A Túróc megyei Stubnyán akadt rá Cherven Tamás besztercebányai kanonok 1839-ben.

Mindössze egyetlen lapból áll. A nyolc hüvelyk hosszú, öt hüvelyk széles nyírfakéregre tollal, koromfekete tintával írtak. Több részre töredezett, emiatt kisebb darabok hiányoznak belőle. Réznyomat másolatban maradt fenn. A megtaláló olvasata szerint 127 név található rajta. Betű-összerovásai igen ötletesek [Friedrich–Szakács: Kőbe vésték, fába rótták...

Hamisítvány-e a Túróci Fakönyv ?

Friedrich Klára írása, forrás: http://www.dobogommt.hu

A rovásírás a magyarok legrégibb és legértékesebb kincse, amely nem csak azt bizonyítja, hogy őseink már 7-8000 éve az írás birtokában voltak, hanem rovásírásos régészeti emlékeink szerint legalább ennyi ideje a Kárpát-medence lakói vagyunk.

Ipolyságon, az Örökség Népfőiskolai Táborban Z. Urbán Aladárnak, a Palóc Társaság elnökének meghívására már két alkalommal oszthattam meg tisztelt hallgatóságommal ennek a becses örökségnek ismereteit. Ezek a felvidéki előadások voltak az indítékai annak, hogy egybegyűjtsem szép országunk e térségének általam ismert rovásemlékeit és bővebben szóljak a Túróci Fakönyvről.

Legismertebb felvidéki rovásemlék az Ipolyságtól nem messze található felsőszemerédi római katolikus templom felirata 1482-ből. Három megfejtésről van tudomásom. Püspöki Nagy Péter szerint –Kűrakó János Mester”. Tipary László szerint –Szentséges hely, szerény, dicsér e felírás”. Csallány Dezső régész szerint pedig K.I.K.Joani mester az átirat. Bár láttam a rovásemléket, a megfejtésbe belefogni még nem volt időm, így tartózkodom a véleményalkotástól.

A szakirodalom említ egy rovásírásos vas lándzsavéget a 14.-15. századból, amely a komáromi Dunamenti Múzeumban látható.

Az 1619-ből származó –Lőcsei rovásszöveg” nyolc betűt tartalmaz megsárgult papírlapon.

A felvidéki Nagyócsán született 1684-ben Bél Mátyás evangélikus lelkész, korának legnagyobb földrajz-, történelem- és társadalomtudósa.1749-ben halt meg Pozsonyban. Hatalmas gyűjtő és rendszerező szorgalommal, teremtő képzelőerővel megáldott tudós volt, aki műveiben Magyarország teljes földrajzi, történelmi és társadalmi képét akarta bemutatni. Ő indítja útjára az első tudományos ismeretterjesztő folyóiratot, Nova Posoniensa (Pozsonyi Újság) címmel 1721-ben. Írástörténeti kutatásai során találkozott a rovásírással, Kapossy Sámuel 1713-ban elhunyt gyulafehérvári tanártól kapott egy rovásírásos ábécét. Bél Mátyás azonnal felhívást küldött szét az országban, hogy összegyűjtse a lappangó rovásemlékeket, de kortársai válaszra sem méltatták. Ennek ellenére 1718-ban Bécsben kiadta a De vetere literatura hunno-scythica exercitacio (Gyakorlat a régi hun-szkíta irodalomról) című művét. Ez már megnövelte az érdeklődők számát, s ezen felbátorodva újra szorgalmazza a rovásemlékek felkutatását, tanulmányozását és kiadását, valamint hogy a kolostorokban, várakban való gyűjtőmunkára külön társulat alakuljon a foglalkoztatott tudósok pedig országos közköltségen díjazásban és jutalmazásban részesüljenek.

Igen örvendetes, hogy 750 évvel István király törvénye után, mely szerint azok kaptak jutalmat, akik a rovásírásos iratokat, könyveket, botokat begyűjtötték és tűzre hányták - akadt egy nagy tudású, hazájának, őseinek értékeit megbecsülő személyiség, aki megpróbálta menteni a menthetőt. Sőt, Bél Mátyás német nyelvterületen is igyekezett becsületünket is helyreállítani, ezért 1729-ben megjelenteti a Der ungarische Sprachmeister című könyvét, amely Telegdi Rudimentáját követően a második rovásírásos tankönyvünk és Isten áldása kísérte, mert sok kiadást megért.

Még meg kell emlékeznünk Dezsericzky Incéről, a nyitrai Kegyesrendi szerzet tudós papjáról, aki Bél Mátyás hatására kezdte a rovásemlékeket gyűjtögetni, ezeket 1753-ban megjelent művében közreadta, többek között az 1501-ben épített csíkszentmiklósi katolikus templom feliratának másolatát.

Rovásírásos emlékeink száma igen csekély, mivel a római kereszténységre való áttérítésnek ősvallásunk és ősi irodalmunk szinte teljesen áldozatul esett. Éppen ezért a fennmaradtakat nagy becsben kell tartanunk és meg kell védenünk a –hamisítvány” minősítéstől.

A Felvidék leghíresebb rovásemlékére, a Túróci Fakönyvre is rásütötték ezt a bélyeget. A könyv szó kissé túlzottnak tűnhet, mivel a kézirat egyetlen lapból áll. Történetét Fischer Károly Antal alapján ismertetem.

A régiségre Cherven Tamás besztercebányai kanonok akadt rá a Túróc megyei Stubnya fürdőhelyen, Jezerniczky István vármegyei adószedőnél 1839-ben. Jezerniczky azt állította, hogy a kéziratot a Túróc megyei ősrégi Raksányi család levéltárában találta. Nyírfakéregre van írva, tollal, koromfekete tintával. A nyolc hüvelyk hosszú, öt hüvelyk széles nyírfakéreg több részre töredezett, emiatt kisebb darabok hiányoznak belőle. Cherven Tamás nagy üggyel bajjal egy papírlapra felragasztotta a darabokat és dicséretesen meg is fejtette. Ennek eredményeként 127 nevet kapott, amelyek közül 56 az 1391-ben kiadott Túróc vármegyei Regestrumban, oklevéljegyzékben is szerepel, amely Zsigmond király számára készült.

Jerney János (1800-1855, utazó, őstörténész, nyelvész) 1840-ben e megfejtéseket közzétette, az Akadémiának is jelentést írt a leletről, valamint réznyomatot készíttetett róla. Határozott véleményt nem mond, de megjegyzi, hogy –eddigelé” nincs tudomása fakéregre történt írásról.

Toldi (Schedel) Ferenc (1805-1875, irodalomtörténész) véleménye szerint az általa ismert hun-magyar írásemlékek közül –a legnagyobb régiségre mutat, s leghitelesebbnek is látszik”.

Határozottan hamisítványnak ítéli azonban Szabó Károly (1824-1890) művelődéstörténész. Ezt azzal indokolja, hogy –nyírfahajra” készült, valamint, hogy Bél Mátyás betűit másolta a hamisító, amelyek jellegzetesek, erősen kalligrafáltak, cirkalmazottak az ősi formához képest, de igen tetszetősek. Ha alaposan megszemléljük a Túróci Fakönyv és Bél Mátyás rovásírásos Miatyánkjának betűit, észre kell vennünk a különbségeket, az egyedi sajátosságokat, tehát nincs szó másolásról.

Sebestyén Gyula (1864-1943) finnugor származáselméletet valló néprajzkutató, akadémikus, így dörgedelmez a Fakönyv és néhány más rovásemlék ellen: –A hamisítók rendszerint valamilyen égető szükségletet kívánnak bűnös úton fedezni. Így tért le az igaz útról a székely betűrovás néhány meghibbant elméjű rajongója is.” Nézzük értelmező szótáraink szerint, mit is jelent a hamisítás. Czuczor Gergely - Fogarassy János szótára (Pest 1862) szerint –...Hamisít: valamit eredeti valóságából kivetkőztet, megront, s mégis eredeti gyanánt mutatja, árulja, stb.” Magyar Értelmező Kéziszótár (Bp. 2003): –Hamisít: csaló szándékkal utánoz, vagy megváltoztat valamit. Hamisítvány: eredetinek feltűntetett, utánzott, hamisított dolog, tárgy.”

Miután a fűzfakéregre írt szöveg készítőjének neve nem maradt fenn, nem mondhatjuk, hogy hírnévre törekedett. A Regestrumot sem utánozta csaló szándékkal, mert nem papírra és nem latin betűkkel írta. Eredetiként nem árulta, nem kufárkodott vele, anyagi hasznot nem húzott belőle. Hamis készítési évszámot sem írt rá, hogy a Regestrummal egykorúnak tüntesse fel.

S vajon nem nevezhető-e inkább rosszindulatú hamisítónak a hivatalos tudomány által dédelgetett Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál, aki Szentkatolnai Bálint Gábor székely tudós által összegyűjtött és az Akadémiának beadott rovásemlékeket megsemmisítette, elégette, csakhogy igazolhassa alábbi téveszméjét: –Ob die Ungarn, oder Magyaren vor ihrer Christianisierung die eigentliche Schreibkunst geübt haben, ist das unbekannt.” (1881) Magyarul: –Hogy a magyarok a kereszténységre térítésük előtt a tulajdonképpeni írásművészetet gyakorolták volna, nincs tudomásunk.”

S maga Sebestyén Gyula is meglepő merészséggel és önbizalommal alakította át a csíkszentmiklósi rovásfelirat néhány szavát, noha annak két korábbi másolata egymással megegyezett. Az eredetit a templom papjai, István törvényének kései végrehajtói pogány emléknek minősítették és a templom faláról a 18. szádban levakartatták. Sebestyén a felirat két értékmentő másolóját –avatatlan restaurátoroknak”, a –felirat elrontóinak”, magát a szöveget pedig –egyszerű iparosok együgyű szövegének” nevezi, ahelyett, hogy örvendezne azon, hogy legalább másolatban fennmaradt. –Az egyszerű iparosok és avatatlan restaurátorok” becsületét Ráduly János állítja helyre A rovásírás vonzásában című könyvében, igazolván a másolatok helyességét. Nem vitatható el Sebestyéntől az alaposság, a hihetetlen kutatói szívósság, de erősen hiányolható jelleméből a szerénység, a képzelőerő és a hazaszeretet, a –honszerelem”, amely Fischer Károly Antalt akadémikusi felkentség és tudományos fokozatok nélkül is közelebb vitte a rovásírás gyökereihez.

De térjünk vissza eredeti témánkhoz, a Túróci Fakönyvhöz. Sebestyén Gyula egyik kifogása az hogy a Fakönyv rovója nem hagyja ki leggyakoribb magánhangzónkat, az e-t, vagyis nem rövidít, hanem csak ligaturákat, összerovásokat képez. Az e kihagyásával történő rövidítés rovásemlékeink többségére nem jellemző, sem Telegdi, sem Bél Mátyás nem alkalmazza imákból álló írásmutatványában. A Fakönyv írója az összerovásokat részesítette előnyben és nagyon helyesen gondolkodott, hogy mindkettő együttes alkalmazásával nem tette érthetetlenné a szöveget.

A hamisítványt kiáltók legfőbb ütőkártyája, hogy Bél Mátyás betűit másolta a Fakönyv írója, tehát csak az 1713-ban, illetve 1718-ban kiadott ismertetései után készülhetett. Kétségtelen, hogy első és felületes rápillantásra az ő Miatyánkja az, amelyre legjobban hasonlít a Fakönyv írásképe.

Nézzük, vannak-e a megelőző időkből, tehát 1713 előttről a Turóci Fakönyv betűihez hasonlító írásemlékeink! A Fakönyv két legjellegzetesebb betűje a K és a G. Mindkettőnek olyan emlékben bukkantam ikertestvérére, amelyeket a Fakönyv írója még nem ismerhetett. Az általa használt K jelet Marija Gimbutasnak, a Los Angelesi Egyetem neves kutatójának, a tordosi kultúrát is tárgyaló könyvében egy újkőkor edény feliratán találtam meg (újkőkor: ie 5000-3000). Természetesen ennek hangértékét nem ismerjük teljes bizonyossággal, de Torma Zsófia (1840-1899) tordosi kutatásai és az általa feltárt több, mint tízezer, írásjeleket hordozó agyagkorong kétségtelenné teszi kapcsolatát őseink írásával. Hasonló jeleket az Altáj-hegységben is találtak szkíta-hun feliratokon. Az akadékoskodók mondhatják azt, hogy ez a K betű hasonlít a türk írás M jelére is. Ez az ábécét azonban az ótörökök az avaroktól vették át, majd erősen lerontották, így ezt a lehetőséget elvethetjük.

A Fakönyv G betűjéhez egyetlen hasonlót találtam, a 3000 éves campagnai szkíta bronz baltatokon. Ez jobbról a második jel, amely Debreczenyi Miklós szerint (1914) a GIT ligatura. A baltatok G-je a helyes irányban, jobbról balra, míg a Fakönyvön mind a G, mind az L betűk fordítva állnak. Egyébként az egész szöveg hagyománykövetően jobbról balra íródik. A baltatok rajza Lubbock angol régész Prehistoric Times című könyvében 1865-ben jelent meg, tehát 1839-ben, a Fakönyv előkerülésének évében még nem ismerhették. A Bél Mátyásnál látható fordított G és L betűk már Miskolczi Csulyák Gáspárnál 1654-ben megjelennek, valamint egy magánlevélben is, amely 1770-ben íródott ugyan, de csak az 1890-es években került elő a családi levéltárból, így a Fakönyv írója ezt sem ismerhette.

Ugyancsak jellegzetes és teljesen egyedülálló a fakönyv T betűje, amelynek hiányzik az alsó szára. Dobai 1661-es ábécéjében és a Csallány Dezső által közölt –Magyar ábécé”-ben 1680-ból a ZS betű vesztette el a szárát és úgy néz ki, mint az 50-es rovásszámjegy, de a T-nek ezekben az ábécékben is van szára.

A rajzosabb, lágyabb betűk megjelenését sem köthetjük csak Bél Mátyás ábécéjéhez. A gömbölyű –A” már a Rudimenta több másolatában felbukkan (giesseni, hamburgi, fogarasi), tehát valószínű, hogy az eredetit is így írta Telegdi. Kájoni János mindkét betűsora (1673), a Hickes-Harsányi ábécé (1678), a Dési-Dobai betűsor (1700) is tartalmaz gömbölyű elemeket.

Igen ötletesek a Fakönyv összerovásai, amelyeket írója következetesen alkalmaz. Az egész írás lendületes, folyamatos, tetszetős, egyéni, nem pedig görcsös másolgatás. A hasonló írásképű rovásemlékek közül a legtöbbet szintén hamisítványnak kiáltottak ki, például Somogyi Antal kiadványait, vagy a lévai vár rovásírásos alaprajzát -ám ezek nem tartalmazzák sem a Fakönyv három jellegzetes betűjét (K, G, T), sem az összerovások ilyen ötletgazdagságát, amelyet csak gyakorlott rovó készíthetett.

Mind a Regestrumban, mind a fűzfakéreg lapon feltűnően sok a Z betű. Ez abból adódik, hogy a zöngétlen SZ helyett, a zöngés Z-t használták, pl. Szoboszló helyett Zobozló. SZ hang csak két helyen fordul elő, a Tasziló és Porszon nevekben. (Lásd az írás végén)

Abban az időben Jerney János és Szabó Károly még nem ismerhette a nyírfakéregre írott emlékeket, mert csak 1861-ben jelent meg Kállay Ferenc könyve, A pogány magyarok vallása, amelyben több hasonló leletet felsorol, pl. a Kasmiri krónikát. Magyar Adorján is említ nyírfakéregre írt szövegeket.

Jómagam a Túróci Fakönyvet hiteles, jelentős és tanulságos rovásemléknek tartom, amelynek olvasgatása, fejtegetése értékes, hasznos időtöltés. Minden tiszteletem az írójáé, aki annyira megbecsülte kortársait, vagy őseit, hogy nevüket rovásírással is egy régi időkben használt íráshordozóra, a nyírfakéregre megörökítette, s Jerney Jánosé, aki réznyomatot készített róla, így legalább másolatban fennmaradt. Semmit sem tudunk az eredeti hollétéről, talán felelőtlen kezek múltunk sok más becses emlékéhez hasonlóan ezt is kihajították.

• Badiny Jós Ferenc: A sorsdöntő államalapítás (Budapest, 2000 - A lévai vár alaprajza 217.old.)
• Csallány Dezső: A székely-magyar rovásírás emlékei (Nyíregyháza, 1963)
• Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig (Buenos Aires 1975)
• Fischer Károly Antal: A hún-magyar írás és annak fennmaradt emlékei (Budapest 1889)
• Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Lakitelek, 1994)
• Ráduly János: A rovásírás vonzásában (Korond, 1998)
• Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (Budapest, 1909)
• Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei (Budapest, 1915)
• Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet (Révai - évszám nélkül)

Ipolyságon, az Örökség Népfõiskolai Táborban Z. Urbán Aladárnak, a Palóc Társaság elnökének meghívására már két alkalommal oszthattam meg tisztelt hallgatóságommal ennek a becses örökségnek ismereteit. Ezek a felvidéki elõadások voltak az indítékai annak, hogy egybegyûjtsem szép országunk e térségének általam ismert rovásemlékeit és bõvebben szóljak a Túróci Fakönyvrõl.

Legismertebb felvidéki rovásemlék az Ipolyságtól nem messze található felsõszemerédi római katolikus templom felirata 1482-bõl. Három megfejtésrõl van tudomásom. Püspöki Nagy Péter szerint „Kûrakó János Mester”. Tipary László szerint „Szentséges hely, szerény, dicsér e felírás”. Csallány Dezsõ régész szerint pedig „K.I.K.Joani mester” az átirat. Bár láttam a rovásemléket, a megfejtésbe belefogni még nem volt idõm, így tartózkodom a véleményalkotástól.

A szakirodalom említ egy rovásírásos vas lándzsavéget a 14-15. századból, amely a komáromi Dunamenti Múzeumban látható.

Az 161 9-bõl származó „Lõcsei rovásszöveg” nyolc betût tartalmaz megsárgult papírlapon.

A felvidéki Nagyócsán született 1684-ben Bél Mátyás evangélikus lelkész, korának legnagyobb földrajz-, történelem- és társadalomtudósa. 1749-ben halt meg Pozsonyban. Hatalmas gyûjtõ és rendszerezõ szorgalommal, teremtõ képzelõerõvel megáldott tudós volt, aki mûveiben Magyarország teljes földrajzi, történelmi és társadalmi képét akarta bemutatni. Õ indítja útjára az elsõ tudományos ismeretterjesztõ folyóiratot, NO-VA POSONIENSA (Pozsonyi Újság) címmel 1721-ben. Írástörténeti kutatásai során találkozott a rovásírással, Kapossy Sámuel 1713-ban elhunyt gyulafehérvári tanártól kapott egy rovásírásos ábécét. Bél Mátyás azonnal felhívást küldött szét az országban, hogy összegyûjtse a lappangó rovásemlékeket, de kortársai válaszra sem méltatták. Ennek ellenére 1718-ban Bécsben kiadta a De vetere literatura hunno-scythica exercitacio (Kivonat a régi hun-szkíta irodalomból) címû mûvét. Ez már megnövelte az érdeklõdõk számát, s ezen felbátorodva újra szorgalmazza a rovásemlékek felkutatását, tanulmányozását és kiadását, valamint hogy a kolostorokban, várakban való gyûjtõmunkára külön társulat alakuljon a foglalkoztatott tudósok pedig országos közköltségen díjazásban és jutalmazásban részesüljenek.

Igen örvendetes, hogy 750 évvel István király törvénye után – mely szerint azok kaptak jutalmat, akik a rovásírásos iratokat, könyveket, botokat begyûjtötték és tûzre hányták – akadt egy nagy tudású, hazájának, õseinek értékeit megbecsülõ személyiség, aki megpróbálta menteni a menthetõt.

Sõt, Bél Mátyás német nyelvterületen is igyekezett becsületünket is helyreállítani, ezért 1729-ben megjelenteti a Der ungarische Sprachmeister címû könyvét, amely Telegdi Rudimentáját követõen a második rovásírásos tankönyvünk és Isten áldása kísérte, mert sok kiadást megért.

Még meg kell emlékeznünk Dezsericzky Incérõl, a nyitrai Kegyesrendi szerzet tudós papjáról, aki Bél Mátyás hatására kezdte a rovásemlékeket gyûjtögetni, ezeket 1753-ban megjelent mûvében közreadta, többek között az 1501-ben épített csíkszentmiklósi katolikus templom feliratának másolatát.

Rovásírásos emlékeink száma igen csekély, mivel a római kereszténységre való áttérítésnek õsvallásunk és õsi irodalmunk szinte teljesen áldozatul esett. Éppen ezért a fennmaradtakat nagy becsben kell tartanunk és meg kell védenünk a „hamisítvány” minõsítéstõl.

A Felvidék leghíresebb rovásemlékére, a Túróci Fakönyvre is rásütötték ezt a bélyeget. A könyv szó kissé túlzottnak tûnhet, mivel a kézirat egyetlen lapból áll. Történetét Fischer Károly Antal alapján ismertetem.

A régiségre Cherven Tamás besztercebányai kanonok akadt rá a Túróc megyei Stubnya fürdõhelyen, Jezerniczky István vármegyei adószedõnél 1839-ben. Jezerniczky azt állította, hogy a kéziratot a Túróc megyei õsrégi Raksányi család levéltárában találta. Nyírfakéregre van írva, tollal, koromfekete tintával. A nyolc hüvelyk hosszú, öt hüvelyk széles nyírfakéreg több részre töredezett, emiatt kisebb darabok hiányoznak belõle. Cherven Tamás nagy üggyel bajjal egy papírlapra felragasztotta a darabokat és dicséretesen meg is fejtette. Ennek eredményeként 127 nevet kapott, amelyek közül 56 az 1391-ben kiadott Túróc vármegyei Regestrumban, oklevéljegyzékben is szerepel, amely Zsigmond király számára készült.

Jerney János (1800-1855, utazó, õstörténész, nyelvész) 1840-ben e megfejtéseket közzétette, az Akadémiának is jelentést írt a leletrõl, valamint réznyomatot készíttetett róla. Határozott véleményt nem mond, de megjegyzi, hogy „eddigelé” nincs tudomása fakéregre történt írásról.

Toldi (Schedel) Ferenc (1805-1875, irodalomtörténész) véleménye szerint az általa ismert hun-magyar írásemlékek közül „a legnagyobb régiségre mutat, s leghitelesebbnek is látszik”.

Határozottan hamisítványnak ítéli azonban Szabó Károly (1824-1890) mûvelõdéstörténész. Ezt azzal indokolja, hogy „nyírfahajra” készült, valamint, hogy Bél Mátyás betûit másolta a hamisító, amelyek jellegzetesek, erõsen kalligrafáltak, cirkalmazottak az õsi formához képest, de igen tetszetõsek. Ha alaposan megszemléljük a Túróci Fakönyv és Bél Mátyás rovásírásos Miatyánkjának betûit, észre kell vennünk a különbségeket, az egyedi sajátosságokat, tehát nincs szó másolásról.

Sebestyén Gyula (1864-1943) finnugor származáselméletet valló néprajzkutató, akadémikus, így dörgedelmez a Fakönyv és néhány más rovásemlék ellen: „A hamisítók rendszerint valamilyen égetõ szükségletet kívánnak bûnös úton fedezni. Így tért le az igaz útról a székely betûrovás néhány meghibbant elméjû rajongója is.” Nézzük értelmezõ szótáraink szerint, mit is jelent a hamisítás. Czuczor Gergely – Fogarassy János szótára (Pest 1862) szerint „…Hamisít: valamit eredeti valóságából kivetkõztet, megront, s mégis eredeti gyanánt mutatja, árulja, stb.” Magyar Értelmezõ Kéziszótár (Bp. 2003): „Hamisít: csaló szándékkal utánoz, vagy megváltoztat valamit. Hamisítvány: eredetinek feltüntetett, utánzott, hamisított dolog, tárgy.”