Hungarikumok

 

A hunok hazát keresnek


A hunok hazát keresnek

Sok-sok esztendeig békességben éltek Szittyaországban Hunor és Magyar ivadékai. Úgy elszaporodtak, mint fűszál a réten, s alig fértek el egymástól. Ha a hun halász ki akarta vetni hálóját a folyóba, rátámadt a magyar halász:

 

- Ez az én folyóm, keress magadnak halat máshol!

 

Máskor meg a hun pásztor kergette el a magyar pásztor barmát a legelőről:

 

- Itt az én marhámnak terem a fű, szedd fel innét a sátorfádat!

 

Egyszer aztán azt mondták a hunok vezérei a magyarok vezéreinek:

 

- Az itt a hiba, testvérek, hogy kicsiny már Szittyaország két ilyen nagy népnek. Gyertek, keressünk közösen más hazát, ahol jobban elférünk.

 

- Nem úgy lesz az! - felelték a magyarok. - Ha megint közös hazában telepszünk meg, megint csak nem férünk el egymástól. Hanem ha ti itt hagytok bennünket, és kerestek magatoknak új hazát, akkor nekünk, magyaroknak elég nagy lesz Szittyaország.

 

- Igazatok van - mondták a hunok, és fölszedve sátraikat, elbúcsúztak a magyar testvérektől. Megígérték nekik, hogy ha olyan hazára találnak, amely őket is be tudja fogadni, akkor hírt adnak magukról.

 

Volt a hunoknak egy szentnek tartott sasféle madaruk, a turulmadár. Az röpködött előttük, az utat mutatva, mikor megindultak új hazát keresni napnyugat felé.

 

Sok országot bejártak, sok népet legyőztek a hunok, míg elértek a Duna mellé, a mai Magyarországra. Itt a római nép volt az úr, mégpedig igen nagy úr. A világ egyik szélétől a másikig ért a római császár hatalma.

 

Nem is nagyon ijedt meg a római császár, mikor meghallotta, hogy jönnek a hunok.

 

- Legalább egy néppel több lesz, aki engem szolgál - mondta kevélyen, s megüzente a hunok királyának, hogy aranyban fizesse neki az adót.

 

A hunok királya pedig azt üzente vissza:

 

- Én az adót nem arannyal fizetem, hanem vassal. Küldeni se küldöm, hanem magam viszem.

 

S amit ígért, állta is. Úgy zúdult a hun lovasok förgetege a római császár hadinépére, hogy lehetetlen volt előttük megállni. Futott a római, győzött a hun, s véres csaták után megdobbantotta a hunok királya lábával a földet:

 

- Ez a föld pedig most már az én fajtámé marad a világ végezetéig!

 

Ezt a hun királyt, aki népének új hazát szerzett a Duna-Tisza mentén, Attilának hívták.

A HUNOK HAZÁT KERESNEK
A HUNOK HAZÁT KERESNEK


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. augusztus 7. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,103 Kategória: Népmesék
Előző cikk: A hét kérdés Következő cikk: A kakas és a pipe


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: