Hungarikumok

 

Az egerecske


Az egerecske

Volt egyszer egy egerecske. Ez az egerecske elment országot, világot látni, szerencsét próbálni s amint ment, mendegélt, talált egy krajcárkát. Hej, megörült az egerecske a krajcárnak!

 

- Na most - mondotta magában -, mit vegyek ezen a krajcárkán? Mogyorót? Nem, azt nem veszek. A mogyorónak el kellene dobni a héját. - Diót? Nem, annak is el kellene dobni. Talán mandulát veszek? Ugyan minek? A héját annak is el kell dobni. Ej, veszek káposztafejet. Az ám, káposztafejet. A káposztából házat építek magamnak. A nagy leveleiből építek falat meg födelet. A kicsi leveleiből jó puha ágyacskát csinálok. Még paplanocska is telik belőle. Ó, be jó lesz, ó, be jó lesz!

 

Hát vett egy káposztafejet s abból olyan szép házat épített, hogy aki látta, megcsodálta.

 

Na, telt, múlt az idő, egyszer az egerecske kihajolt az ablakon, hadd lássa, mi újság odakint. Ihol jött éppen a bárányka s amint ez meglátta a szép házacskát, ablakában az egerecskét, felszólt hozzá:

 

- Hé, egerecske, nem vennél feleségül engem?

 

- Vennélek biz én, ha szépen énekelnél.

 

- B-e-e, b-e-e, bégetett a bárányka.

 

- Jaj, be csúnyán énekelsz, sipított az egerecske. Csak tovább egy házzal!

 

Alig ment el a bárányka, jött egy kis kácsa. Az is megkívánta a szép házacskát s felszólt az ablakba:

 

- Hallod-e, egerecske, nem vennél-e feleségül engem?

 

- Vennélek biz én, ha szépen énekelnél.

 

- Háp, háp, háp - hápogta a kácsa.

 

- Juj, juj, elég, elég - cincogott az egerecske s bedugta a fülét, hogy ne hallja az éktelen csúf hápogást. Fel is út, le is út! Nem kellesz te nekem!

 

Elment a kácsa nagy szégyenkezve s mindjárt jött egy tyúkocska. Bezzeg, hogy az is szeretett volna ott lakni a káposzta-házacskában.

 

- Kot, kot, egerecske, elvennél-e feleségül?

 

- El, ha szépen énekelnél.

 

- Kot, kot, kot, kot, kotkodács! Három likba hat tojás! - énekelt a tyúkocska.

 

- Elég, elég, ne tovább! - ájuldozott az egerecske. Még a házacskám is összedűl, olyan csúnyán énekelsz. Nem kellesz feleségnek.

 

Elment a tyúkocska s nyomban jött utána egy cirmos cicácska. A bajuszát pödörgette, magát illegette, billegette s felszólt az egerecskének:

 

- Egerecske, kedves egerecske, elvennél-e engem feleségül?

 

- El bizony, pedig bajuszkád is van, ha szépen énekelnél.

 

- Miáu, miáu, miáu - énekelt a cirmos cica.

 

- Oh, be szép, oh, be szép! - cincogott az egerecske. Jere a házamba, szép cirmos cicácska, feleségül veszlek.

 

Ott egyszeriben papot hívtak, megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Hét nap, hét éjjel mind ettek, ittak, táncoltak. Addig ettek, addig ittak, hogy egyszerre csak minden elfogyott. Jaj Istenkém, Istenkém, mi lesz most?

 

- Na, ne búsulj, édes cicácskám, mondotta az egerecske, majd hozok én neked ételt is, italt is elegendőt. Csak te maradj itthon, őrizd a házat.

 

Ment, mendegélt az egerecske, addig ment, mendegélt, hogy egy kutacskához ért.

 

- Na, ebből iszom egyet, mondotta az egerecske, s hopp, beleszökött a kutacskába.

 

Az ám, beleszökött, de most hogy jön ki innét? Hej, úszkált az egerecske jobbról-balra, de nem tudott kimászni a kutacskából. Na, most itt hal meg, halálnak szörnyű halálával. Itt bizony!

 

A cirmos cicácska nyugtalankodott, hogy olyan sokáig elmaradt az ő uracskája s utána ment. Addig ment, mendegélt, hogy épp a kutacskához ért.

 

- Óh, óh, édes kicsi uracskám, nyávogott a cicácska, már most én hogyan húzzalak ki? Megfoghatom a fülecskédet?

 

- Ne, ne, sikoltozott az egerecske, az fájna!

 

- Hát talán a lábacskádat fogjam meg?

 

- Ne, ne, azt se, az is fájna!

 

- Talán a farkacskádnál fogva húzzalak ki?

 

- Jó lesz, jó lesz, édes feleségecském. Fogd meg a farkincámat!

 

Megfogta a cica az egerecske farkincáját, szépen kihúzta, aztán elmentek egy diófa alá, ott leültek s vártak, hogy az egerecske ruhája száradjon meg.

 

Óh, jaj, mi történt! Egyszerre csak leesett egy dió s éppen az egerecskének a fejére esett! Egerecske fejét betörte a dió, folyt a vér belőle, hogy folyt!

 

- Ó, ó, mit csináljak, mit csináljak, jajgatott, nyávogott keservesen a cicácska.

 

- Mosd le a vért a fejemről, nyöszörgött az egérke.

 

Nosza, a cicácska nyalni kezdte a vért, nyalta, nyalta s közben nagyokat csettintett a nyelvével:

 

- Ó, be pompás, ó, be jó!

 

Hát csak hallgassatok ide, mit csinált a cicácska? Ő bizony egyszerre csak hamm! bekapta egerecskét egészen. Be ám, mert ízlett neki az egerecske vére.

 

Azóta eszi meg a macska az egeret. Aki nem hiszi, járjon utána.

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. augusztus 13.
Nézettség: 2,189 Kategória: Népmesék
Előző cikk: Az állatok nyelvén tudó juhász Következő cikk: Az égig érő fa


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: