Hungarikumok

 

Nádsíp, klarinét


Nádsíp, klarinét

A nádsíp, nádduda, nádpikula nádcsőből készült primitív klarinét. Egyszerűbb változata arasznyi hosszúságú, mindkét végén nyitott nádcsőből áll; a rácsapó nyelv a hangszer testéből van kihasítva (idioglotta). A cső nyitott felső végét játék közben a játékos nyelve zárja el. A valamivel fejlettebb változat kétrészes: külön darabból álló fúvókája úgy készül, mint a → duda dallam- és kontrasípjáé.

Ezt a vékonyabb nádcső-fúvókát dugják bele a hangképző nyílásokkal is ellátott nagyobb nádcső – a hangszertest – végébe, s ha az érintkezésnél a két cső nem zár eléggé, viasszal is körültapasztják. – A nádsíp hangképző nyílásainak száma 6 vagy 7 (a 7. rendszerint legfelül a cső hátsó oldalán van). Játék közben a nádsíp fúvókáját mélyen szájba kell venni, hogy annak nyelve a szájüregben szabadon rezeghessen. Átfúvásra a nádsípon nincs lehetőség, tehát csak oktávnyi (dúr vagy mixolíd) hangterjedelem szólaltatható meg rajta. Bár a megszólaltatás közvetlenül szájjal történik, a játékos nyelve nem vesz részt a dallam frazírozásában, a szájüreg, a pillanatnyi lélegzési szünetektől eltekintve, a duda tömlőjének szerepét tölti be. Ezért a nádsípon előadott dallam jellegzetességei nagyjából ugyanazok, mint a dudán játszott dallamé. A repertoár is lehetőleg oktávnál nem nagyobb ambitusú szöveges népdalokból, leginkább dudanótákból áll. – A nádsípot a furulya vagy duda mellett – mint emezeknek játéktechnikában, ill. hangzásban is közeli rokonát – régebben is elsősorban pásztorok használták.

Jelentősége és rangja azonban sokkal kisebb volt a dudáénál és a furulyáénál. Zenélés céljából leginkább olyankor került rá sor, amikor rangosabb hangszer nem állt rendelkezésre. – A magyar nádsíp legkorábbi rövid leírását 1854-ből ismerjük (Magyar- és Erdélyország Képekben). Rá vonatkozó hangzó adatunk (hangfelvétel) Dévaványáról és Sándorfalváról van, de nyomait máig országszerte megtaláljuk. Szomszéd és távolabbi népek is ismerik. Két egymás mellé kötött és egyszerre megszólaltatott nádsíp az arabok arghul-ja, amely viszont a magyar duda kettős sípjával éppúgy közeli rokon, mint akár a jánoshidai és alattyáni ásatások nyomán előkerült avar kettős síp.

Egyszerű nyelvsípokat libatollból, bodzafából vagy nádból készítenek. Leginkább elterjedt a nádsíp. A nádból lemetszenek egy darabot, úgy hogy egyik végén megmaradjon a csomó. Csomós, zárt végénél behasítva, négy centiméteres nyelvet vágnak a falából. A játékos olyan mélyen veszi a sípot a szájába, hogy a nyelv szabadon rezeghessen a szájüreg belsejében. A hangmagasságot a többi fúvós hangszerhez hasonlóan a cső oldalára fúrt 6-7 hangképző nyílás segítségével változtatják. Készítenek olyan nádsípot is, ahol a síprész különállóan csatlakozik a szárba. A gyűjtők adatai szerint főként pásztorok hangszere volt. Ugyanazokat a népdalokat és tánczenét játszották a nádsípon, mint a bőrdudán. A nádsíp a klarinét elődje.

A klarinét szintén egyszerű nádnyelv segítségével szólal meg. A hangszert a XVII. században Németországban fejlesztették ki a nádsípból és a "chalumeau" -kból A hanglyukakra billentyűket szereltek, és hangterjedelmét is megnövelték. A mai hangszerkészítők különféle hangolású klarinétokat állítanak elő. A népzenében leginkább A, B és Esz hangolású hangszereket hansználnak. Cigányzenekarban a prímhegedűvel együtt a klarinéton a dallamot játsszák. Tekerőlant mellé gyakran alkalmazták, hogy erősítse a tekerő prímhúrjának hangját.

A falusi rezesbandákban is megtalálható volt. Klarinéton mindig csak az első szólamot fújták egy oktávval magasabban, mint a többi hangszer. A pásztor klarinétosok egyedül is megszólaltathatták. Játékstílusukat a népi furulyázásból vették át, a klarinét hangszínlehetőségeivel nemigen éltek. Éles, sikítozó hangon muzsikáltak hangszerükön.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2010. szeptember 15. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,997 Kategória: Népi hangszerek, zene » Aerofonok
Előző cikk: Levésíp Következő cikk: Tárogató


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: