Hungarikumok

 

Hammas Gyurka


Hammas Gyurka

Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának.

 

A két nagyobb legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s az öccsük eszik, iszik, alszik, hamuban hemmedezik, de egyszer azt mondták az anyjuknak, hogy ezt már a szentlélek sem állja ki tovább, valamerre takarítsa el a becefiát. El is vitte szegény asszony a városba, beadta fazekasmesterségre, de már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy ő ugyan nem mocskolódik az agyaggal, s belőle, míg a világ világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték tímármesterségre, de innét is megszökött mert a büdösséget nem tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette, mert ülni kellett.

 

A szegény asszony már úgy elkételenedett, hogy azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét próbált egyet, s elindította a város felé. Amint mentek, találkoztak az országúton egy veres szakállú urasággal. Kérdi az asszonyt:

 

- Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével?

 

- Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét szolgálatba, ha valahol helye kerekednék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert laci a hátán ül (lusta).

 

- Nem baj, a - örvendezett az uraság. - Éppen ilyen legényt keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga az isten földjén, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem szolgálna más embernél annyit.

 

Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka, s meg is mondta az anyjának egyszeriben, hogy ő ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.

 

Az uraság megcsinálta az írást, s mikor a szegény asszony megnyomta a keresztet, azt kérdi tőle:

 

- No, szegény asszony, tudod-e, hogy ki vagyok én s hova viszem a fiadat?

 

- A biz, a no - renyekedett a szegény asszony -, nem is kérdém.

 

- Hát tudd meg, hogy én Durumó vagyok, a pokol királya, s fiadat az ördögök közé viszem.

 

Aj, megijedt a szegény asszony, kérte, hogy az írást égessék el, de Durumó azt felelte:

 

- Majd vaskedden!

 

Hanem megígérte, hogy esztendő múlva jöjjön el ebbe s ebbe a rengetegbe, ott egy helyet úgy hívnak, hogy: Durumó sarka, s ott aztán visszaadja a fiát. Belényugodott nagy nehezen a szegény asszony, de mikor hazament, még akkor jutott isten igazába eszibe, hogy a fiát kinek a kezére adta. Elpanaszolta két nagyobbik fiának, hogy milyen szerencsétlenül járt, de ezek csak összenéztek, s azt gondolták, hogy az anyjuk vagy a konty alá hajtott, vagy meghibázott az eszében.

 

No, eltelik az esztendő, s a szegény asszony elment pontosan a Durumó sarkához, várt-várt setétesig, de Durumó nem hozta vissza a fiát.

 

Amint ott búcsálódott, odament egy ősz ember. Kérdi:

 

- Miért búsulsz, te szegény asszony?

 

Elmondta, hogy kinek adta szolgálatba a fiát, s hogy éppen a mai szent napra ígérte, hogy visszahozza, de biz a nem is gondol arra.

 

- Ne is várd azt hijába, szegény asszony, mert oda magadnak kell elmenned, s úgy visszakapod a fiadat!

 

Avval beléfútt sípjába, s egy kicsi nyulacska mindjárt mellette termett.

 

- No, szegény asszony, ez a kicsi nyulacska elvezet a pokol kapujáig, ott aztán beeresztenek, csak azt kell mondanod, hogy Durumót keresed. Hanem a te fiadat eddig úgy elváltoztatták, hogy még te sem ismered meg; adok én neked egy szál rozmaringot, indulj meg ezzel az ördögök közt, s amelyik előtt kivirágzik, az a te fiad.

 

Megköszönte szépen a szegény asszony az ősz ember szívességét, s elindult a kicsi nyulacska után.

 

Három nap s három éjjel mentek, akkor értek a pokol kapujához, innét megfordult a nyulacska, s a szegény asszony bekiáltott a kapun.

 

Kifut egy ördög, s kérdi:

 

- Kit keressz, te szegény asszony?

 

- Én bizony Durumó őfelségit keresem - felelt a szegény asszony.

 

- No, csak jere, éppen most egrecíroztatja a legényeit, ha jó kedviben lesz, még be is fogad a fűtőkatlan mellé.

 

Bement szegény asszony, ment egyenest Durumóhoz.

 

- Kend ugyan visszahozá a fiamat, Durumó uram!

 

- Ejnye, azt bizony el is feledém - mondja Durumó -, de hát melyik is volt a kend fia? Válassza ki, kend jobban ismeri.

 

A szegény asszony eltalálta egyre rozmaring nélkül is, pedig olyan fekete volt a fia, mint az üst.

 

- Jaj - kiált Durumó -, így nem mesterség eltalálni!

 

Elészólított egy regiment ördögöt, s parancsolta, hogy egyszeriben vagdalják össze azt a regimentet, amelyikhez Hammas Gyurka tartozott azután égessék porrá, s jóféle füvekkel megkenegették, s a porból ismét egy regiment ördög lett, de egy makula mákszem nem sok, annyi sem különbözött egyik ördög a másiktól.

 

- No! Most válassza ki kend a fiát! - biztatta Durumó.

 

Kezibe vette a szegény asszony a rozmaringot, megindult a geléda előtt, s mikor a fiához ért, a rozmaring kivirágzott, s ő megállott előtte.

 

- Ez az én fiam! - mondta Durumónak.

 

Tüsszögött Durumó nagy bosszúságában, nem tudta már, hogy mitévő legyen, mert Gyurkát semmiképpen ki nem akarta adni, úgy megkedvelte.

 

Hanem Gyurka jóllakott már az ördögséggel is, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belőle, s úgy kirepült a pokolszádán, hogy Durumónak szeme-szája elállott nagy bámulatában.

 

Azt mondja a szegény asszony:

 

- Már bizon, ha a fiam elment én sem maradok itt - s avval otthagyta Durumót.

 

Káromkodott, szitkozódott Durumó, hogy a kölyök így kitanulta az ő mesterségit egy esztendőre, hogy még az ő eszén is túljárt, de nem hagyja annyiban, ha életivel játszik is. Ő is keresztülbucskázott a fején, sasmadár lett belőle, s avval utánarepült Hammas Gyurkának. Mikor már szinte utolérte volna, egy szép réten leszállott Gyurka, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy szép selyemkendő. A falusi legények meg a leányok éppen ott táncoltak, az egyik leány megkapta, s szépen a nyaka körül kötötte. Leszállott erre a sas is, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy istenes vastag bot. A táncosok között volt egy vidéki legény is, ez kérni kezdte a leánytól a szép selyemkendőt, de ez nem adta. Azt mondta a legény:

 

- Hiszen úgyis lelted! - s erővel el akarta venni.

 

A leánynak a szeretője erre felkapta a botot, s úgy eldöngette a vidéki legényt, hogy a csontja is ropogott belé. Eközben a selyemkendő leesett a leány nyakáról, s ismét csóka lett belőle, a botból pedig sas, de most még mérgesebben üldözőbe vette, mert ahogy fájt az ütés a vidéki legénynek, úgy fájt neki is.

 

Mikor már szinte utolérte volna, a csóka berepült egy ablakon, ott átalhajitotta magát a fején, s lett belőle egy szép gyémántgyűrű. A sas nem tudott egyebet kieszelni, hanem bucskázott egyet, s lett belőle egy fiatal úr. A háznál éppen akkor készültek a bálba, s a kisasszony, mikor észrevette a gyűrűt a kicsi asztalán, azt hitte, hogy az édesapja vette ajándékba, s felhúzta az ujjára. Beállított erre Durumó is, gazdag úrfi képében, s úgy megszerettette magát a háznál, hogy elhívták magukkal a bálba. Durumó csak mind a gyűrűs kisasszony körül forgolódzott, mondta neki a szépet, s addig-addig, hogy kérni kezdette a gyűrűt a kisasszonytól. Ez azonban kikacagta Durumót, hogy már első este gyűrűt kér tőle, s azt mondta:

 

- Majd máskor!

 

Hanem Durumónak akkor kellett volna, s mikor táncra kerekedtek, megfogta a gyűrűt, hogy erővel lehúzza az ujjáról. A kisasszony elkezdett sikoltozni, s Durumót megcsípték a többi úrfiak, s úgy kipenderítették az ablakon, hogy alig tudott összeszedelőzködni. Káromkodott Durumó, s fel is fogadta, hogy többet nem üldözi Hammas Gyurkát, hogy mindenütt ő húzza a kurtát, s visszament az országába. Azonban vége lett a bálnak, s más este a kisasszony lehúzta a gyűrűt, s lett belőle csóka, kirepült az ablakon, s hazáig meg sem állott. Az ajtó előtt keresztülbucskázott, s ismét Hammas Gyurka lett belőle.

 

- Jaj, lelkem, fiam! Csakhogy hazakerültél - renyekedett a szegény asszony - látt-e, bátyáid már bolondszámba vettek engem, mert nem hitték, hogy a Durumó szolgája voltál kerek esztendeig.

 

- De biz a voltam, aki áldója van! - mondta Hammas Gyurka -, de bezzeg nem is bántam meg, mert annyi huncutságot tanultam nála, hogy már ezután is elélhetünk úri módra.

 

Másnap reggel azt mondja Gyurka a bátyjainak:

 

- No, legények, ma sokadalom lesz a városban, én hollószín paripává változom, ti pedig vezessetek el engem, s adjatok el jó pénzért. Csak kettőt kötök ki, hogy vörös szakállú embernek el ne adjatok, s ha eladtok, fejemben ne hagyjátok a kötőféket, mert cudarul lesz a dolgom.

 

El is indultak a városba, s mikor egy erdőn mennének keresztül, Gyurka átalbucskázott a fején, s lett belőle egy szép hollószín paripa. A bátyjai kötőféket vetettek a fejébe, s úgy vezették be a városba. Még jóformán be sem értek, egy óbester megalkudta ötszáz forintban, de addig itták a legények az áldomást, hogy mind jobban-jobban nekimelegedtek, ettek-ittak, húzatták a muzsikusokkal, s az öccsükről úgy megfelejtkeztek, mint a fekete föld. Az óbester pedig hazavezette a szép csikót a kötőféknél fogvást, s bekötötte az istállóba. Mindjárt adatott neki jó lágy sarjút, de a csikó csak tüsszögött, s még belé is harapott. Kimegy az óbester leánya, vitt egy karéj komlós cipót s egy jó marék nádmézet, s lám, azt mind egy falásig megette. A kisasszony még tréfálkozott az apjával, hogy cipóval él, meg cukorral, olyan csikót vett. Jól van! Kicsapatja az óbestert az udvarra, hadd járja meg magát, hanem mikor délben mind bémentek a cselédek ebédelni, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belőle, s hazáig meg sem állott. Az ajtóban ismét bucskázott egyet, s lett belőle Hammas Gyurka. Bément a házba, ott erősen lecirmolta a bátyjait, hogy róla úgy megfelejtkeztek, s azt mondta, hogy holnap is vezessék el, de ha megint úgy járatják, többet nem vegyít velök, hanem dolgozzék mindegyik a maga kezére.

 

Elindultak második nap is a sokadalomba, s mikor az erdőbe értek, átalbucskázott Gyurka a fején, s egy olyan gyönyörű szürke csikó lett belőle, milyen szép még a török császár alatt sem járt. Fejébe húzták a kötőféket s amint beértek a városba, megszólítja egy veres szakállú uraság:

 

- Mit kértek ezért a csikóért, hé?

 

- Kétezer forintot - felelt a nagyobbik legény.

 

A veres szakállú uraság egyszeriben elévette bugyellárisát, de a legényeknek eszükbe jutott, hogy mit kötött volt ki az öccsük, s megmásolták szavukat. Azt mondták, hogy csak tréfabeszéd volt az egész, mert a csikó nem eladó, viszik egy grófnak. A veres szakállú uraság éppen Durumó volt, s nem is hagyta annyiban, hanem szépen utánok sétált, hadd lám: kinek adják el a csikót. Amint vezették az utcán, kinéz az ablakon egy gróf, s kérdi: mit kérnek a csikóért?

 

- Háromezer forintot! - felelt a nagyobbik legény.

 

- Vezessétek be! - parancsolta a gróf, s mindjárt kifizette a háromezer forintot. A legények nagy örömükben ismét a csikó fejében felejtették a kötőféket, s annálfogvást be is kötötte a gróf az istállójába. Alig mentek el, Durumó is beállított a grófhoz, s dicsérni kezdette a csikót, mondta, hogy ő is megvette volna annyiért.

 

- Hát az úr miféle? - kérdi a gróf.

 

- Én bizony lovászmester voltam egy hercegnél, s most szolgálatot keresek, ha valahová befogadnának lovászmesternek - felelt Durumó.

 

- No, éppen jó helyen jár, nekem egy ügyes lovászmesterre van szükségem.

 

Írást csináltak, s Durumó ment tüstént az istállóba.

 

- No, te tolvaj, akasztófára való gyilkos! Megverettél egynéhányszor, de most a kezem közé kerültél!

 

Ezt mondta Durumó a csikónak, avval elékapott egy vastag cseberrudat s úgy elnáspángolta a szegény csikót, hogy az a hídlást is felrúgta kínjában. Meghallja a gróf a nagy dörömbözést, lefut az istállóba.

 

- Hát te gazember, így kezded az esztendőt?

 

Megfogatta a béresekkel, lehúzatta, s olyan ötvenet húzatott reá, hogy elájult belé. Mikor aztán felszeszpetelődött nagy kínnal, átalbucskázott a fején, s lett belőle sas, de megfogadta, hogy többé nem üldözi azt a kitanult kötélrevalót, ki úgy a begyibe szedte az ő mesterségit, hogy még őt is csúfossá teszi.

 

A gróf ezalatt kieresztette a csikót, hogy járja meg magát az udvaron. Az egész ház népe sajnálkozott a szegény csikón, jóltartották cukorral, kaláccsal s különbnél különb jóféle süteményekkel. Hanem ahogy magárahagyták, csak keresztülbucskázott a fején, s úgy repült haza csóka képiben, mint a gondolat. Az ajtó előtt ismét Hammas Gyurka lett. Mikor belépett az ajtón, bátyjai ijedtökben az asztal alá hengerkedtek.

 

- Csak ki onnét, hé! - szedtevettézett Gyurka. - Tovább nem tartjuk az atyafiságot, mert ti, látom, mindig elisszátok az eszeteket.

 

Ami pénz volt, elosztotta négyfelé, s azt mondotta:

 

- Egy rész az anyámé, hogy legyen miből éljen vénségire, kettő a tiétek, hogy legyen miből folytassátok a mesterségeteket, a negyedik rész az enyim s én azzal megyek szerencsét próbálni.

 

Avval átalbucskázott a fején, s úgy elrepült csóka képiben, hogy soha még hírét sem hallották.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. augusztus 7. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,018 Kategória: Népmesék
Előző cikk: Habakuk Következő cikk: Hammas Jutka


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: