Ebben a részben a rovásírásnak elsősorban a székely-magyar módjáról lesz szó, hisz ez az amelyik jobban publikált, és amelyik ma is jobban terjed. A bemutatott szabályoknál latin betűs írásmódot használok, hogy könnyebben- ill. vizuálisabban megérthető legyen.
Az írás iránya
A jeleket leggyakrabban négy oldalán sima botra rótták. A botot balkézben fogva a jobb végén kezdték a rovást balra haladva, így ez a rovásírás iránya. A jelek irányultsága is ezt mutatja, mármint, hogy a rúnák (a bevésett jelek) balra néznek. (Azonban elfogadott a balról-jobbra irányuló írásmód is, viszont ekkor az eredeti rúnák tükörképeit kell kiírni, hogy az olvasási irány megállapítható legyen. Lásd a Példa mondatok között.)
A sor végén nem tértek vissza a következő oldalon az elejére, hanem átfordították botot és az új oldalt az előző sor végénél kezdték, így az új oldalon a jelek az előző oldalhoz képest lefelé állnak és visszafelé töltődnek fel. Ez a botforgatás a magyarázata sok ókori felirat kígyózó sorvezetésére is, ahol minden második sor, mintha a bot oldalai lennének a síkban kiterítve.
Jelkihagyás, hangugratás
Alapvető szabály, hogy a mássalhangzók kiejtésének megkönnyítésére egy e hangot illesztünk eléjük (pl.: eB, eC, eD stb.), ezzel viszont egy mondatban az e magánhangzók jelölésének legtöbbje is feleslegessé válik, tehát elhagyható. Pl.: GY = eGY, NKD = NeKeD, ISTN = ISTeN.
A magyar nyelv hangzóilleszkedésének törvényére támaszkodva, elég a szó egyik szótagjában lévő magánhangzót jelölni (ha ez az e akkor ez sem szükséges), amely jelzi a szó hangrendjét és könnyen kitalálhatóvá teszi a kihagyott betűket. Pl.: JÁNS = JÁNoS . Az elhagyás az értelmezést nem zavarhatja! Leggyakrabban az első szótag magánhangzójával megegyező magánhangzók esnek ki, pl.: KOMNDR = KOMoNDoR.
Jelkihagyás esetén a hangrendszakadást okozó magánhangzót mindig jelölni kell, pl.: TKRÍT = TaKaRÍT.
A szó végi magánhangzót mindig ki kell írni, pl.: GYRMKE = GYeRMeKE.
Ha két magánhangzó van egymás mellett, akkor mind a kettőt jelölni kell pl.: GYRMKIEN = GYeRMeKIEN, kivéve ha a magánhangzót a mássalhangzó egyértelműen jelöli, pl.: FÉRFIK = FÉRFIaK.
Az előzőekben tárgyalt szabályok - ha megnézzük - mind a magánhangzókra vonatkoznak. A rovásírás erősen mássalhangzós írás, de bizonyos esetekben él a mássalhangzók kihagyásával is. Most nézzük ezeket:
A mássalhangzók közül a sziszegőket (sz, zs, cs, s) és a hangsúlyosakat mindenképpen jelezni kell, de a torlódó mássalhangzók közül a nem hangsúlyosakat (pl.: d, h, l, t, v) el lehet hagyni, pl.: BOGSZNY - BOldoGaSZoNY. Az elhagyás természetesen az értelmezést nem zavarhatja!
A kettős mássalhangzót a rovásírás nem jelöli, mivel a két mássalhangzó közé magánhangzót kéne olvasni, kivéve a -tt esetén pl.: ADTT = ADoTT.
A szó eleji h elhagyható pl.: OGY = hOGY. Az erősen kihagyásos rovásírásnál a nem hangsúlyos kezdőhangok is elhagyhatók, amennyiben az az értelmezést nem zavarja, pl.: AGY - nAGY . (Ez utóbbi viszonylag ritkán fordul elő.)
Jelmegtakarítás céljából alkalmazható a fonetikus írásmód is, pl.: ÖCZ = ÖCáZ = ötszáz (csak egy c a 7. szabály miatt!), AGYN = AGYoN = adjon . (Ez a legritkábban használt jelkihagyás, mivel így a szöveg igen nehezen olvasható.)
Ligatúra (jelkötés, jel összevonás)
Amikor egy botra, vagy kőlapra jeleket róttak, sokszor előfordult, hogy a szó már nem fért ki, ezért vagy át kellett volna fordítani a botot egy másik oldalára a szó közepén, vagy a kőlapnál egy másik lapon befejezni. Ezért találták ki az ún. ligatúrákat - jel összevonásokat. Ez nem jelent mást, mint hogy a szomszédos betűket egyszerűen egyetlen rúnává írták össze úgy, hogy közös rovásaik egymásba tolódtak. Így - szélsőséges helyzetben - akár egész szavakat is egyetlen rúnává lehet összeírni.
Természetesen a ligatúrák használata közben is használhatók a jelkihagyások, ezért az ilyen módszerrel írt szavak és mondatok értelmezése nagy gyakorlatot kíván.
Egyéb szabályok
A szavak közé helymegtakarítás miatt pontot szoktunk tenni.
A sor végi szó elválasztása bárhol történhet. (De azért ajánlott a modern helyesírási szabályzat szerinti elválasztás.)
Nincsenek külön nagy- és kis betűk, de néha a tulajdonnevek első betűi vagy kicsit nagyobbak, vagy vastagabbak, mint a többi jel.
A k és s rúnáknak az eK és eS hangzású jeleiken kívül létezik egy mélyhangrendű jele is, amelyet mélyhangrendű magánhangzók után használunk. Ilyenkor a kiejtésük aK és aS. Pl.: JKB = JaKaB, MÁTYS = MÁTYáS.
Konklúzió
Az említett szabályok elsősorban régi szövegek olvasásakor lehetnek segítségünkre, a mai gyakorlatban ritkán szoktuk mind a jelkihagyásokat, mind a ligatúrákat alkalmazni. Ha valaki elsajátította a rovás ábécé rúnáinak jelentését, kis beleéléssel és gyakorlattal bármilyen székely-magyar rovásírással készült szöveget képes elolvasni, függetlenül attól, hogy a szöveg esetleg jelkihagyással, vagy ligatúrával készült.
