Hungarikumok

 

VAS LACI


VAS LACI

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király, annak három fia meg három lánya. A legkisebb fiút Vas Lacinak hívták, mert az olyan erős volt, mint a vas. 

No, nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is; hét ördög lakott benne. 

Egyszer, amikor az iskolából jött hazafelé, nekiszaladt egy öregasszonynak, aki a feje tetején egy kosár tojást vitt. Leütötte a fejéről a kosarat, s a tojás mind összetört. Azt mondta az öregasszony: 

- No, te fiú, neked rosszért jót kívánok. Azt kívánom, hogy amit legelőbb kívánsz, azonnal teljesedjék. 

Vas Laci nagyot kacagott, amint szaladt hazafelé, gondolta magában: ejnye, de bolond asszony ez, még jót kíván nekem, mikor a tojását mind összetörtem. No, csak hazamenjek, mindjárt valami jót kívánok. 

Hazamegy a fiú, hát a nénjei éppen labdáznak. Közéjük áll ő is, de a királykisasszonyok összeegyeztek, hogy mind csak Lacit üssék, legalább így visszafizetik neki a kölcsönt, mert őket is sokat bosszantotta a csintalanságával. Hej, mérgelődött Laci, mikor látta, hogy mind csak őt püfölik a labdával, s nagy mérgében odakiáltott a leányoknak: 

- Ó, hogy a föld nyeljen el! 

Abban a pillanatban megnyílt a föld, eltűnt a három királykisasszony. Nagy volt a szomorúság a király udvarában. Keresték a királykisasszonyokat mindenfelé az egész világon, de sehol sem találták, nem is tudták, hogy merre keressék, mert Vas Laci egy szóval sem mondta, hogy a nénjeit a föld nyelte el. Utánuk ment a legidősebb királyfi, utánuk a középső királyfi, de eltelt egy esztendő, eltelt kettő, három, még több is, és a királyfik még nem kerültek vissza, valahol elpusztultak bizonyosan. Aközben Vas Laci felcseperedett, nagy, erős legény lett belőle, s ezt mondta a királynak: 

- Édesapám, elmegyek én is a nénéim után, úgyis én vagyok az oka a szerencsétlenségüknek. 

- No bizony, ha te vagy - mondotta a király -, indulj, s addig ne kerülj a szemem elé, míg a nénéidet meg nem találod s vissza nem hozod. 

Elindult Vas Laci, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, hegyeken, völgyeken átal, s mikor már hét nap s hét éjjel folyton ment, beért egy rengeteg erdőbe. Amint megy az erdőn keresztül, látja, hogy egy öregasszony éppen a hátára akar emelni egy csomó száraz ágat, próbálja kétszer is, háromszor is, de nem tudja felemelni. Odamegy Vas Laci, s az öregasszonynak szépen a hátára emeli az ágakat. Mondja az öregasszony: 

- Köszönöm, Vas Laci, hogy segítettél nekem, jóért jóval fizetek. Tudom én, hogy miben jársz te. A három nénédet keresed, akiket a föld nyelt el. De ne búsulj, ha te segítettél rajtam, én is segítek terajtad. 

Azzal az öregasszony rátoppintott a földre, a föld egyszeriben megnyílt, kipattant belőle egy nagy vasláda. Azt mondta az öregasszony: 

- Csak bújj belé bátran ebbe a ládába. Ez levisz téged a föld alá, s ott megtalálod a legidősebb nénédet s a másik kettőt is.

Belefeküdt Vas Laci a ládába, a láda pedig ment lefelé, hét nap, hét éjjel folyton-folyvást mehetett, aztán leért az alvilágba, s fölpattant a födele. Hát istenem, egy ezüstvár volt ott, egy hajításnyira tőle, az ezüstvár előtt egy folyó, de a folyón keresztül beretvából volt verve a híd, s azok a beretvák úgy táncoltak, ugráltak, hogy azon halandó ember által nem mehetett. Elszomorodott Vas Laci, nagyot sóhajtott: 

- Ide eljöhettem, de ezen a hídon soha, míg ez a világ, keresztül nem mehetek! 

Mert úgy tudjátok meg, hogy a hídnak a túlsó vége éppen az ezüstvár kapujáig nyúlt, s másként a várba nem lehetett bekerülni. Akkor megszólalt a láda: 

- Ne búsulj, Vas Laci, én a víz alatt szépen átalviszlek, a várba is beviszlek, a többi aztán a te gondod. 

Bebújt Vas Laci a ládába, a láda meg szépen átalúszott a víz alatt, bevitte Lacit a várba, aztán szépen visszaúszott, otthagyta Lacit a várban. Meglátja Lacit a nénje, összecsapja a kezét, elébe szalad: 

- Jaj, lelkem öcsém, hogy jöttél ide? Vége az életednek! Nem tudod hogy a hétfejű sárkányé ez a vár, s ha hazajő, megöl téged? 

- Ne félj, néném - mondotta Vas Laci -, csak adj nekem egy kardot, a többit bízd rám. 

Bementek a fegyveres szobába, ott Vas Laci leakasztott egy kardot. Hát, uram, teremtőm, abban a pillanatban nagyot döndült az ezüstvár. A hétfejű sárkány hajította haza a buzogányát hetvenhét mérföldről. 

- Jaj, lelkem öcsém, mindjárt itt lesz a hétfejű sárkány, készülj a halálra! 

- Ne félj, néném, ne félj! 

Jött is a sárkány rettentő nagy haraggal. 

- Hát te mit akarsz itt? - kérdezte Vas Lacit. 

- Meg akarok küzdeni életre-halálra - mondotta Vas Laci. 

- Ó, nem küzdök én meg akárki fiával. Előbb hadd látom, mit tudsz. 

Kivett az asztalfiából egy kőkenyeret meg egy vasbicskát, s azzal leszelt egy karéj kenyeret. 

- No, lássuk, mit tudsz te? 

Vas Laci fogta a kenyeret, s a vasbicskával kettészelte. 

- No, most megküzdhetünk - mondotta a sárkány -, látom, hogy hozzám való vagy. Gyere velem a vascsűrbe. 

Mennek a vascsűrbe, birokra kelnek. A hétfejű sárkány felkapja Vas Lacit, s térdig vágja a vasba. Nosza kiugrik Vas Laci, felkapja a hétfejű sárkányt, jól megkerengeti a levegőben, azzal úgy levágja, hogy derékig süppedt a vasba. De kiugrik a hétfejű sárkány is, és levágja Vas Lacit, hogy mellig süppedt a vasba. Nekirugaszkodik Vas Laci, kiugrik a vasból, fölkapja a hétfejű sárkányt, még jobban megkerengeti a levegőben, s úgy levágja, hogy nyakig süppedt a vasba. Akkor kirántotta a kardját, s a sárkánynak mind a hét fejét levágta. 

- No, édes néném - mondotta Vas Laci -, most már gyere velem, mehetünk. 

- Jaj, dehogy mehetünk, dehogy mehetünk, a beretvahídon nem tudunk mi keresztülmenni. Itt kell elpusztulnunk. 

Gondol ide, gondol oda Vas Laci, mit is csináljon hamarjában. Ő bizony egyet gondolt, kiásta a földből a sárkány testét, lenyúzta a vastag bőrét, beterítette vele a beretvahidat, s úgy átsétáltak, hogy még a lábukat sem vérezték meg. Hát amint keresztülmentek a hídon, ott van az öregasszony, s mondja Vas, Lacinak: 

- No, fiam, ezt a nénédet szerencsésen megszabadítottad. Én a vasládában fel is viszem. Te pedig menj most az én kovács bátyámhoz, ide nem messze lakik. Mondd meg neki, tisztelem, amit lehet, segítsen rajtad. 

Elválnak egymástól. Az öregasszony ment a királykisasszonnyal a ládában fölfelé - ment Vas Laci is, amerre az öregasszony utasította. Megy, mendegél Laci is, megérkezik a kovácsműhelybe, de az olyan kovácsműhely volt, amilyent ő még világéletében nem látott. Tiszta csupa acél volt a fala, a födele, kívül-belül. Bemegy a műhelybe, hát a kovács is tetőtől talpig csupa acél. 

Köszön Laci illendőképpen, elmondja, miben jár, s mit üzent az öregasszony. 

- Jól van, fiam - mondotta a kovács -, ismerem a dolgodat, hiszen erős legény vagy, amint látom, vasból van a tested, de megacélozlak tetőtől talpig, hogy kard ne fogja testedet. 

Azzal mindjárt meg is acélozta Vas Lacit, s azt mondta neki: 

- No most, fiam, mehetsz, állj belé ebbe az útba a műhely előtt, s ki se térj belőle. Egyenesen az aranyvárhoz érsz, abban lakik a középső nénéd, a tizennégy fejű sárkány tartja szomorú rabságban. 

Megköszöni Vas Laci a kovács jóindulatát, elbúcsúzik tőle, s meg sem áll, míg az aranyvárhoz nem ér. Az aranyvár előtt nem volt beretvahíd, de úgy forgott egy kacsalábon, mint a veszedelem. Hiszen foroghatott, nem forgott sokáig. Odaszökött Laci, s úgy megfogta a kacsalábat, hogy a vár egyszeriben megállott a forgásában, a másik kezével pedig bedöntötte a kaput, s belépett a várba. 

Éppen jókor érkezett, jött elébe a tizennégy fejű sárkány. 

- Hát te mit akarsz itt? - kiáltott rá a sárkány. 

- El akarom vinni a nénémet. 

- Megállj, öcsém, előbb küzdjünk meg. 

- Én nem bánom - mondotta Vas Laci -, küzdjünk meg - s nekigyürkőzött. 

- Nem úgy, öcsém, nem úgy. Legyen belőled vaskerék, énbelőlem papiroskerék. Menjünk ki két hegy tetejére, s úgy ütközzünk össze. 

Mondotta Laci: 

- Csak légy te vaskerék, én a papiroskerék, úgy sem félek én tőled. 

Kimentek a hegy tetejére. Vaskerék lett a tizennégy fejű sárkányból, papiroskerék Vas Laciból, gurultak lefelé, mint a sebes szélvész, de egyszerre csak kiesett a vaskerékből egy küllő, azzal a kerék elkezdett forogni maga körül, mint a kergeteges juh, s felfordult. Az a küllő a tizennégy fejű sárkánynak a feje volt. 

Feltápászkodik a vaskerék, s mondja a papiroskeréknek: 

- Nem jól van ez így. Belőlem lesz kék láng, belőled vörös láng, s úgy csapjunk össze. 

- Nem úgy, komám - mondotta Vas Laci -, te légy a vörös láng, én meg a kék láng. 

- Nem bánom - mondotta a sárkány -, nekem mindegy, akárhogy. 

Vörös láng lett a sárkányból, kék láng Vas Laciból, s úgy csaptak össze, de egyik sem bírt a másikkal. Egyszerre csak egy holló repült el felettük, s felkiált a sárkány:

- Te holló, csöppents egy csepp vizet a kék lángba, egy fejet adok érte. 

Felkiáltott Vas Laci is: 

- A vörös lángba cseppents egyet, te holló, s én tizennégy fejet adok érte. 

Hát bezzeg, hogy a vörös lángba cseppentett vizet a holló. Ki is aludt mindjárt, vége volt a tizennégy fejű sárkánynak, a hollóé lett mind a tizennégy feje. Vas Laci pedig szaladott fel az aranyvárba, s vitte a nénjét a kovácshoz. Az meg vitte az öregasszonyhoz, s az öregasszony a vasládában szépen felvitte a középső királykisasszonyt is. 

Ezalatt Vas Laci ment tovább, hogy megkeresse a harmadik nénjét is. 

Amint ment, mendegélt, rengeteg erdőn keresztül, látja, hogy egy nagy szénaboglya ég, s a boglyában egy kicsi kígyó vergődik. Megszólítja a kicsi kígyó Vas Lacit: 

- Mentsd meg az életemet, s jótétel helyébe jót várj. 

Odaszalad Vas Laci, s kikapja a kicsi kígyót az égő boglyából. Hej, istenem, hálálkodott a kicsi kígyó, s mondotta Vas Lacinak: 

- Megmentettél a tűzhaláltól, jótett helyébe jót várj! Gyere velem az édesapámhoz, aki a kígyók királya, tudom, meghálálja a te jóságodat, ad mindent, amit csak kívánsz, temérdek aranyat, ezüstöt. De én azt mondom neked, akármi drágát, szépet kínál az apám, el ne fogadd tőle, csak kérjed tőle a legrosszabbik lovát, a legrozsdásabb kardját s a legszennyesebb ingét. 

Megérkeznek a kígyókirály palotájába, ott a kicsi kígyó, aki, hogy a szavam össze ne keverjem, kígyókirálykisasszony volt, elmondja, hogy mi történt. Bezzeg, hogy volt becsülete Vas Lacinak, tejbe-vajba fürösztötték, el sem akarták engedni, maradjon ott egész életére. 

Mondotta Vas Laci: 

- Köszönöm a jóságodat, felséges királyom, de nekem mennem kell, hanem visszatérek még hozzád. 

- Hát vigy magaddal az útra ezüstöt, aranyat, s mindent, ami kell. 

- Nem kell nekem sem arany, sem ezüst, felséges királyom, add nekem a legrosszabb lovadat, a legrozsdásabb kardodat, legszennyesebb ingedet, s az elég lesz nekem. 

"No - gondolta a király -, ezt bizonyosan a leányom tanácsolta neki, de jól van, neki adom." 

Azt mondta Vas Lacinak: 

- Mindent jobb szívvel adtam volna, fiam, de megmentetted a leányom életét, hát legyen a tiéd a ló is, a kard is, az ing is. 

Azzal kimentek a ménesbe, kiválasztották a legrosszabb lovat. Olyan bogos volt, olyan sánta volt, alig tudott lépni. Aztán kiválasztották a legrozsdásabb kardot s a legszennyesebb inget. A kardot mindjárt az oldalára kötötte Vas Laci, az inget pedig felvette. Amikor elbúcsúzott, a kígyókirálykisasszony megsúgta neki: 

- Hallod-e, te királyfi, jól vigyázz erre a lóra, mert táltos. Jól a kardra is, mert amíg ilyen rozsdás, megölhetsz ezzel akárkit. De jól vigyázz az ingedre is, nehogy kimossák, mert amíg szennyesnek marad, kard ezt az inget nem fogja.

Elindult Vas Laci, s meg sem állott, míg a gyémántvárhoz nem ért. Ott volt a legkisebb nénje, szomorú rabságban a huszonegy fejű sárkánynál. Fölmegy Laci a gyémántvárba, s ím, elébe szalad a nénje nagy örvendezéssel: 

- Jaj, lelkem öcsém, édes öcsém, hogy találtál ide? 

De mindjárt el is szomorodott, hullott a könnye, mint a záporeső, s mondta Lacinak: 

- Fordulj vissza, édes öcsém, lelkem öcsém, mert elpusztít a huszonegy fejű sárkány. Itt vannak a bátyáid, s füstre kötötte mind a kettőt, s úgy aszalja, téged is odaköt. 

Azt mondta Laci: 

- Ne félj, néném, van nekem olyan kardom, hogy azzal megölöm a sárkányt, ha százfejű is, s olyan ing van a mellemen, hogy a kard azt nem fogja. 

- Ó, édes öcsém, lelkem öcsém, hiába a kardod, hiába az inged, a huszonegy fejű sárkányt még meg is ölheted, de a felesége ördöngös asszony, az bizonyosan elpusztít téged. Jobb lesz, ha szépszerivel kiváltasz minket. 

Azt mondta Laci: 

- Nem bánom, megpróbálom szépszerivel. 

Fölmennek a palotába, ott ült aranylócán a huszonegy fejű sárkány, mellette az ördöngös felesége. Az asszony csak ránézett Vas Lacira, s tudta, hogy ki s mi, tudta, hogy miben jár; azt is tudta, hogy milyen kardja s milyen inge van. 

- A nénédért jöttél, ugye, Vas Laci? - kérdezte az ördöngös asszony.

- A nénémért jöttem és a bátyáimért - mondta Vas Laci. 

- Jól van, elviheted a nénédet is, a bátyáidat is, csak add az uramnak azt a rozsdás kardot s azt a szennyes inget, ami a melleden van. 

Egy szóval sem ellenkezett Vas Laci, leoldotta kardját, levette magáról a szennyes inget, s odaadta a sárkánynak. 

Nagyot kacagott az ördöngös asszony, de még a huszonegy fejű sárkány is. 

- No, te világbolondja - mondotta a sárkány -, most kezemben az életed. 

Mondotta Vas Laci: 

- Igazad van, huszonegy fejű sárkány, világbolondja vagyok, látom, hogy vége az életemnek, csak addig kegyelmezz az életemnek, amíg elbúcsúzok a lovamtól. 

A sárkány megengedte jó szívvel, s Laci kiment az udvarba, nyakába borult a lovának, s elmondotta neki keserves könnyhullatások közt, hogy mi történt. 

- Szerencséd - mondotta a táltos -, hogy csak a kardodat s az ingedet kérte, s én nem jutottam az eszébe. Kérd meg a sárkányt, hogy ha összevagdalja a testedet, tegye belé egy zsákba, akassza fel a nyereg kápájára, s én majd hazaviszlek a kígyókirályhoz, hátha az még segíthet rajtad. 

Visszamegy Laci a palotába, s kérdi a sárkány: 

- Na, elbúcsúztál a lovadtól, Vas Laci? 

- Elbúcsúztam, huszonegy fejű sárkány, most már megölhetsz, miszlikbe vagdalhatod a testemet, csak arra kérlek, tedd belé egy zsákba minden porcikámat, akaszd föl a lovamra, hadd menjen vele világnak. 

- Megteszem jó szívvel - mondotta a sárkány. 

Azzal csak kirántotta a rozsdás kardot, ezer darabra vagdalta Vas Lacit, aztán minden csontját-bontját fölszedte, egy zsákba belérakta, a zsákot felakasztotta a ló hátára, s a ló elnyargalt, mint a szélvész, még annál is sebesebben. 

Egyszer csak a kígyókirály valami nagy zúgás-búgást hall, s mondja a leányának: 

- Valami nagy szerencsétlenség történhetett Vas Lacival, leányom, mert hallom, hogy jő a táltos. Hamar szólj a legényeknek, hogy tegyenek nagy tüzet a kapu elé, hogy a tűz lángjával hűtse le magát, mert hallom, hogy nagy haraggal vágtat hazafelé. 

Hirtelen nagy tüzet raknak a kapu elé, akkorát, hogy a lángja s a füstje felcsapott a magas levegőégbe. Hát jő a táltos, vágtat, mint a gondolat, neki a tűznek, s egy szempillantásra mind elnyeli a lángot, és attól egy kissé lehülepedett. 

Lejő a király s a királykisasszony az udvarra, kérdik a táltost: 

- Mi baj, mi történt? 

Mondja a táltos: 

- Hazahoztam Vas Lacit, miszlikbe vagdalta a huszonegy fejű sárkány. 

Levették a zsákot a nyeregről, felvitték a palotába, aztán belefújt a sípjába a kígyókirály, s jöttek a kígyók mindenfelől, csak úgy nyüzsögtek az udvaron, s várták a kígyókirály parancsolatját. 

- Eredjetek - parancsolta a király -, hozzatok mindenféle forrasztófüveket. 

Amennyi kígyó volt, erre a szóra mind eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Elszéledtek erdőn, mezőn, szedték a forrasztófüveket, vitték a király udvarába. A forrasztófüvekkel a királykisasszony megkenegette Vas Laci húsát, csontját, minden porcikáját összeforrasztotta, s hát, uram, teremtőm, hétszerte szebb és erősebb lett, mint volt annak előtte. Aztán ott tartották egy hétig, kettőig, s megtanították mindenféle bűbájos mesterségre. Úgy indult el ismét Vas Laci a gyémántvárba. Hanem most nem ment ám fel oda. Volt a huszonegy fejű sárkány kertjében egy nagy halastó, odament Vas Laci, annak a partján keresztülbucskázott a fején, aranykacsa lett belőle, belement a tóba, s ott úszkált egész nap. Arra megy egyszer a huszonegy fejű sárkány felesége, látja az aranykacsát, s mindjárt gondolta; hogy az a kacsa Vas Laci lehet. Jött a huszonegy fejű sárkány is, s nézte nagy gyönyörűséggel a kacsát. 

- Jaj de szép kacsa, jaj de szép, ilyet még nem láttam - mondotta a sárkány. - No, ennek jó gondját viseljük. 

Mondotta az ördöngös asszony: 

- Bizony ne viseld te annak semmiféle gondját, mert én úgy megkívántam a máját, hogy ha nem ehetem belőle, szörnyethalok. 

- Jól van - mondta a sárkány -, hát ha megkívántad, egyél belőle. - S elővette a nyilát, rálőtt a kacsára. Rálőtt százszor is, de egyszer sem találta, mert a kacsa mindig a víz alá bukott. 

- No, megállj! - kiáltotta a sárkány. - Ha meg nem tudlak lőni, megfoglak! 

Ledobta a tó partjára a rozsdás kardját, le a ruháját, s a ruhájával a szennyes inget is, beleugrott a tóba, úszott a kacsa után. De amint beleugrott, a kacsa kiröppent a tó partjára, átalbucskázott a fején, ismét Vas Laci lett belőle, fölkapta a kardot, felvette a szennyes inget, s azt mondta a sárkánynak: 

- No, most gyere ki! 

Hát hiszen kijött a sárkány, de ha kijött, fűbe is harapott mindjárt. Az ördöngös asszony ijedtében felült egy seprűre, s elvágtatott, Laci pedig ment nagy örömmel fel a palotába, ott a füstről levette a bátyjait. Meg voltak aszalva szegények, mint a szilva. Aztán elindult a nénjével, föltették egy szekérre a bátyjaik testét, s mentek a kígyókirály udvarába. 

Felmennek a palotába, de Lacinak szeme-szája tátva maradt, mikor a kígyókirály mellett meglátja leányát. Nem volt az többé kígyó, hanem gyönyörűséges szép leány, akinek egy fényes csillag ragyogott a homlokán. 

Mindjárt hoztak is mindenféle csodafüveket, megkenegették a két idősebb királyfi testét, talpra állították őket, s aztán mentek haza a leánytestvéreikkel. Csak Vas Laci maradt ott a kígyókirály udvarában, mert ott mindjárt feleségül vette a kígyókirálykisasszonyt. Az öreg kígyókirály átaladta neki egész országát s rettentő nagy gazdagságát. 

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. augusztus 13.
Nézettség: 691 Kategória: Népmesék
Előző cikk: Térdszéli Katica Következő cikk: Virág Péter


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: