Mi a jellegzetesen magyar tarsoly a régmúlt és jelen értelmezésében? Méltóságjelvény, rangjelzés, ornamentika, címer, hit, emlékeztető, üzenet, ruházati kiegészítő, zseb, gondolkodásmód, életforma? Mit hordtak benne eleink?

a. Tarsoly fn

• 1. rég Vállra vethető, lapos (bőr) táska. Vmi van a v. vmit tartogat a ~ában: meglepetést tartogat. Tört A huszároknak a derékszíjról lelógó, díszes táskája.
• 2. rég Karra akasztható női kézitáska.
• 3. elav Pénztárca [ném] ~fű fn nép Tarsóka. ~lemez fn Műv Honfoglaláskori tarsolynak fémből kovácsolt díszes borítólapja.

b. Tarsoly, 1. hajdan széles táska, tarisznya v. erszény, másképp tájdivatosan: tasoly, tassoly; 2. különösen legújabb korig a magyar huszárok öltözékéhez tartozott dísztáska, mely derékra övezett szíjazatról térdhajlásig fityegett alá (a szablyával együtt) s eredetileg pénz, élelmi- és lőszerek hordására szolgált.

Mindenki eldöntheti, hogy helytállók-e a definíciók.

Az övről lecsüngő kellékek" közül itt csupán a tarsollyal foglalkozunk, mert a szablya, az íj, az íjtegez, a nyilak a fegyverzettel kapcsolatban kerülnek bemuta-tásra.

Az övről a tarsoly szíjon csüngött le, s ezt a szíjat is veretekkel díszítették. Ez a szíj egyúttal a tarsoly zárásához is szolgált. A tarsolyban a kovát, taplót és a csiholóacélt, tehát a tűzszerszámokat tartották. A tarsolyoknak több fajtáját ismerjük, behatóan foglalkozott velük Dienes István. Vannak esetek, amikor a csiholóacél és a kova tarsoly nélkül" a jobb combcsont fejénél kerül elő. Ilyenkor bizonyos, hogy a tarsoly, amelyben őrizték őket, elpusztult. Hiszen a csiholóacélról még el tudnók képzelni, hogy a begöngyölődő száraira erősített szíjon függött volna, de a kova nem lóghatott a levegőben, sem a fenőkő!

Egyszerű tarsolyok voltak azok is, melyeknek közepén egy négyágú, négylevelű virágkelyhet ábrázoló veret volt, közepén lyukkal. Ez a tarsoly fedelére kerüli, és amikor rácsukódott a tarsolyra, a lyukon átbújtatták azt a bújtatót, amelyen aztán átfűzték a tartószíjat, s így zárták a tarsolyt. Újabb szép példája a tarsolyoknak az, amelyet a Budapest-farkasréti leletből állított helyre Dienes István. Ezen több különálló veret díszítette a tarsoly közepét és peremét, az aranyozott ezüstveretek közepén ékkő ült. Tarsolyaink nagy részét azonban a fedelet teljesen befedő lemez jellemzi. Ezeken mutatkozik meg a legszebben ötvöseink leleményessége.

Az egyszerű palmettabimbókból olyan változatos hálómintákat szőnek, ami valóban bámulni való. A mintahálók még néhol őrzik az egykori szerkezet központi veretének emlékét, az átfűzött tarsolyfüggesztő szíj emlékét, egyszóval előzményeik átütnek még a díszítőlapok mintakincsén.

Bezdédi tarsolylemez (Fotó: Hapák József)

A legtöbbet a bezdédi tarsolylemezt idézik. Ez aranyozott vörösréz lemezből készült domborítással és poncolással. Középpontján egyenlő szárú kereszt van, amit lendületes palmettacsokor keretez, efölött pedig a két perzsa jellegű szörnyalak szemmel láthatólag a keresztet védi. A perzsa mitológiából ismert szímurgok ezek (más szóval kutyamadarak), megjelennek már az onogur művészetben is (bánhalmi szíjvég), ahol még tisztábban látszik perzsa kapcsolatuk. A bezdédi tarsolylemez mintája enyhén domborodik, a hátteret parányi körponcok díszítik. tehát a mintákat nem a fényárnyék erős domborműve emeli ki, hanem a háttér apró szemű mintázata. E dombormű legközelebbi párhuzama a 9. századi m'satta-i palota domborművein látható (Berlin. Pergamon Múzeum). Annak a keresztény-mohamedán műveltségnek emléke a bezdédi tarsolylemez, amelynek nyomait megfigyelhettük eddig is.

A tarsolylemezek, elkészítésüket tekintve, két csoportra oszlanak: a rajzosokra és a domborművesekre. Ez úgy látszik két külön iskola volt annak idején. A rajzosokra jó példa a bezdédin kívül a bodrogvécsi, szolyvai, banai, eperjeskei. A bodrogvécsin az egymás leveleiből tovább sarjadó palmetták közeit poncolt köröcskék fedik, a szolyvain ugyanilyen szerkesztés jut érvényre, de itt a rajzot széles semleges felületek erősítik fel. Ugyanez a módszer az eperjeskein, míg a banain egymásba hurkolódó szalaghálóba illeszkednek a palmetták, amelyek tehát egymással nincsenek szerves kapcsolatban. inkább csak a hálóminta kitöltő elemei.

Bodrogvécsi

Szolyvai

Banai

Ez a szalagháló ismétlődik a galgóci tarsolylemezen, de erős fény-árnyék hatású domború rajz kíséretében. A palmetták leveleit sűrűn vonalkázott szegély keretezi. ez nyilván az egykori rátétmintát felvarró peremdísz maradványa. Hasonló ehhez a tarcali tarsoly, amelynek mintái erősen kidomborodnak, és a leveleken ott van a varrott szegély stilizálása.

Eperjeskei

Galgóci

Tarlaci

A kecskemét-fehéregyházi és a szolnok-strázsahalmi lemezek domborműves palmettáit olyan mély fény-árnyék játék kíséri, amely valósággal drámaivá teszi a palmettabozót sűrűjét. Az utóbbin a kőberakások helyén dudor emelkedik, pompásan ütemezve a zsúfolt felületet.

Kecskemét

Fehéregyházi

A rajzos és domborított műhely figyelemmel kísérhető a többi palmettás felületdíszítésnél is. Például rajzos és poncolt hátterű a geszterédi aranyveretes szablya mintakincse, visszakalapált hátterű, világos fényvezetésű például a bécsi szablya rajzos felületdísze.

Maradván a tarsolylemezeknél, felvetődik a kérdés, hogy kinek volt joga a lemezes tarsoly viseléséhez, és az milyen ranggal járt. Feltehetőleg csak a nemzetség- vagy nagycsaládfőket illette meg ez a rangjelző díszítmény. Van a tarsolyoknak még egy csoportja, amelynek karcolt díszítése feltehetően rátétmintákat ismétel.

Felvetődött az a kérdés is, hogy vajon az a szépséges díszítőrendszer nem a honfoglalás előtt Árpád népéhez csatlakozott kabarok emléke-e? Ezt egyrészt a leletek térképezése cáfolja (elterjedésük nem esik egybe a kabarok szállásterületével), másrészt az a meggondolás, hogy ha a kabar arisztokrácia magával hozta volna ötvöseit (ami végre is elég valószínű), akkor ezek nem korlátozták volna ötvöstudásukat a peremdíszítő palmettákra, hanem éltek volna alakos művészetükkel is. A palmetták rajzolatának egyes elemei megtalálhatók gazdag ember- és állatalakos környezetben a nagyszentmiklósi kincsben.

Maradván a tarsoly tartalmánál: jellemző, hogy csak férfisírokban találunk csiholó acélt és kovát, s nyilván taplót is. A tűzszerszámok kizárólagos férfijellege a tűzgyújtás szertartásának emlékét őrzi: ez férfimunka volt s maradt még sokáig. Az asszonynép úgy mentette át másnapra a tüzet, hogy a parazsat hamuval takarta.

Forrás: www.tarsolyosok.hu