Hungarikumok

 

A szegény lányról, aki aranyvirágot lépik


A szegény lányról, aki aranyvirágot lépik

Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek volt két gyermeke. A nagyobbik lányka volt, a kisebbik pedig fiúcska.

A lányka táltos volt, csodahatalommal született anélkül, hogy tudott volna róla.

Mikor a gyermekek megnőttek, elmentek, mivel szegények voltak, kéregetni az utcára. Bevetemedtek egy özvegyasszonyhoz. Azt mondja az a lánykának:

- Lányka, mondd meg édesapádnak, hogy ha elvesz, akkor titeket tejbe-vajba fürösztlek.

S még ad egy-egy szelet kenyeret. A lányocska és a fiúcska mondják az édesapjuknak:

- Édesapó, azt mondja az özvegyasszony, hogy ha őt anyónak elveszi, akkor minket tejbe-vajba füröszt.

Avval azt mondta az édesapa a lánykának:

- No, lányom, én elveszem, ha úgy bánik veletek.

El is ment másnap, feleségül vette. Az asszony két hétig tejben-vajban fürösztötte a lánykát és a legénykét, két hét múlva azt mondta az urának:

- Hogyha a gyermekeidet el nem pusztítod, akkor elmegyek innen.

A szegény ember mit csináljon, befogta a két tehénkéjét a szekérbe, felültette a két gyermeket a szekérre, elvitte őket az erdőbe. Ott kalibát csinált, a kalibába behelyezte őket, s azt mondta a lánynak:

- No, lányom, mikor visszatérek, akkor hazaviszlek. Megyek, hogy rakjak egy szekér fát.

A lányka táltos volt, tudta, hogy mit akar az apja vele. Az apja pedig levette a szekérről a fejszét, megrakta a szekerét, és elindult hazafelé. S amint ment hazafelé, a fejsze fokával mindenik fára ütött egyet-egyet, hadd gondolják azt a lánykáék, hogy csak a fát készíti a szekérre. Hanem elment haza, otthagyta a gyermekeket az erdőben, a kalibában.

A lánykáéknak pedig ott telt sok idejük a kalibában. Egy nyári napon kiment az erdőbe a lányka, hát az erdő közepén volt egy szép kaszálócska. Olyan szép volt, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a kaszálócskára nem.

Egyszer kimegy a királyfiú az erdőbe vadászni. Amint vadászgat az a királyfi az erdőben, hát ráakad a kaszálócskára.

A királyfiú meglátta a szép helyet, látta, hogy van ott elég sok széna, azt számította, hogy abból a szénából ad egy keveset a lovának, hogy egyék. Hát bizony, mikor odamegyen, megijed, hogy milyen szép fiút s lányt lát ott. Nagyon megtetszettek a királyfiúnak.

Azt mondja a királyfiú a lánynak:

- Eljössz hozzám feleségül?

Azt mondja a lány a királyfiúnak:

- Hogy menjek én magához feleségül? Nem hagyhatom itt az öcsémet!

Azzal elővesz egy fésűt, megfésülködik. Olyan két szép virágot fésül ki a fejéből a lány, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a virágra nem. Azt mondta a királyfiúnak:

- Ezt a két szép virágot magának adom. Vigye haza az édesanyjának, tegye az ablakba egy pohár vízbe, és ha holnap jönnek értem, akkor elmegyek én is.

Hazamegy a királyfiú a két szép virággal, elbeszéli az anyjának, hogy járt ő egy lánnyal az erdőben, és a lány küldötte neki ezt a virágot hogy tegye pohárba, vízbe, és tegye fel az ablakba. Elbeszélte az édesanyjának, hogy holnap ő elveszi a lányt feleségül. S azonnal nem bánta az anyja. Gondolta, jó lesz neki a lány menyének.

De hogy szavam ne felejtsem, a királyfiúnak egy boszorkányné lánya volt a jegyese. Mikor másnap elmentek a szegény lány után, a legutolsó kocsira felült a boszorkányné a lányával. Elmentek a szegény lányhoz felteszik a kocsiba a lányt és az öccsét is, és visszatérnek hazafelé. Amikor az erdőszélbe érnek, akkor a boszorkányné a kocsit megállította, de úgy, hogy senki semmit sem tudott. Elment a kisfiú mellett, s a szegény lányt levette a kocsiból. Levetkőztette, az ő lányának a ruháját feladta a szegény lányra, és a szegény lánynak a két szemét kivette, és - a közelben volt egy nádas - a nádhoz kötötte. A boszorkányné a lányát a királyfiú mellé ültette, a szegény pedig ottmaradt a nádasban.

Visszament a boszorkányné a kocsihoz, és a kocsit elindította. Elmentek haza, otthon pedig összehívták nagy vendégségre a hercegeket, grófokat, bárókat, meglett a nagy lakodalom.

De nagyon búsult a királyfiú másnap reggelre kelve. Hogy a királykisasszony megfésülködött, nem virágot fésült, hanem tetűt. Gondolta magában: mi baja ennek? Búsult nagyon.

Éppen a nádas mellett volt egy tó. Egy öreg halász odajárt halacskát halászgatni. Történt egyszer, hogy amint ott halászgat, a szegény lány a hajától megkötve eljajdulja magát. Az öreg halász meghallotta a jajdulást. Azt kiáltja vissza:

- Ha emberi állat vagy, még egyszer jajdulj meg, akkor felkereslek!

Meghallotta a szegény leány, s még egyszer feljajdult. Odamegy a szegény halász, feloldja a hajától fogvást, s elviszi magához, az ő szegény házába.

Egyszer azt mondja a szegény lány, adjanak neki egy fésűt. S megfésülködik a szegény lány, olyan két szép virágot fésült ki a fejéből, hogy a napra inkább lehetett nézni, de erre a két szál virágra nem. S azt mondja az öregembernek:

- Öregapó, vigye el ezt a két szál virágot a városba; adnak a két szál virágért három-négy szekér aranyat. De kend ne adja azért a háromnégy szekér aranyért, hanem mondja azt, hogy: "A báránykám az erdőben járt, s a bal szemét kiütötte; aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot."

Azzal elindult az öregember a városba. Amint megyen a városba, ígérnek a két szép szál virágért négy-öt szekér aranyat. De az öregember nem akarja adni a virágot, csak azt mondja:

- A báránykám az erdőben járt, s a bal szemét kiütötte; aki neki bal szemet ad, annak adom a virágot.

Erre elért éppen a király kapujába. Meghallja az öreg boszorkányné, hogy milyen két szép virágot árulnak, s beszalad, azt mondja a lányának:

- Te, lányom! Urad úgysincs itthon, menj, vedd meg azt a két szál virágot. Mikor hazajön, nagyon örvend annak a két virágnak, azt gondolja, a fejedből fésülted.

Kimegy a királykisasszony, s ígér öt-hat szekér aranyat a két szál virágért, de az öregember nem akarja. Azt mondja, hogy a báránykája az erdőben járt, s kiütötte a bal szemét. Aki neki szemet ad, annak adja a virágot.

Azzal azt mondja a boszorkányné a lányának:

- Menj, te, lányom, hozd ki a kemence mögül a bal szemét annak a lánynak, akinek az erdőben kivettük a szemét.

Bemegy a boszorkányné leánya, és kihozza a bal szemét annak a lánynak, odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a virágot, és elmegy haza. Ahogy haza ér, odaadja a szemet a lánynak. A lány pedig korán reggel felkelt, kiment, harmatcseppel megmosta, s feltette a szemét, hát hétszerte szebben látott, mint azelőtt.

- No - azt mondja a lány -, most egyik szemem helyrejött, most jókedvem van.

Jókedvében tépett két szál virágot, de ez a két szál virág még hétszerte szebb volt, mint a másik, amelyet fejéből fésült. És azt mondta az öregembernek, hogy vigye el azt is a városba. Ígérnek érte tíz szekér aranyat, tizenegyet, de oda ne adja, hanem mondja azt, hogy a báránykája az erdőben járt, s a jobb szemét kiütötte, s aki neki jobb szemet ad, annak adja a virágot.

No hát ígértek tizenegy-tizenkét szekér aranyat azért a két szál virágért a városban, de az öregember nem akarta adni, csak azt mondta, hogy a báránykája az erdőben járt, s a jobb szemét kiütötte, s aki neki jobb szemet ad, annak adja a két szál virágot. Elért megint a király kapujába s meghallotta a királykisasszony, hogy milyen két szál virágot árulnak. Megállítja az öregembert a királykisasszony, azt mondja neki:

- No, öregember, add nekem a virágot.

Azt mondja az öregember:

- Neked adom a virágot, hogyha jobb szemet adsz a báránykámnak.

Azzal beszalad a királykisasszony, s kihozza a jobb szemet a kemence mögül, s odaadja az öregembernek, az öregember pedig odaadja a virágot. A szemmel pedig elmegy haza, s odaadja a lánynak a szemet. Ahogy odaadja a lánynak, a lány jókor reggel felkel, kimegy, helyreteszi a szemet, harmatcseppel megmosdik, a szemet megmossa, hát hétszerte szebben lát, mint a másikkal. S azt mondja az öregembernek:

- Eddig, nagyapó, nagyanyó, szívesen gondomat viselték, már most gyűjtsék össze minden edényüket, hozzák be a ház közepére, s rakják egy rakásra.

Mikor behordták minden edényüket, akkor azt mondja a lány:

- No, öregapó, ne szégyellje magát, forduljon egyet előttem!

Az öregember nem szégyellte magát, egyet fordult előtte, hát tizenhat éves fiú lett belőle.

Azt mondja az öregasszonynak is:

- No, anyó, ne szégyellje, forduljon kend is egyet!

Az öregasszony is fordult egyet, hát tizennégy esztendős lány lett belőle. Akkor elővett egy fésűt, s azokat az edényeket, amelyeket behordtak a ház közepére, mind telefésülte arannyal. Akkor azt mondja az öregembernek s az öregasszonynak:

- No, nagyanyám, nagyapám, van miből éljenek, most én elmegyek.

Azzal elbúcsúzott tőlük, elindult a városba. Amint megy a városba elér a király kapujához a lány. Azt mondja a szakácsné neki:

- Hé, lány, hová mész?

Azt mondja a lány:

- Én elszegődnék, ha valami helyet kapnék.

Bemegy a szakácsné, s megjelenti a királyfiúnak, hogy egy lány van kint a kapunál, és jó volna mosólánynak. Kimegy a királyfiú, s megfogadja a lányt a szakácsnénak segítségére.

Ott ült vagy három hétig. Három hét múlva, egy vasárnap azt mondja a szakácsnénak:

- Szakácsné, legyen olyan szíves, engedje meg, hogy én is csináljak egy palacsintát.

A szakácsné megengedte. Ő is csinált egy palacsintát, azt a gyűrűt pedig, amelyiket a királyfiú az erdőben adott neki, amikor a két szál virágot kapta tőle, betette a palacsintába. Az a palacsinta pedig délebédkor éppen a királyfiú elébe került. A királyfi, amint ette, hát beleharapott a gyűrűbe. Kiveszi a gyűrűt, hát látja, hogy a gyűrű kié. Felkel egyszeriben az asztaltól, s kimegy a konyhára. Azt mondja a szakácsnénak:

- Hej, ki csinálta a palacsintát?

A szakácsné azt mondja, hogy más senki, csak ő. De mégis kezdi faggatni a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a szolgálónak engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát. Odamegy a szolgálóhoz, kezdi kérdezni, hogy ő csinálta-e a palacsintát. Azt mondja a szolgáló ő nem. Bizony a királyfi egy pofont ütött a szolgálónak, a szolgáló pedig elkacagta magát, s jókedvében lépett előtte. Hát a nyoma után két szép szál virág lett, amilyet a királyfi sohasem látott.

Mindjárt megismerte a királyfi, hogy az az ő kedvese. Azonnal karon fogta, felvitte az asztalhoz, és az asztal mellé ültette. Aztán pedig lekötötte a boszorkánynét és a lányát, és kivallatta őket, hogy hová tették a lánynak az öccsét. A boszorkányné és a lánya berakták a szegény lánynak az öccsét a kőfalba. És a királyfi kivette onnan, őket meg betette egy nagy-nagy hordóba, a nagy hordót kerekedeskereken hosszú szeggel megverték, s kivitték egy nagy hegyre, onnan leeresztették, mind ízzé-porrá törték. A királyfi a lányt elvette feleségül. Nagy lakodalmat csaptak máig is lakodalmaznak, ha meg nem haltak.

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2010. szeptember 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,054 Kategória: Népmesék
Előző cikk: A szegény ember hídja Következő cikk: A táltos kecske


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: