudtuk a helyes feleletet. Most már tudjuk, Anonymus honos és bevonuló magyarjai egymásnak örültek végeláthatatlanul sorjázó ünnepléseik alkalmával. Közkinccsé kell legyen az a szellemi hagyaték is, ami a régi korokból még megmaradt. Összegyűjtjük megmaradt regösénekeinket, elolvassuk az agyagtáblákat és a leveleket is a régmúlt időkből. Apránként rájövünk majd arra, hogy mit is jelentenek e sokak által csak régi ócskaságnak tartott dolgok. A kincs beszűrődik a kisiskolások könyveibe, onnan a fejekbe, kiszorítja onnét a szürkeséget, és lassan helyére tesszük hagyományaink eredetét is...
Láthatóak már a kutatás további lendületvételére is biztató jelek, és éppen újra más nemzetbeliektől, onnét, ahonnét a legkevésbé számíthattunk rá korábban. Dudás Rudolf amerikai sumerológus a Miskolci Bölcsész Egyesület sumer tanszékének megnyitása alkalmából egy interjúban elmondja (Magyar Demokrata, 2. évf. 2. sz.), hogy: „Los Angelesben élő és ott sumérul tanuló magyar barátaim győztek meg arról, hogy léteznie kell magyar sumerológiának. Az írásos táblák száma egyre növekszik, újabb és újabb meglepetések érik a tudományt. Amerikában most nagy hangsúlyt fektetnek a sumer nyelvre. Az egyetemeken többszáz (!) új hallgatót állítottak a sumer kultúrára. Rájöttek, hogy a római és görög kultúra nem a legrégebbi, hanem ezek a kultúrák a sumérból erednek. Az amerikai embert a civilizáció kezdete érdekli. Ők már nem olyan keresztényi alapokon gondolkoznak, mint Nyugat-Európában, hiszen Európában a keresztény vallás vezette be a keresztény világnézetet. Mindenki azt hitte, Ábrahám volt az első ember a Földön. Az amerikai ember ma már tudja, hogy Ábrahám és Mózes előtt éltek más emberek is. Az amerikai már egy új világnézetet akar teremteni, és csak azt veszi tekintetbe, ami valójában megtörtént, nem másolatokat akar, az eredetire kíváncsi. ...A sumer nyelv újrafelfedezése nyomán kialakult modern nyelvészet világosan kimutatta, hogy az indogermán nyelvek kifejlődése nem belső faji folyamat eredménye, hanem aránylag későn, Kr.e. a II. évezred fordulója körül végbement nyelvkiegyenlítődés következménye, méghozzá sumer, finn, ugor, kaukázusi és szemita nyelvek behatására formálódott, semleges területeken. A nyelvészeti darwinizmus letűntével párhuzamosan a finnugor nyelvek kialakulásának az elmélete is hitelét vesztette. Nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar nyelv is tulajdonképpen a sumer nyelvtani alapokra épült, ural-altáji nyelv. A sumer már a történelem előtti korokban az eurázsiai szkíta-magyar népek közös nyelve volt. A sumer ékírás a Délkelet-Európában már előzőleg ismert képírásjelekből fejlődött ki, - (pl. Erdély) és lett az ókori Kelet uralkodó írásrendszerévé.”
Dudás Rudolf a régészet területén is izgalmas hírekről tudósít:
„Bebizonyítottnak látszik az a tény, hogy Borsod megye lakossága a kőkorszaktól eredően őslakos itt.”
Búcsúzásképpen egy óhajt fogalmaz meg:
„Ott az Óceánon túl keserűséggel tapasztaljuk, hogy a Megyer törzs lakhelyéről, mely Árpád törzsének dél-kaukázusi gyarmata, a Kelet Tigris földről, a Turul, a Tabán és a Kerka folyók vidékéről a régészek ottani legújabb kutatásairól a magyar nép semmit sem tud. Ajánlatos lenne, ha az itteni hivatalosságok elismernék az amerikai régészek legújabb eredményeit és tájékoztatnák a magyar népet, mert ezek a kutatások előbb vagy utóbb úgyis kiderülnek. Lépést kell tartanunk a tudomány ezen fejlődésével is.”
