Hungarikumok

 

Utolsó megjegyzések

Aranybulla
Történelmi hagyaték »
A XIII. század eleji Magyar Királyságban súlyos válság érlelődött. A főnemesség erejét felőrölték az örökösödési harcok, a királyi birtokokat elajándékozták, az uralkodó hatalma látványosan meggyengűlt.
Kovács Lóránt
péntek, 2011. március 25. 17:15
1 . gyönyörűen ki van dolgozva
péntek, 2017. július 21. 15:44
2 . nagyszerű:D
A Szent Korona és a koronázási ékszerek
Történelmi hagyaték »
A TITKOK KORONÁJA (A Magyar Szent Korona - A beavató Korona) Nincs még egy olyan nemzet a Földön, amely egyetlen nemzeti ereklyéjének ekkora jelentőséget tulajdonítana és olyannyira tisztelné, mint a magyar nép a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések áldozatává lett. Volt eset, amikor egyszerűen ellopták vagy titkon őrizték.
Bija Barbara
szombat, 2014. december 20. 01:14
4 . Jó kis írás
péntek, 2017. július 21. 15:26
5 . Elég jó :)
Kolbász és szalámi
Magyar gasztronómia »
A magyar konyha ősidők óta kisérletezett a húsfélék tartósításával. Már honfoglaló eleink is szárított húst vittek megukkal kalandozásaikra, melyből pillanatok alatt ízletes egytálételt lehetett kanyarítani. Hasonlóan cselekedtek az év nagy részében otthonuktól távol élő pásztorok, juhászok, csikósok is. A paraszti háztartások legnagyobb ünnepe minden évben a disznóvágás.
Lázár János
szombat, 2017. január 7. 22:21
1 . Ne kolbászoljanak a szalámikkal!
Turul
Történelmi hagyaték »
Magyarok ősi jelképe, szállj újra föl a magyar égre!Adj nekünk hitet, reményt, s kitartást,Hogy tiszta szívvel várjuk a megváltást! A turul madár, ősi madarunk Sokféle elmélet és kérdés kering a turulmadárral kapcsolatban, melyekkel a mai kor nem kellőképpen foglalkozik.
Araczki András
péntek, 2013. március 29. 11:12
3 . Elölről is egy kép.
szombat, 2016. július 30. 20:18
4 . Ezt a keleti égbolton 2014. december 31-én délben készítettem. Először azt hittem, angyalszárnyak, de később felfedeztem a képen a tollas fejet. Nekem ez a kép egy égből kapott Turul..
Az ördög kilenc kérdése
Népmesék »
Kedve támadt egyszer egy szegény székely legénynek, hogy megházasodjék. El is árulta végül az édesanyjának is, hogy miben töri az eszét. - Ó, te semmirevaló, te élhetetlen! Tán bizony neked való a házasság! - mondja fölharsanva az anyja. - Tedd le magad arról a lóról, s ne bolondulj meg! Jobb lesz, láss dologhoz ahelyett.
Zrinyi István József
péntek, 2016. április 29. 20:39
1 . Hát biza ilyenek is csak voltak.
Hamvazószerda
Hagyományok és ünnepek »
3 érdekesség, amit nem tudtál a hamvazószerdáról   A hamvazószerda 2016-ban a lehető legkorábbi időpontjára esik. A hagyomány szerint a farsang után tartják, de idén még a legtöbb farsangi ünnepséget is megelőzheti. Mit érdemes még tudni erről a jeles ünnepnapról? 3 érdekességet is találtunk.
Fazekas Piroska
szombat, 2016. február 13. 14:52
2 . Pusztai Sándor
Cinkenyom


hajnali hóban
cinkenyom
fölibe hajlok
...olvasom

mélyülő ferde
hó-rovás
sorsokat rejtő
ékírás

őseim írtak
így ahogy
egysoros verse
fölragyog

tűnődve titkán
ballagok
én is hóba írt
jel vagyok

marad ha létem
itt hagyom
utánam csöppnyi
cinkenyom?
Wagner Otto
szombat, 2016. február 13. 15:33
3 . Köszönjük !
Nádi hegedű
Népi hangszerek, zene » Chordofonok
Nádi hegedű: ciroknádból vagy kukoricaszárból készülő, hegedűalakra formált → hangadó játékszer. Készítéséhez két darab kétízes szárdarab szükséges; egyikből készül a hegedűtest, másikból a vonó. Mindkét darab egyik felét úgy alakítják, hogy a vonó, ill. a hegedű húrjai megmaradjanak. A húrokat pecekkel feszítik ki.
Sándor Árpád
péntek, 2016. január 22. 10:17
1 . Iskolás koromban az egyik osztálytársam mutatta nekem, hogya készül a nádi hegedű. Valamivel azt hiszem meg kellett kenni. Talán zsírral, de lehet,hogy nyállal, már nem emlékszem. De az biztos,hogy valamilyen egyszerű hangot ki adott.
Fazekas Piroska
vasárnap, 2016. január 24. 08:59
2 . Ilyen nekem is volt, nagyapám készítette. Mi biztos nem kentük semmivel.
A szüret és a szüreti mulatságok
Hagyományok és ünnepek » Szüreti népszokások
A szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított és számít ma is, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesül a szőlőművelő. "A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátorosünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek.
Sándor Árpád
szombat, 2016. január 9. 11:21
1 . Egyszer, valamikor a harmincas években, a nagyapám volt a bíró, a nagyanyám a bíróné egy szüreti mulatságon, mesélte Édesanyám.
Őseink fegyvere - Visszacsapó Íj
Magyar folklór »
A fegyver őseinknek éppoly fontos és meghatározó eszköze volt mint a ruházatuk. A lotharingiai Regino apát Világkrónikájában a magyarokat úgy jellemzi, hogy "a fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen... karddal csak keveseket, de sok ezret ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni".
Sándor Árpád
csütörtök, 2015. december 31. 10:56
1 . Úgy tudtam, hogy a szarunak köszönhetően, más íjakkal ellentétben, még nedves, nyirkos időben is viszonylag használható volt.
Mátyás-templom (360° panorámás virtuális túra)
Épített örökségünk »
Mátyás-, vagy eredeti nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom a magyarok koronázási főtemploma. A budai várban, a Szentháromság téren álló műemlék épületben koronázták meg többek között Károly Róbertet, Luxemburgi Zsigmondot, Ferencz Józsefet és IV. Károlyt is. Mátyás király mindkét esküvőjét itt tartotta, és itt nyugszik III. Béla feleségével, Chatillon Annával.
Mezei Judith
hétfő, 2015. december 21. 00:44
1 . 33 eve elek az US-ban.Sok mindent meg kellett valtoztatnom,mert nem jutok hozza,de ha megkerdezik mi hianyzik a lagjobban,azt mondanam a deli harangszo,es utana a jo ebedhez szol a nota.Ezekkel a jo szagok is jartak.Minden olyan mas,nemcsak itt,otthon is.Rossz is volt,jo is volt,de csak a jora,es a fiatalsagra emlekezunk.Udvozlet mindnyajatoknak
A magyarság ősi írása: az un. "rovásírás"
Ősmagyar népművészet » Rovásírás
A magyarság egy olyan szétesett Európába érkezett, amelyben csak a görögöknek, a rómaiaknak (és az etruszkoknak) volt írása. Őseink a Kárpát-medencébe minden európai írásrendszertől különböző olyan sajátos írásrendszert hoztak be, amellyel ma is 2600 éves belső-ázsiai szövegeket el tudunk olvasni.
Sándor Árpád
szerda, 2015. december 16. 10:41
1 . Bizony nem ártana tanítani az iskolákban, hiszen nem nehéz. magamról tudom, milyen érzés, amikor "megszólalnak" ezek az egyszerű jelek.
Magyar-Adorján féle rovásírás
Ősmagyar népművészet » Rovásírás
Magyar-Adorján féle rovásírás
Sándor Árpád
kedd, 2015. november 10. 18:53
1 . Én írni a Forray Sándor szerintivel aránylag jól tudok, bár néha utána kell néznem az ABC-m ben, olvasni valahogy nehezebb.
 
Magyar kincsek, egyetemes értékek » Tudás a csillagokban
„A világ ősemlékezete őriz egy mítoszt, mely szerint az emberi lelkek, és persze az összetartozó lelkek, vagyis a nemzetek is, a csillagok világából érkeztek a Földre. Mindegyik népnek van egy csillaga, vagy csillagzata, amelyik az égi őshazát jelenti. A hagyomány szerint tehát a fényből származunk és nem a majomtól.
Várnay Krisztina
vasárnap, 2015. október 4. 04:29
1 . Ez nem mítosz. Ha figyelünk és beszélgetünk a gyermekünkkel, ő mesél nekünk többek között arról, hogy csillagon lakott, mielőtt leszületett a jelenlegi életébe.
Gidrán
Magyar állatfajták » Ló
A gidrán a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozata alapján nemzeti kincsnek számító, a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett lófajtáink egyike. A gidrán története 1816-ban kezdődött, amikor egy kis termetű, sötétsárga arab telivér mént, Gidran Seniort vásárolt báró Fechtig Egyiptomban és vitt 1817-ben Lipicára.
Az ősi magyar írás kutatása
Ősmagyar népművészet » Rovásírás
Krónikásaink hagyománya írásunkat "hun" vagy "szkíta" írás néven emlegetik. Kézai Simonnál a XIII. században "a székelyek betűiről" olvasunk. Kálti Márk, majd a Bécsi Krónika a XIV. században azt írja, hogy "a székelyek, akik a szkíta betűket még nem felejtették el, nem papírra írnak, hanem pálcákra rónak, kevés jellel sok értelmet fejeznek ki".
Araczki András
vasárnap, 2014. február 16. 12:45
1 . "Sándor Klára pedig az ősi magyar írást még kutatásra méltónak sem tartja." vajon miért??
Rózsa és Ibolya
Népmesék »
Volt egyszer egy király, volt annak egy nagyon szép lánya, Ibolya, meg egy második felesége. A mostoha boszorkány volt, és nem szerette a lányt sohasem. Egyszer azt mondja az urának: - Ezt a lányt férjhez kellene adni, de csak olyan legényhez adom, aki kiállja a három próbát. Mentek sokan nézni Ibolyát, de senki sem tudta megkapni, mert senki sem állta ki a három próbát.
Nagy Jenő
hétfő, 2013. november 25. 09:56
Nagy Jenő
hétfő, 2013. november 25. 09:57
2 . ARANY JÁNOS
RÓZSA ÉS IBOLYA


Népmese

1847

I.

Egyszer hol volt, hol nem - régecskén lehetett,
S az óperenciás tengeren túl esett, -
Volt egy öreg király a tündér világba',
S egy vén felesége, a vasorru bába.

Házoknál temérdek kincs hevert rakáson,
Csűrben, kamarában, pincében, padláson:
Sok darab gyémántba, mint egy száraz lófej,
Szolga és szolgáló csakugy bukdosott fel.

De ami legdrágább gyémánt vala nálok
Az nem volt egyéb, mint szép eladó lányok:
Apjának édes, de anyjának mostoha
Gyermeke, a tündér hajadon, Ibolya.

Mint a kis ibolya, mely nő bokor alján,
Szemérmetes arcát fű közé takarván;
Úgy virult rejtekben, - nem jártak a lányhoz,
Fúvó szél is alig fért az ablakához.

De mint ibolyácska, hiába nem látni,
Messze birja kedves illatát bocsátni:
Úgy futott szép híre tündér Ibolyának:
Kezére királyok, hercegek vágyának.

Megirígylé tőle álnok mostohája;
Bémene urához, s így beszélt hozzája:
"Apjok! úgy-e bizony, hogy már ide s tova
Eladó leány lesz ez a kis Ibolya?"

Dümmögött, s fejével vágott a vén ember:
"Hej biz' - úgymond - felnő a leány, mint kender!
Ő ugyan szűkében nincsen a kérőnek:
Tudj' a szösz, melyiket is fogadjam vőnek."

Erre szólt az asszony: Hátha, lelkem, hátha
Még ma minden kérőt szépen elbocsátna:
Hogy a mi leányunk nem olyan kivető;
Maga jőjön érte az igaz szerető.

"Maga jőjön érte, s nagyra vesse fejét,
Ha Ibolyát kéri, a fiatal cseléd:
Három nehéz munka lesz nyakába mérve,
Ha kidűl belőle, halál az ő bére!"

Ráhagyá az apjok, mert úgy volt kapatva,
Mivel a vasorru őtet ugy kapatta, -
Királyfiak jöttek, nagy hatalmasságok:
De fogukat mind ott hagyá ő nagyságok.

Végre egy királyfi, kinek neve Rózsa,
Eltekinte arra, csak látogatóba;
Ismerős volt apja az öreg királlyal,
Mert egy arany erdőn makkoltak a nyájjal.

Hm! ha tudta volna a vasorru bába,
Mi forog Rózsának az esze ágába'...
De jó hogy most egyszer rövidebb az esze,
Nem lett volna máskép belőle szép mese.


II.

Rózsa nem úgy kezde hozzá, mint a többi.
"Minek ezt, gondolta, az orrukra kötni?
Hiszen egyik öreg sem lesz feleségem,
Nem kívánja őket semminémü részem."

Alig győzte várni, hogy jőjön az este;
Jött az egyszer aztán, mert az éj kergette;
A király, mint tegnap, jót öblinte torkán,
Szengellér' hegyén járt a másik boszorkány.

Rózsa sem rest, kapja, fordul egyet, térül;
Leold egy nagy létrát a ház tetejérül,
A lány ablakához odatámasztotta,
Ablak-karikáját halkan kopogtatta.

Hej, megrettent volna most a kis Ibolya,
De a tündérek nem ijednek meg soha;
Odament, kinyitá ablaka fiókját,
S alig pillantá meg, megszerette Rózsát.

Rózsa pedig tüstént a szívéhez kapott,
Attól félt kiugrik, noha csak múlatott,
Táncolt, örömében verte a bordáit,
Mint betyár a csárda folyó-gerendáit.

Hallgattak, pedig hej beh könnyü lett volna
Szóhoz jutni! - Végre megszólamlott Rózsa:
"Ibolyám, gyer hozzánk; bizony meg nem bánod;
Szedek a kertünkben neked szép virágot."

Mond Ibolya: "Minek olyan messze menni?
Van a mi kertünkben: ott is lehet szedni. "
Akkor hallgatott, még ezt a szót is bánta:
Pedig vágyott lelke Rózsa virágjára.

Felelt neki Rózsa: "No, megnyugszom ebben:
Van egy szép virágszál a ti kertetekben,
- Otthon a miénkben csak annak nincs párja -:
A kerek világnak legszebb Ibolyája!"

Azzal kis kacsóját balkezébe fogta,
Sokszor a jobbikkal végig símitotta,
S nézett a szemébe, soká, mintha benne
Bitangul behajtott szíveket keresne.

És a nagy kék szemek, mintha orgazdának
Éreznék magokat, el-elfordulának.
Rózsa faggatódzott: "Ugye, haragszol rám?"
Ibolya susogta: "Miért haragunnám!"

"No hát adj egy csókot, kérlek barátsággal!"
"Igen - mond a lyány - de csak üvegen által..."
Ugy ám! egyet-kettőt ablakon keresztül,
De majd száz- meg százat amúgy mindenestül.


III.

Telt az éj azonban, és feljött a kis hold,[*]
Rózsa Ibolyához akkor ekképen szólt:
"Ibolyám, szerelmem, szívem legelője!
Egyet mondanék én, kettő lesz belőle.

"Embertől soha én még meg nem ijedtem:
De tátossal víni nincs egy szikra kedvem.
Azt mondják, a nyílnak tenyerét kitartja,
Hozzá vág az ember, s elolvad a kardja.

"Tudom, ha megkérlek, oly nehéz dolgot ád
Az a sütni való boszorkány mostohád!
Így veszének el sok hercegek, királyok,
Intésemre szolgál szomorú példájok."

"Jöszte hát, virágom, ibolya, tulipán!
Arany zabot eszik Szellő jó paripám,
De egyék majd otthon: jer, nyeregbe veszlek,
Apád birodalmán reggelig túlteszlek."

Válaszolt Ibolya: "Szívem szép szerelme!
Szöknöm éjnek éjén válna szégyenemre.
Eredj, kérj apámtól; minek elcsüggedni?,
Igaz szerelemnek nincsen nehéz semmi!"

"Igaz szerelemnek nincs lehetlen semmi!"
Monda Rózsa bátran - "eb fog elcsüggedni:
Holnapi nap, mely már neveztetik mának,
Megkérlek apádtól, életem párjának."

Így felelt, és nézte milyen az ég alja:
Látta, hogy már szépen szőkéllik hajnalra;
Ada egy csókot a lyánynak, elmenőre,
Hogy akár huszonnégy telt volna belőle.


IV.

A király megértvén mibe' fárad Rózsa,
Nagyon megsajnálta, s ilyeténkép szóla:
"Jaj fiam, fogadj szót: e dologrul tégy le;
Ugy jársz mint a többi; mit érsz aztán véle!"

Rózsa nem felelt rá, csak megrázta fejét,
Azzal mutatá ki, hogy nem kell a beszéd.
Kapott a vasorru ezen, a rossz pára,
S kiszabá a munkát jövő éjszakára:

"Látod azt az erdőt? fáját mind levágod,
Eke-taligának, szekérnek csinálod,
Felszántod, beveted földjét gabonával:
S tisztelkedel holnap búza-kalácsával."

Rózsa csak nevette gondolá, kötődnek;
Később tudta meg, hogy hej dehogy kötődtek!
Éjfélig a dolgot mindenkép fontolta:
Akkor Ibolyához ment, s elpanaszolta.

Csak mosolygott a lyány: "Hát egyéb baj nincsen?
Fekügy' le, alugyál, Rózsa édes kincsem;
Sose búsulj: mire feltetszik a hajnal,
Kisül a kalács is, gyúrva tejjel, vajjal."

Azonképen történt. Rózsa, mihelyt látott,
Vitte cintányéron a fejér kalácsot.
Kinéz a vasorru, nem hisz a szemének:
Az erdő sehol sincs! megöli a méreg.

Parancsolá mostan: "Azt a nagy hegyet, ni!
Sziklástul, kövestül el kell egyengetni,
Szőllővel berakni, sőt borából reggel
Kóstolót is hozni, egy vagy két üveggel."

Akkor éjjel Rózsa - azaz hogy helyette
A tündér leányzó - ezt is elkövette. -
No, ez eddig jól van; de van egy még hátra:
S már ott maga kell ám a legény a gátra.

"Három vad paripa lángot fú, tüzet hány:
Ha megűli Rózsa, úgy övé lesz a lyány;
De ha meg nem birja űlni és nyargalni,
Kegyetlen halállal kell neki meghalni!"

A fiú e dolgon újra elbusúla:
Nincs Istentől a ló, ki a lángot fúja,
Most Ibolya sem tud segitségül lenni.
Elment hozzá mégis, mintegy búcsu-venni.

Biztatá a kedves: "Ne légy olyan gyarló,
Lovagot, ki bátor, nem gyaláz meg a ló;
Nesze egy sarkantyu, kösd fel a bokádra,
S pattanj rájok úgy, mint önnön paripádra.

"Édes apám lészen az első paripa:
Ezt nagyon ne zaklasd, nem övé a hiba;
De a mostohámat, ki középső lészen,
Sarkantyuzd, zabolázd, ugrasd meg keményen.

"Harmadik paripát könnyü eltalálnod:
Jó lelkedre bízom, hogy' kell vele bánnod".
Végezte mosolygva; Rózsa elértette,
A leány tanácsát pontosan követte.

Vagy hármat került az első paripával,
Mint törött tojással, bánt öreg ipával;
De a másodikat bezzeg jól elnyúzta:
Ugratta, ütötte, vérig sarkantyúzta.

Hogy leszállott róla, üstökébe ragadt,
S úgy megráncigálta, hogy kezébe szakadt.
Akkor a fejéhez vágta vas kantárát:
Így fizette vissza jó'karatja árát.

Végre szép-kimélve űlt a harmadikra,
És annyit se bántá, mint egy morzsa-szikra;
Nem soká, leszállott, szolgálni körűlte;
Selyem kendőjével szépen megtörűlte.


V.

Reggel a banyának feldagadt a képe
S mindenütt meglátszott a lovaglás kéke:
Jaj, ha szegény Rózsát új veszélybe ejti!
Farka vágását a kígyó sem felejti.

Rózsa eljött, kérni a menyasszony-ágyat;
"Nos, tiéd Ibolya; ennyi volt a vágyad" -
Szólt a vén boszorkány - "de egy fél tapot se'
Viszed innen a lyányt, fiú, engem uccse!"

Rózsa fejét falba így sem igen verte,
De a lyány sejté, hogy kutya van a kertbe:
"Jaj, szerelmem Rózsám, szökni kell a háztól:
Sohasem maradsz meg álnok mostohámtól!"

Felelt a legény: "De hogy-mikép szökhessünk:
Ha kiált nevünkről, ki felel helyettünk?"
(Mert, hogy ne felejtsem, mindig kiáltoza
A mellékszobából, hogy: Rózsa! Ibolya!)

"Aztán meg, ha én most paripámér' mennék
Nappal, a cselédek könnyen észrevennék."
"Kell is az - mond a lyány - itt ez a szűr, vedd rád:
Ha apám anyám nem - benne más meg nem lát."

Monda, és tűt vont ki piros kendőjéből,
Piros vért eresztett kis-ujja hegyéből,
Három csöppet ejtett asztal szögletére;
Rózsa is; sötétebb volt a Rózsa vére.

Akkor elillantak. Benn meg a mostoha
Csak kiált: "Ott vagytok, Rózsa, hé, Ibolya?"
És a három-három csepp vér az asztalon:
"Itt vagyunk!" felelte vékonyan, vastagon.

Végre, hogy felszáradt, a vér elhallgatott,
Látja is a vén tűz a nyitott ablakot:
Nosza mindjárt tudja, s küldi az öreget:
Hozza, föld alól is, a szökevényeket.

Ezalatt jól elment Rózsa Ibolyával,
Nem sokat törődtek már a vén banyával,
Egyszer mond Ibolya: "Nézz hátra, ugy tartom,
Jön apám utánunk: lángol a jobb arcom."

Rózsa hátratekint, de nem lát egyebet,
Csak egy sárkányforma fekete fölleget.
"Jaj, apám, apám az," a leányka mondá,
"Majd elér; megállj csak: hogy' tegyük bolonddá?

"Igen: én itt egy nagy szél vetéssé válok,
Belőled meg egy vén aratót csinálok,
Majd felelj, ha kérdi: ezt s ezt nem sejtetted?
Igen, még mikor ezt a vetést vetetted."

Elsűlt a hazugság, a király' elhitte,
Asszonyának a hirt azonképen vitte.
Felcsattan a sátán: "Jaj, világ bolondja!
Hiszen Ibolya meg Rózsa volt az" mondja.

Szidta mint a bokrot. A királyi száj, szem
Elmeredt, s mentségül ennyit monda: "Há'jszen!..."
Visszaküldék nyomon, és hogy szabadúlhat,
Ugy örül szegény, hogy elfogná a nyúlat.

És mint szénahordó a szénás szekérre,
Felhasalt egy felleg puha tetejére;
Nézett jobbra-balra; de vetést nem látott,
Csak egy folyóvizet, meg egy rónaságot.

Kidűlt-bedűlt malmot a folyón talála,
Őszöreg molnárja a zsilípen álla,
Sohajtott a vízre, hogy elhagyta árkát,
S kőhajításnyiról csúfolá a bárkát.

Kérdi a molnártól: "Hallja-e kend, földi:
Egy legényt s leányt nem látott erre jőni?"
"Ühűm! mikor ezt a rossz malmot csináltam",
- Felel a vén molnár - "azóta se' láttam."

A király e hírrel megint visszatére.
Most szállt még az áldás csőstül a fejére!
Minek el nem mondta a vasorru bába!
Megraká s belökte a kályha zugába.

Akkor maga úti készülethez látott,
Szénvonót kerese, pemetét, lapátot;
Farkat és két szárnyat kötözött belőle:
Még a vén király is visszaborzadt tőle.


VI.

Már nem messze volt a Tündérföld határa,
Látszott, hol fehérlik egy kopasz határfa:
Hát megint elkezdi a lyány lassu hanggal:
"Jaj! most vén anyám jő: ég a fülem, a bal.

"Most nekem itt legjobb kerek tóvá lennem,
Te pedig úszkáló kacsa lészesz bennem;
Majd lerakja szárnyát és begázol érted:
Akkor csald a mélyre, s bukjál vízbe, érted?

"Víz alatt kiúszol az innenső szélre,
Ülj fel a lapátra, meg a pemetére,
Mondjad aztán: »hipp! hopp!« vagy: »egy, kettő, három!
Most mindjár' legyek túl a tündér határon.«

Alig mondhatá el, ott terem a sátán,
A kacsát meglátja szép kerek tó hátán.
"Ismerlek" motyogta "jómadár! de várj csak!
Beh ragyog a tollad! mindjárt megcibállak."

Azzal övig gázolt érte a kis tóba.
Lebukott fenékre, s partra úszott Rózsa;
S míg napa motozkál, kézzel úgy, mint lábbal,
Már el is repült a pemete- s lapáttal

Füstöt vet a tó is; fel a füstből pedig
Arany karimájú felhő kerekedik,
S eltűn kedveséhez játszi szellőn úszván;
Utána vén anyja átka zúg a pusztán:

"Orcátlan szökött lyány, fogjon meg az átkom:
Felejtsen el Rózsád! ez a kivánságom;
Ha elválik tőled bármi kis távolra,
Felejtsen el, mintha sose látott volna!"

Mennyi ocsmány szitkot, átkot monda rája,
Még ezen felűl is, álnok mostohája!.
Istent is káromló, ördöngős szavakat, -
Vétek volna könyvbe leirni azokat.

S amint átkozódva szágulda előre,
Hát csak egy jégfelhő gombolyul belőle!
Elpaskolta kilenc helységnek határát;
A szegény paraszt nép sirathatta kárát.

Akkor a szélvészek összevesztek rajta,
Egy foszlányt belőle mindenik szakajta,
Hogy megosztozkodtak, szerteszét futának
Így lett csúnya vége a gaz mostohának.


VII.

Ezalatt az ifju s tündér Ibolyája
Olyan messze járt, hogy!... Szép idő lett rája.
Egyszer Rózsa fölnéz: "Lelkem, arra jég van,
Hallga hogy zúg! sok kárt tesz az a szomszédban.

Ráhagyá Ibolya, nem tudván az árva,
Hogy anyjának zúg ott iszonyatos átka.
Mostohának ugyan átka kicsit tenne:
Jaj de az apjának is van része benne!

Végre eljutottak Rózsa városához;
Kert alatt Ibolya így szólt galambjához:
"Szívem szép szerelme! hát itthon vagyunk már?
Mondanék egyet, ha meg nem haragunnál:

"Hogy menjek apádhoz, jó leány létemre,
Mint csavargó személy, csúfra, szégyenszemre?
Bizony megmondaná: nincs ennek orcája;
Máskülönb lyány lesz az én fiam mátkája!

"Jobb, ha itt maradok, s ahogy illik, várok.
Azalatt én ködből palotát csinálok;
Te siess apádhoz és kövesd meg szépen:
Azután; ha kellek, jöjj násznéppel értem."

"Jó, maradj - mond Rózsa, - érted jövök estig,
Palotát vagy várat, építs ami tetszik;
Nem erőltetlek, mert bölcsen megismérem,
Hogy leányban nincs szebb, mint a szűz szemérem."

Indult. Ibolya meg csak lesé, csak várta,
Hogy majd visszanéz, de nem tekinte hátra,
Hanem elment; és mint a tavalyi hórul,
Úgy elfeledkezett szegény leányzórul.


VIII.

Kapu előtt űle az apja Rózsának,
Mellette a lócán urak is valának:
Törvényt tettek ottan, mert a város népe
Szabadon járt ki s be a király elébe.

Hogy meglátta Rózsát, monda: "Holnap jertek
Már ti, fiaim, kik a juhon pereltek;
Este is lesz mindjárt, dolgom is van mára:
Vagy béküljetek ki, jobb lesz, éjszakára."

Mikor eloszlottak a bajos emberek,
Kérdi a fiától: "Hol jártál te gyerek?"
"Hol jártam?... hát..." De most elpirult a képe,
Mert, ahol járt, igazán nem jutott eszébe.

Mond az apja: "No, majd ha meghallod amit
Mondani akarok, nem csavarogsz annyit:
Elvettük neked a cseh király leányát,
Hét falut kapsz vele, s három arany-bányát."

Rózsa egyet rántott a vállán, s mosolyga:
"Ha megházasodtam, ez a kelmed dolga,"
S a Maros kutyával játszott, mely azalatt
Nyíva, farkcsóválva elébe kiszaladt.

"Jól van, mond az apja, úgy dologhoz látunk,
Már kiadták a lányt, még ma jegyet váltunk."
Jegyet is váltottak, s azután egy héttel
Mentek is a lyányért szép uras násznéppel.

Sí-rí a menyasszony, cseh király szép lyánya,
Hajtja halvány képét az anyja vállára;
Sürgetik erősen; csak zokog, hogy: "Nem még!
Oh, bár nyugodalmas koporsómba mennék!"

Így sohajtoz, mert haj! egy idegen vőért
Elszakaszták tőle régi szeretőjét.
Most az öreg vőfély monda: "Húgom asszony!
Nincs halott a háznál, akit úgy sirasson."

Megfogá a karját, s kivezette csínján.
Künt pajkos legények tréfáltak a kínján;
Ujjongatva vitték, víg magyar tánc pergett,
Minden örült, csak a menyasszony kesergett.


IX.

Másfelől Ibolya kesereg búvában,
Maga lett az árnyék a fényes szobában,
Gyászos szíve lelke, gyászos a ruhája,
Mint hulló falevél, sápad szép orcája.

Tudta, hogy mi történt: híre futott annak;
Tudta, hogy elmentek, menyasszonyért vannak;
Tudta, hogy a szíve megreped ha látja,
Rózsa új hitvesét látni mégis vágya.

Már jőnek. Kicsődült egész város népe,
Apraja örege, a násznép elébe.
Ibolya egy koldúst ablakához intett:
"Öreg, én boldoggá teszem, úgymond, kendet;

"Kendet és a többit, csak majd kiáltozzák,
Mikor a menyasszonyt kapum előtt hozzák:
»Ne felejtkezzenek, urak, a szegényről,
Mint elfeledkezett Rózsa kedveséről!«"

A vén magyar koldús még jobban levonta
Süvegét fülére, s félre nézve, monda:
"Nincs nálam szokásban kérni, kiabálni,
Csak bemenni s bent az ajtófélre állni."

Hallá e beszédet három cigány gyermek:
"Majd ordítozunk mi, bízza ránk kigyelmed,
Hogy a szó se' hallik; hanem aztán mit ád?"
Felelt Ibolya: "No, ezt a szép palotát."

Mint bukfencező nyúl hentereg futtában,
Tüskés ördögszekér nyargal a pusztában:
Ment a három fickó cigánykerekezve
A násznép elé, mert nem vala már messze.

Szintugy a nép előtt visszakarikáztak,
S a kastélyhoz érve szörnyen kiabáltak:
"Ne felejtkezzenek a szegény Lázárrul,
Mint elfelejtkezett Rózsa Ibolyárul!"

Rózsa feltekintett, és visszaeszméle
Tündér Ibolyának szép virág nevére,
Feltekintett s látta nyitott ablakában,
Megismerte kincsét a gyászos ruhában.

Se kérdett, se hallott - a szobába terme:
"Jer, öleljelek fel, szívem hű szerelme!"
Monda, s átszorítá a leányt, hogy fájna,
Ha esze ilyenkor a fájdalmon járna.

Elbámult a násznép: "Hogy lesz már, a kőbe!
Kettő a menyasszony: mi lesz már belőle?"
Hát csak elővágtat egyik lovas legény:
"No hisz' az egyiknek gazdája leszek én!"

S felkapá nyeregbe a cseh király lányát,
Aki megösmerte benne hű mátkáját;
Elvivé a pej ló a leányt s királyfit,
Meg sem állott velek nagy Lengyelországig.

Rózsa meg elvitte szép Ibolyát haza.
A kastély a három rajkónak marada:
Lefeküttek benne, de hamar felfáztak,
Szegény purdék, mert a puszta gyepen háltak.

***

[*] Nagy fényes csillagot nevez így a földmíves. Lucifer, a
hajnalcsillag lesz. A. J.
Porcelánok
Iparművészet »
Hazánk jó minőségű agyagban és vízben bővelkedik - így évezredes hagyománya van a kerámiakészítésnek; számos, máig működő fazekasműhellyel büszkélkedhetünk. Ebből az alapból ágazódott ki a porcelánkészítés. A porcelán alapanyaga a kaolin, egy fehér színű közet, mely Tokaj környékén és a Felvidéken bányászható.
Herendi porcelán
Iparművészet »
HEREND A magyar porcelánkézművesség fellegvára 175 évvel ezelőtt, a Veszprém megyei -a Bakony vidékéhez tartozó- Herenden Sting Vince kis gyárat alapított, ahol először kőedényeket készítettek majd később kisérletezni kezdtek a porcelánkészítéssel. A porcelánkézművesség csak távoli rokona a népi fazekasmesterségnek.
Kézművesség, Fazekasság
Magyar folklór » Kézművesség
Századunkban, a globalizáció, az ipari tömegtermelés és az uniformizálódás századában hihetetlenül felértékelődött a kézművesség, az egyedi, kézzel készült termékek presztízse. Pedig ez az önellátó paraszti gazdaságok számára természetes volt: amit csak lehetett, maguknak kellett előállítani, mert így olcsóbb, gyorsabb és egyszerübb volt.
 
Magyar kincsek, egyetemes értékek » A család erkölcsi minősége
A szülői gondolkodásnak az az alapvető tulajdonsága, hogy a gyermek benne a középpont, azaz mindig a gyermek állapota, magaviselete, jövője foglalkoztatja, mindent a gyermekre vonatkoztat; a szülői gondolkodású ember érzelmi világában a gyermeke iránti szeretet az uralkodó érzelem, innen származik öröm és fájdalom, aggodalom és megnyugvás; akarását, cselekvését is ez irányítja: ...
hétfő, 2013. július 15. 22:09
1 . Tisztelt Szerző!
Köszönöm a szülői gondolkodásról és a gondoskodásról szóló írását. Teljes mértékben egyet értek vele. Sajnos napjainkban kevés fiatal szülő gondolja ezt így végig és valósítja meg ilyen következetesen. A gyermekvédelem területén van szakmai tapasztalatom, és azt látom, hogy az Ön által megfogalmazott hármas cél egyáltalán nem valósul meg a mai gyermekek nagy részének nevelésében. A családok széthullásának részben ez is az oka.
Tisztelettel: Tóth Balázs