A töröksíp a 17–18. századi Magyarországon használt kettős nádnyelves fúvós hangszer. A kuruc korban és később tábori, ceremoniális hangszerként, nagydobbal együtt tánckísérő, szórakoztatózenei hangszerként is használták. Írásos emlékekben a töröksíp név mellett gyakran szerepel tárogató, tárogató síp néven.
Felépítése
A hangszernek mindössze egy tucatnyi múzeumi példánya ismeretes, ezek java része a Magyar Nemzeti Múzeumban van. Nem egyformák, csupán lényeges vonásaikban egyeznek, készítésük technikai színvonala nagyjából megfelel a 17–18. századi fafúvós hangszerekének, schalmeiekének. A töröksíp ugyanakkor a korabeli kettős nádnyelves hangszereknek a nyugati schalmeiektől eltérő típusát képviseli, a perzsa-arab-török zurna egy változata. Ennek megkülönböztető jegyei a felső részen hengeres vagy közel hengeres furat, a széles, lyuggatott tölcsér, az ajaktámasz, a hangszer furatába felülről benyúló elforgatható favilla, a nyugati oboaféléktől eltérő nádfúvóka.
A fúvóka
A töröksíp kettős nádnyelves fúvókája rövidebb, mint a mai oboáké, felépítése is más. Nem két egymásra borított, összeerősített kemény nádnyelv, hanem a rozsszárból készült síphoz hasonlóan egyetlen puhább, összelapított nádcsődarabkából áll. Részben emiatt is a töröksíp és a hozzá hasonló keleti oboafélék hangja fémesebb, erősebb, mint a mai nyugati oboáké.[3] A kettős nádnyelves fúvóka alatt támasztókorong, piruett van, amely fúvás közben az ajkak megtámasztására szolgál.
A villás csap
A hangszer üregének felső végébe egy 10–11 cm hosszú, elforgatható villás csap illeszkedik. A villa úgy van kialakítva, hogy két ága között szabadon tud áramlani a levegő. A villa többféle akusztikai szerepet is betölt. Egyrészt fokozatossá teszi az átmenetet a fúvóka szűk ürege és a hangszertest tágabb furata között, másrészt a villa elforgatásával a felső három hangképző nyílás hangolható, sőt teljesen el is tömíthető. Ez utóbbi megoldással a hangszert „egykezessé”, tehát lóháton is használhatóvá lehet változtatni.
A test
A töröksíp teste szilva-, cseresznye- vagy jávorfából készül. Hossza 30–40 cm, furata legtöbbször hengeres, ritkábban enyhén kónikus, széles tölcsérben végződik. A hangszer sajátossága, hogy a tölcsér lyuggatott, legtöbbször 7, a hangképző nyílásokkal megegyező méretű lyuk van rajta. A hangszer testén legtöbbször hét, néha csak hat elülső, egy vonalban álló hangképző nyílás, a legfelső lyukkal szemben a hátoldalon egy hüvelyklyuk található.
A hangszertest felső végén kb. 2 cm-es toldalék látszik, ez a belső villaszerű csap folytatása. Az ezen lévő furatba 6–8 cm hosszú, felfelé szűkülő rézcsövecske illeszkedik, ennek végére húzták, kötözték cérnával a kettős nádnyelvet, ehhez csatlakozik a 2–3 cm átmérőjű ajaktámasz.
