955-ben a kalandozó magyarok sorsdöntő vereséget szenvedtek Augsburgnál.
Lehelt a sereg fővezérét a németek elfogták, és halálra ítélték.
Lehel utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer megfújhassa harci kürtjét. Amikor kezébe adták, a kürttel úgy vágta fejbe I. Konrád császárt, hogy az nyomban szörnyethalt.
Lehel így szólt: "Előttem fogsz menni, és szolgám leszel a túlviágon!"
A jászberényi Jász Múzeumban őriznek egy elefántcsont kürtöt, melyet a hagyomány Lehel kürtjének tart.
Lehel kürtje a krónikákban
Már Anonymus 1200 körül keletkezett Gestájában szó esik Lehel kürtjéről: „Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen.” (Salán vezér elindulása Árpád vezér ellen).
Lehel halálával kapcsolatban Anonymus annyit tud, hogy „Lél meg Bulcsú fogságba estek, s az Inn folyó mellett akasztófán végezték életüket.” (Lél és Bulcsú halála).
A Kálti Márk, majd Thuróczy János krónikájában (14., 15. század) is megidézett Lehel-monda szerint viszont Lehel és Bulcsú elfogatása és kivégzése során fontos szerep jutott Lehel kürtjének: „A császár azt mondta nekik: »Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták őket, és Regensburgban bitófán megfojtották.”
Kálti Márk Képes krónikájának egy iniciáléja Lehel vezér mondáját egy hosszú, egyenes, szűk menzúrájú, fémből vagy talán fából készült trombitafélével jeleníti meg.
A legenda igazságtartalmát már a 13. században Kézai Simon kétségbe vonta: Némelyek ugyan mesésen azt állítják, hogy másként végezték őket ki, hogy a mint a császár elé voltak állítva, egyikök kürtjével a császárt agyon ütötte volna: de bizony e mese a hihetőséggel ellenkezik, s a ki illyest hisz, elméje gyenge voltát árulja el; mert a bünös személyeket kötött kézzel viszik a fejedelmek színe elé.
Lehel kürtje néven őriznek Jászberényben, a Jász Múzeumban egy elefántcsont kürtöt. A hangszer feltehetően bizánci eredetű, a 10.-11. századból való, 43 cm hosszú, a peremén egy darabka hiányzik belőle. A jászberényi kürtöt először 1642-ben említik a város tulajdonaként, azelőtti múltját nem ismerjük. A 18. század végéig jászkürt volt a neve, Jászberényben a jászok főkapitányának jelvényeként és ivókürtként használták ünnepélyes alkalmakkor. Lehel vezérrel a kürtöt akkor még nem hozta kapcsolatba senki, sőt a melki benedekrendi apátságban őriztek „Lehel kürtje” gyanánt egy nagy ökörszarv-tülköt. A jászberényi kürtöt először Molnár Ferenc jász-kun kapitány mondta Lehelének 1788-ban megjelent füzetében, ő állította, hogy a kürt akkor csorbulhatott ki, amikor a vezér agyonütötte vele „Konrád császárt”. A hangszert az 1950-es években Kádár Ferenc dévaványai pásztor szólaltatta meg, erről hangfelvétel is készült.
A jászberényihez hasonló kürtöket feltehetően ivókürtnek is használták.
A kürtök – a krónikák tanúsága szerint – a magyar nép legősibb eszközei közé tartoznak. A kürt nemcsak a magyaroknál, de más történelmi lovas népeknél is méltóságjelvény volt. Elsősorban szaruból, de nemritkán értékesebb anyagból, elefántcsontból is készítették és díszes faragványokkal ékesítették. Európa különböző múzeumaiban a jászberényihez hasonló készítésű és származású kürt még 40 darab van, ezeket olifantnak nevezik.
Állatszarvból készült bő menzúrájú, kürtszerű jelzőhangszerek használata a középkori Európában már a 6. századtól dokumentálható.
Legkorábbi ábrázolása az aacheni dóm szószékének elefántcsont-faragványán tűnik fel, majd a 8. század közepéről való Canterburyi zsoltárkönyv is ábrázol ilyen hangszert. Ezek elefántcsontból készült értékesebb változatai, az olifantok javarészt Bizáncban készültek, de úgy tűnik, elsősorban nyugat-európai piacra. Egy elmélet szerint ezek a hangszerek Bizánc közvetítésével eredetileg Ázsiából származtak, de ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.
