Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk : Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Ó Atya Istennek kegyes, szép leánya, Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája! Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, Anyai palástod fordítsd oltalmunkra. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Kegyes szemeiddel tekints meg népedet, Segéld meg áldásra magyar nemzetedet. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Sírnak és zokognak árváknak szívei, Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Vedd el országodról, ezt a sok ínséget, Melyben torkig úszunk. Ó nyerj békességet. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Irtsd ki, édes Anyánk, az eretnekséget, Magyar nemzetedből a hitetlenséget. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Hogy mint Isten Anyját régen tiszteltenek, Úgy minden magyarok most is dicsérjenek. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott, Szent László király is minket reád bízott. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Sokat Fiad ellen, megvalljuk, vétettünk, De könyörögj értünk, s hozzája megtérünk. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Jézus Fiad előtt hajts térdet érettünk, Mert ha nem cselekszel egy lábig elveszünk. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!
Dicséret, dicsőség legyen az Atyának, A te szent Fiadnak s Szentlélek mátkádnak. Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról
Mit búsulsz kenyeres, midőn semmid sincsen? Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben. Kinyílik az idő, majd a jó tavaszkor, Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor.
Hogyne búsulnék én, én édes pajtásom, A temérdek gondok uralkodnak rajtom, Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom, Lelkemet is bennem csak alig találom.
Ki van az oldalam, rongyos a dolmányom, Hátam lapockáját veri a kaplagom, A tömérdek folttúl ínehéz a nadrágom, Zsíros ködmönkém is alig van nyakamon.
A farkasbőrömnek lekopott a szőre, Palacka, pókháló a szögön belepte, Nem csalogat engem ifjúság öröme, Mert szennyes az ingem, nincs kifehéritve.
Nosza, hajdú, firge varjú, Járjunk egy szép táncot! Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú, Kiálts hát egy hoppot! Szájod mondjon, lábod járjon Egy katonatáncot.
Nosza Rándulj! hol vagy Viduj? Fujd az bagi táncát, Az emlőjét, az tömlőjét, Ne kéméld az sípját! Mert emennek, Kis Péternek Adta az bal sarját.
4.
Gyászolj, Buda! Eger tornya Fönnen hányja füstit, Karánsebes, Kisbelényes Béhunyta jobb szemét, Az tokosnak, rossz fattyúnak Nem állhotja kezét.
5.
Haja, Tisza, haja Duna, Száva, Dráva vize, Mindeniknek, mikor árad, Zavaros a vize; Az német is hogy általjött, Megváltozott íze.
6.
Majre, csajre, Molduváre Fut Havasalföldre, Ungur, bungur, amaz rumij Sátorát fölszedte. Szatuj majre, pita najre, Nincs pénz, az ebverte!
7.
Erdély, Lippa és Bronicska, Megjárd lábom, megjárd. Amaz gyöngyös, kis keszkenyős, Né, hol fut jó banyád! Mit dudorgasz, hogy nem ugrasz? Kurva volt az bábád!
8.
Alsóbánya, Fölsőbánya, Jó kövér szalanna! Bő az bora, korcsomája, De ingyen nem adja! Ha pénzed nincs, költséged nincs, Meg is koplaltatna.
9.
Kis tartomány, igen sovány Amaz Máramaros. Nincs búzája, gabonája, Megette az tokos. Ne féljen bár, hogy lészen kár, Vagy búzája dohos.
10.
Kurta Szamos, tarka Maros, Sajó két mellyéke, Noha hegy-völgy és erős tölgy, De nincs búza benne, Amaz tokos, rossz kalapos Mert azt mind megette.
11.
Kis-Küköllő, Nagy-Küköllő Gyönyörű folyása, Nyárád vize, kedves íze. Rózsa az illatja, Bő terméssel határidat Isten látogassa!
12.
Könnyen csörgő, kövön pöngő Amaz Kis-Aranyos, Mikor árad, meg nem szárod, Fölötte hatalmas; Szalmamaggal vidékiben Megtelik az nagy kas.
13.
Előljárja, rátoppantja Doboka vármegye. Után’ Torda, ne hadd soha, Tied az erszénye Megborsolva, vajba rántva Mind elkél az leve.
14.
Szépen járja, amaz fújja Szépen Szeben vára. Nosza gazda, ne fuss gazra, Hozz bort az asztalra! Mert ha külön csak félen vonsz, Megüt amaz csalfa.
15.
Félen tartod az nagy orrod Déva, Görgény vára, Barassónak az kűlfala Pogácsábul rakva. Jer ki, Kata, ha köll néked Füles habarnica.
16.
Az hariska, tatárbúza Vajki jó puliszka. Nosza kurta, hol az kurva? Vigyorog az farka; Az nagy papnak, az vargának Bialbőr kalapja.
17.
Marosszékrül, Udvarhelyrül Megyek Háromszékre, Szépségérül térségére, Nincs mása Erdélyben, Isten tartsa, szaporítsa Gabonáját benne!
18.
Egészséggel, békességgel, Édes lakóföldem, Kit sóhajtott és óhajtott Ez napokban szívem, Ím! hogy inték, belépék, Megvidula lölköm.
19.
Nohát immár minden ember Örüljön ez napon, Nagy jókedvet, víg örömöt Mutasson ez házban, Az én szívem, mert hazajött Szerencsés órában!
20.
Egészséggel, idvösséggel, Édes szép szerelmem, Isten hozott és hordozott Örvendetes hírben, Itthon már ülj és velünk légy Együtt szeretetben!
Magyarok Istene, rontsd a labanc erejét! Közeleg az óra csata riadóra Hogy a magyar akarata, csata vasa, diadala mentse meg a szomorú hazát. Hős Rákóczi népe, kurucok, előre! Diadal veletek, ellenes feletek letiportátok, verje gonoszokat átok! Már a hazán íme újul a vész, Íme a gonoszok seregi fenyegetik. Hej! Hova lettek a hős daliák? Hova lettek a hős, a derék vezetők, A szegény nép sokezerje, A legigazabb dalia vezér Bujdoshatnak most szanaszét. Lobogónk magasan, ez a büszke nemzet újra talpon áll. Aki előtt ellen soha meg nem áll csak elő, csak elő, csak előre! Szabadon él a magyar vagy érje a halál. Mert a magyarok Istenére, szent nevére, esküt esküre teszen e hős nép: Míg ragyogón kel a nap az égen, Rab a magyar soha, soha, soha, soha, sohase leszen.
Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szép zúgását - Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban!... Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi levelek, Kit erre, kit arra kergetnek a szelek S más vidékre száll a Csevegő madárka Nagy Törökországból... Hát én merre menjek, hát én merre szálljak, Melyik szögletébe a széles világnak, Idegen hazámból?!
Zágon felé mutat egy halovány csillag, Hol a bércek fején hókorona csillog S a bércek aljában Tavaszi pompában Virágok feselnek... Erdély felé mutat, hol minden virágon Tarka pillangóként első ifjúságom Emléki röpködnek.
Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem, Mikor minden bokrod régi ismerősöm! Mért vagy szolgaságban, Gyászos rabigában Oly hosszú ideig? Ha feléd indulok, lelkem visszatartja Az édes szabadság bűvös-bájos karja. Vissza, mind a sírig!...
Itt eszem kenyerét a török császárnak, Ablakomra titkos poroszlók nem járnak Éjjeli sötétben Hallgatni beszédem Beárulás végett... Magános fa vagyok, melyre villám szakad, Melyet vihar tördel, de legalább szabad Levegővel élhet!
Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja fölött futó szél zúgását - Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban. Körülöttem lebeg sírjában nyugovó Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában.
Leskelődő labanczokkal van tele;
Sűrű berek még sincs annyi levele -
Mint a mennyi lompos labancz bújt bele.
Héja madár le-lecsap a fölyhőbűl...
Lovas labancz ki-kicsap az erdőbűl,
Kuruczot lát, hertelenűl megpördűl,
Tőrbe csalni úgy akarná, de nem gyün.
Kuruczokat Bezerédi vezeti,
Ki a kardját német hússal eteti,
A csújtárját német vérrel festeti,
Tíz-húsz rácz ha reágyün, csak neveti...
Bezerédi tánczoltatja a lovát,
Villogtatja rettenetös pallosát,
Dobot veret, fuvatja az trombitát,
Megr is indúl, odacsap, meg hátat ád.
Bolond észszel a rácz magát elhivé;
Csak úgy árad a berekből kifelé,
Szép térhelyre Bezerédi kivivé,
Ott egyszersmind arczúl fordúl s vág belé.
Az német is kiözönlik rácz után,
Gyalog vagyon, a kurucz jó paripán;
Bezerédi hires serény kapitány:
Közre kapja, vágja, rontja szaporán.
Bezerédi hires vitéz kapitány:
Sara bolja-darabolja magyarán.
Az német is neki búsul egynihány,
Rája támad, lüvés esik az lován.
Bezerédi elvesztette az lovát,
Bukompanni megtalálta a nyomát;
Odaugrat, rázza hegyes dragonyát...
Bezerédi gyalog is nagy harczot ád.
Az sok labancz mikoron rárohana:
Bezerédi csak egyedűl ott vala,
Jó kardjával hármat-négyet suhinta -
Németekben tágosságot úgy csapa.
Párduczbűrét az nyakábúl levonák,
De az árát életekkel megadák;
Odamennek egynihány jó katonák -
Dandárját az németnek ott megnyomák.
Több kurucz is, hogy meglátja ezeket,
Bátorodik, űzi mint az ebeket...
Bezerédi maga űz egy sereget,
Sárvár felé úgy hajtják a németet.
A Rábában vértűl híznak a halak,
Véres vízben egymásra tátogatnak.
Dicsírgetik Bezerédit magoknak:
Hogy ő volna fundátora javoknak.
Német testek buritják az parragot,
Vadmadarak lakodalmat laknak ott;
Dicsírgetik Bezerédit, Baloghot:
Hogy nekik oly rakott asztalt rakatott.
Kél a szél a fákat vígan legyinti:
Kuruczokat a jó Isten segíti, -
Országunkat még egyszer megépíti,
Német ebtűl valahára megmenti.
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk :
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Ó Atya Istennek kegyes, szép leánya,
Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
Anyai palástod fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Kegyes szemeiddel tekints meg népedet,
Segéld meg áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Sírnak és zokognak árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Vedd el országodról, ezt a sok ínséget,
Melyben torkig úszunk. Ó nyerj békességet.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Irtsd ki, édes Anyánk, az eretnekséget,
Magyar nemzetedből a hitetlenséget.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Hogy mint Isten Anyját régen tiszteltenek,
Úgy minden magyarok most is dicsérjenek.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,
Szent László király is minket reád bízott.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Sokat Fiad ellen, megvalljuk, vétettünk,
De könyörögj értünk, s hozzája megtérünk.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Jézus Fiad előtt hajts térdet érettünk,
Mert ha nem cselekszel egy lábig elveszünk.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Dicséret, dicsőség legyen az Atyának,
A te szent Fiadnak s Szentlélek mátkádnak.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról
Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben.
Kinyílik az idő, majd a jó tavaszkor,
Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor.
Hogyne búsulnék én, én édes pajtásom,
A temérdek gondok uralkodnak rajtom,
Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom,
Lelkemet is bennem csak alig találom.
Ki van az oldalam, rongyos a dolmányom,
Hátam lapockáját veri a kaplagom,
A tömérdek folttúl ínehéz a nadrágom,
Zsíros ködmönkém is alig van nyakamon.
A farkasbőrömnek lekopott a szőre,
Palacka, pókháló a szögön belepte,
Nem csalogat engem ifjúság öröme,
Mert szennyes az ingem, nincs kifehéritve.
szegény lovam nyomát
hegyek orma fedé
immáron a Hazát
sosem látom újra
idegen föld vár
a csizmám elvásik
fövegemen sár
hej, Esze Tamás
Rákóczi, Bercsényi
hontalan bujdosó
jó kuruc vitézi.
Messze földre van indulásom,
Úgy fordulhat, világból is lesz kimúlásom.
Most bocsátod el hív szolgádot,
Nem szánod-e szegény árvádot,
Tőled szintén eltávozni kedves fiadot?
Nem lészen-e nehézségedre,
Nem fordul-e nagy sérelmedre,
Hogy úgy viselsz gondot reám, mint idegenre?
Az kisdedek anyjok tejétől,
Az szoptatók anyjok mellyétől,
Még az madár sem távozik messze fészkétől.
Más nemzetségek országára,
Idegen föld tartományára.
Hát én szegény hogy induljak más határára?
Föld idegen, valahol járok,
Csak kegyelmet hejában várok,
Ember kegyetlensége velem határos.
Jaj! hol leszen megmaradásom?
Hegyek-völgyek közt bujdosásom!
Mely nehéz volt kicsinységtől fogva lakásom!
Hol lészen éjjel lefekvésem?
Vad gyomrában lesz temetésem!
Édes hazám, most hallgasd meg az én kérésem!
Veszedelmes tenger örvénye!
Beteg ember keserves élte!
Bizonytalan az idegen ország ösvénye!
Ím, az égi háborúk ellen,
Az ellenség rajtunk kegyetlen!
Hová hajtsam te kűvüled magam hirtelen?
Ne hadd hejában könnyhullásom,
Nem sok tőled én kévánságom:
Csak, hogy szánjad, édes hazám, tőled válásom!
Fájni, égni,
Nem enyhülnek, megujulnak
Szenvedési,
De legsajgóbb az a régi -
Haj, Rákóczi! Haj Bercsényi!
Alva járunk, némán nézünk,
Félig élünk...
Hova tünt el a mi régi
Dicsőségünk?
Nagy ügyünk, nagy vezéri?...
Haj, Rákóczi! Haj Bercsényi?
Márvány-tenger sötét habja,
Vad haragja -
Az egeket tüzes zajjal
Ostromolja:
Meddig kell még rabul élni?
Haj, Rákóczi! Haj Bercsényi!
Ha te isten, te nagy isten
Meghallgatnád
A bujdosó Magyarország
Nagy siralmát,
S reményt adnál ujra néki...
Haj, Rákóczi! Haj Bercsényi!
Ha még egyszer, ha még egyszer
Felvirradna
Szabadságunk lehanyatlott
Fényes napja -
S nem kellene csak remélni...
Haj, Rákóczi! Haj Bercsényi!
(1896)
Nosza, hajdú, firge varjú,
Járjunk egy szép táncot!
Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájod mondjon, lábod járjon
Egy katonatáncot.
2.
Pöndülj, csizma, járjad, anya!
Elől, tollas, elől!
Amaz Palkó, kurvafia
Vigyáz kívül-belől.
Toppants gyorsan, hadd csosszanjon,
Ne maradj balfelől!
3.
Nosza Rándulj! hol vagy Viduj?
Fujd az bagi táncát,
Az emlőjét, az tömlőjét,
Ne kéméld az sípját!
Mert emennek, Kis Péternek
Adta az bal sarját.
4.
Gyászolj, Buda! Eger tornya
Fönnen hányja füstit,
Karánsebes, Kisbelényes
Béhunyta jobb szemét,
Az tokosnak, rossz fattyúnak
Nem állhotja kezét.
5.
Haja, Tisza, haja Duna,
Száva, Dráva vize,
Mindeniknek, mikor árad,
Zavaros a vize;
Az német is hogy általjött,
Megváltozott íze.
6.
Majre, csajre, Molduváre
Fut Havasalföldre,
Ungur, bungur, amaz rumij
Sátorát fölszedte.
Szatuj majre, pita najre,
Nincs pénz, az ebverte!
7.
Erdély, Lippa és Bronicska,
Megjárd lábom, megjárd.
Amaz gyöngyös, kis keszkenyős,
Né, hol fut jó banyád!
Mit dudorgasz, hogy nem ugrasz?
Kurva volt az bábád!
8.
Alsóbánya, Fölsőbánya,
Jó kövér szalanna!
Bő az bora, korcsomája,
De ingyen nem adja!
Ha pénzed nincs, költséged nincs,
Meg is koplaltatna.
9.
Kis tartomány, igen sovány
Amaz Máramaros.
Nincs búzája, gabonája,
Megette az tokos.
Ne féljen bár, hogy lészen kár,
Vagy búzája dohos.
10.
Kurta Szamos, tarka Maros,
Sajó két mellyéke,
Noha hegy-völgy és erős tölgy,
De nincs búza benne,
Amaz tokos, rossz kalapos
Mert azt mind megette.
11.
Kis-Küköllő, Nagy-Küköllő
Gyönyörű folyása,
Nyárád vize, kedves íze.
Rózsa az illatja,
Bő terméssel határidat
Isten látogassa!
12.
Könnyen csörgő, kövön pöngő
Amaz Kis-Aranyos,
Mikor árad, meg nem szárod,
Fölötte hatalmas;
Szalmamaggal vidékiben
Megtelik az nagy kas.
13.
Előljárja, rátoppantja
Doboka vármegye.
Után’ Torda, ne hadd soha,
Tied az erszénye
Megborsolva, vajba rántva
Mind elkél az leve.
14.
Szépen járja, amaz fújja
Szépen Szeben vára.
Nosza gazda, ne fuss gazra,
Hozz bort az asztalra!
Mert ha külön csak félen vonsz,
Megüt amaz csalfa.
15.
Félen tartod az nagy orrod
Déva, Görgény vára,
Barassónak az kűlfala
Pogácsábul rakva.
Jer ki, Kata, ha köll néked
Füles habarnica.
16.
Az hariska, tatárbúza
Vajki jó puliszka.
Nosza kurta, hol az kurva?
Vigyorog az farka;
Az nagy papnak, az vargának
Bialbőr kalapja.
17.
Marosszékrül, Udvarhelyrül
Megyek Háromszékre,
Szépségérül térségére,
Nincs mása Erdélyben,
Isten tartsa, szaporítsa
Gabonáját benne!
18.
Egészséggel, békességgel,
Édes lakóföldem,
Kit sóhajtott és óhajtott
Ez napokban szívem,
Ím! hogy inték, belépék,
Megvidula lölköm.
19.
Nohát immár minden ember
Örüljön ez napon,
Nagy jókedvet, víg örömöt
Mutasson ez házban,
Az én szívem, mert hazajött
Szerencsés órában!
20.
Egészséggel, idvösséggel,
Édes szép szerelmem,
Isten hozott és hordozott
Örvendetes hírben,
Itthon már ülj és velünk légy
Együtt szeretetben!
Mikor beköltözött az örmény negyedbe,
Gyér udvarát kemény regulába szedte.
Jóreggel harangszó, mise nyáron, télben,
Rendre sorakozott kiki az ebéden;
- Ő maga ült fejtül... Nagymesszire nézve,
Nem látta, hogy keshedt az urak mentéje.
Ír-olvas napestig - vadászgat gyakorta -
Francia gróf izent - be sem bocsátotta,
Mert a titulusban esett vala vétség,
Fejdelmi személye várta, megkövessék.
- Gőgös magyar úr volt.
Aztán évek szálltak. Fakóbb a reménység,
Megritkul az udvar, gyérebb a cselédnép -
Ő a kályhatűznél, kis faragószéken
Fúr, csiszol, vesződik - átizzad egészen -
Gyönyörű szakála faforgácscsal teli,
Csendesen elfordul... maga is neveti.
De néha megborzong hűs, tengeri szélben,
Fáradt lesz, elszunnyad forró, nyári délben,
Fiát emlegeti; jön-e már, hol késik?
Hogy ott van, reszketve simogatja végig...
- Csendes öregúr lett.
Évszázadok multak. S egyszer - mért, miért nem -
Ócska sírt bolygatnak messze tengerszélen,
Avatag koporsót felkapja ölébe
Fújó gőzparipa - lihegve fut véle.
"Diadal!" S kigyulnak kérkedve a máglyák.
"Diadal - hazajön!" seregek kiáltják.
Sok drága puskaport égbe lövöldöznek,
Farsangos látásra asszonyok öltöznek,
Tort ülnek, lakoznak, harsog a szó szörnyen.
Benn a koporsóban halkan összezörren
Egynéhány reves csont.
Közeleg az óra csata riadóra
Hogy a magyar akarata, csata vasa, diadala
mentse meg a szomorú hazát.
Hős Rákóczi népe, kurucok, előre!
Diadal veletek, ellenes feletek letiportátok,
verje gonoszokat átok!
Már a hazán íme újul a vész,
Íme a gonoszok seregi fenyegetik.
Hej! Hova lettek a hős daliák?
Hova lettek a hős, a derék vezetők,
A szegény nép sokezerje,
A legigazabb dalia vezér
Bujdoshatnak most szanaszét.
Lobogónk magasan, ez a büszke nemzet újra talpon áll.
Aki előtt ellen soha meg nem áll
csak elő, csak elő, csak előre!
Szabadon él a magyar vagy érje a halál.
Mert a magyarok Istenére, szent nevére,
esküt esküre teszen e hős nép:
Míg ragyogón kel a nap az égen,
Rab a magyar soha, soha, soha, soha, sohase leszen.
Tenger habja felett futó szép zúgását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban!...
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Törökországból...
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak,
Idegen hazámból?!
Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércek fején hókorona csillog
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feselnek...
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjúságom
Emléki röpködnek.
Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,
Mikor minden bokrod régi ismerősöm!
Mért vagy szolgaságban,
Gyászos rabigában
Oly hosszú ideig?
Ha feléd indulok, lelkem visszatartja
Az édes szabadság bűvös-bájos karja.
Vissza, mind a sírig!...
Itt eszem kenyerét a török császárnak,
Ablakomra titkos poroszlók nem járnak
Éjjeli sötétben
Hallgatni beszédem
Beárulás végett...
Magános fa vagyok, melyre villám szakad,
Melyet vihar tördel, de legalább szabad
Levegővel élhet!
Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja fölött futó szél zúgását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában.