(Tarpa, 1666 – Nyitra, 1708. máj. 27.) tarpai jobbágy, kuruc brigadéros, a népi kurucság egyik vezetője.

1697-ben részt vett a hegyaljai fölkelés előkészítésében. A felkelés bukásakor fogságba esett, de a vizsgálat után szabadon bocsátották. Éveken át sóval kereskedett, majd a sótisztekkel történt összeütközése (1701) után Kis Alberttel együtt a bujdosó jobbágyok és kisnemesek, a szegénylegények szervezkedését irányította.

1703-ban alkalmasnak ítélve a helyzetet a Habsburgok uralmának megdöntésére, követségbe ment Lengyelo.-ba II. Rákóczi Ferenchez, hogy a felkelés vezetésére megnyerje. A határon találkozott a fejedelemmel, aki kinevezte őt ezeres kapitánnyá és vele küldte Mo.-ra máj. 6-i felkelésre szólító kiáltványát. A szabadságharc első fejezetét képező tiszaháti felkelést ugyan jún. 7-én Károlyi Sándor a megyei bandériumokkal Dolhánál szétugrasztotta, a jobbágyfelkelésnek nemzeti szabadságharccá való kibontakozását azonban ezzel meg nem akadályozhatta. Hajdúezredével 1703–04-ben a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén, 1704–05-ben a Felvidéken, 1705-től 1707-ig Erdélyben, végül 1707–08-ban ismét a Felvidéken harcolt.

Rákóczi 1707. ápr. 18-án brigadérossá nevezte ki, 1708. márc. 24-én családjának nemességet adományozott, szülőfaluját, Tarpát pedig kiemelve a jobbágysorból, hajdúvárosi kiváltsággal jutalmazta. Két kuruccsapat összetűzése alkalmával békíteni akarván, a viaskodásban életét vesztette.