Az "ótörök" (türk) írásrendszer kialakulása a Kr. előtti VIII-VII. századig vezethető vissza. A Kr.utáni VI. századi Kínai Évkönyvek bizonysága szerint "a türkök szerződés végett fára véstek jeleket "; ez azt jelenti, hogy a türköknek a kínaiakéhoz hasonló írásuk nem volt, a kínai források "türk és hun írástechnikáról" árulkodnak.
Az elmúlt évtizedekben nagy mértékben megszaporodtak a kelet-európai "ősi magyar jellegű írást" tartalmazó régészeti leletek, amelyeknek segítségével térben és időben össze tudjuk kapcsolni a belső-ázsiai és a Kárpát-medencei írásleleteket. Nagy részük nincs még tudományosan publikálva.
- A Tatárlakai-i ősi írás. Az erdélyi Tatárlakán 1961-ben N. Vlassa kolozsvári régész hamuval telt gödör fenekén 26 agyagszobrocskát, két kőfigurát, egy tengeri kagylóból készített karperecet, két rajzos agyagtáblácskát és egy "képírásos" korongot talált. A mintegy 6500 éves korong helyi agyagból készült és a jelek bekarcolása után került kiégetésre.
Szamosközi István – aki Bocskai István erdélyi fejedelemnek volt az udvari történetírója –, császárellenes verset írt latin nyelven, de úgy, hogy a császárt korholó kifejezéseket rovásbetűkkel írta. Ezt valószínűleg azért tette, hogy a németek ne tudják elolvasni. Ez attól is különleges irodalmi emlék, mert latin szavakat jegyeztek le benne rovásbetűkkel.
Székelyudvarhelytől kb. 25 km-re fekvő Székelyderzs unitárius templomának gótikus ablanyílásában egy beépített téglán található ez a felirat, amit még a tégla kiégetése előtt karcoltak bele.
A jelek alatt, korabeli arab számokkal olvasható az 1431-es évszám.
A tatárlakai lelet a világ egyik korai írásos kultúrájának emléke. A három, piktografikus jelekkel díszített táblácska-helyi agyagból készültek- 1961-ben került elő Erdélyben, Alsótatárlaka (Tărtăria) faluban (Alsócsóra község, Fehér megye) melyek keletkezését a tudósok kb. 6500 évre teszik. A leletet a Nicolae Vlassa által vezetett román régészcsoport fedezte fel.
A bőrfeldolgozás végigkísérte az emberiség történetét.
Az őskori ember az éghajlat viszontagságai ellen ruhaként viselte a cserzetlen, állati bőröket.Az első cserzési módszerek feltalálásával már nemcsak a rothadást sikerült meggátolni a bőrben, hanem annak hasznos tulajdonságait is megerősítették.
Az építészetben is nagy jelentősége van a díszítő jellegű fafaragásnak, igazi területe azonban a használati tárgyak és bútorok ékesítése. A legművészibb fafaragás a faszobrászat terén található.
A faszobrászat és díszítő faragás természetesen nem válik el élesen egymástól, kiváló faszobrászok gyakran foglalkoztak egyszerű tárgyak faragásával is.
Luigi Ferdinando Marsigli olasz hadmérnökről 1690-ben ezt írták:
„A szittya néptörzstől lakott Székelyföldön tanulmányozta és megfigyelte e nép nyelvét s kutatásai közben olyan fát talált, a mely ezen föld első keresztényeinek ünnepeinek naptárát tartalmazza.”
Ugyanis ebben az évben talált rá ez a tudós ember arra a botnaptárra, ami korábban a templomban volt használatos.
A Túróc megyei Stubnyán akadt rá Cherven Tamás besztercebányai kanonok 1839-ben.
Mindössze egyetlen lapból áll. A nyolc hüvelyk hosszú, öt hüvelyk széles nyírfakéregre tollal, koromfekete tintával írtak. Több részre töredezett, emiatt kisebb darabok hiányoznak belőle. Réznyomat másolatban maradt fenn. A megtaláló olvasata szerint 127 név található rajta.
