Túl a mezőn, túl a hazán,S a part fölött, a nagy DunánKi népe zajlik ott?Föl Endre! Béla! föl magyar!Ellenhad az, mely vészt akar,Ellenség zajlik ott.Ő az, ki partidon haladÉs száz hajót és száz hadatHoz, oh hon, ellened,A gőgös Henrik az, ki rádHoz háborút, és hoz halált,S bizik, hogy eltemet.Föl Endre! Béla! föl magyar!Pozsonyhoz kell a férfikar:A vítt Pozsony remeg.
"Átok reád, magyarok hazája,Átok rád, te pártos büszke nép!Ingadozzon fejed koronája,S mint az árnyék, légyen oly setét.Mint kemény kard, oly kemény sziveddelMeg ne békélj soha ten feleddel.És te, isten! aki fölkenettél,Hogy viselném földön képedet,Elfelejts, ha meg nem védelmeztél,Nem kivánom több kegyelmedet.Salamonnak nincs hol maradása,Földön nyugta, égre vágyódása.
Néma borongással megy az őskor lelke, fölötted,Cserhalom! és nem kér emlékűl oszlopot ércből:Oszlop vagy magad, oh diadalnak halma, meződdel.Téged még az erős természet szűle magából,Hogy mint embernek gyarló munkája, felejtettPorba ne szállna tetőd, hanem állna, mig emberek élnek,És a harcos apák hírének lenne tanúja.
"Hová, hová, édes férjem?""Megyek a csatába:Galambócon vár a török,Ne várjon hiába.""Megállj, megállj, édes férjem!Ne menj még csatába:Befordulok egy kicsinyégÖltöző szobámba.
Ritka vendég RácországbanZsigmond, a király, a császár:jól fogadja István vajda,István, kinek apja Lázár:hét egész nap látja dúsan,becsülettel, emberséggel;nem felejti, ki a gazda,s nem felejti, kit vendégel.
Sűrű setét az éj,Dühöng a déli szél,Jó Budavár magasTornyán az érckakasCsikorog élesen.„Ki az? mi az? vagy úgy -”„Fordulj be és alugyUram László király:A zápor majd eláll,Az veri ablakod.”A felhõ megszakad,Nyilása tûz, patak;Zúgó sebes özöntA rézcsatorna öntBudának tornyiról.„Miért zúg a tömeg?Kivánja eskümet?”„A nép, uram király,Csendes, mint a halál,Csupán a menny dörög.
Ki áll amott a szirttetőn,Hunyad magas falánál,S körültekint a sík mezőnAz esti fénysugárnál?Hunyadi ő, az ősz vitéz,Hazáját most nem űzi vész,Várába szállt nyugonni.De hirnök jő, s pihegve szól:„Uram, hatalmad eldült,Hazádon nem kormánykodol,A polczra már Ulrik ült.”„Ha úgy akarta a király,Hunyadi akkor félre áll.”Mond és marad nyugodtan.
Hogy réműlve futott Mahomet Nándornak alóla,A mentett várnép istenelé Hunyadit."Keljetek, édeseim, mond ő föl az égre mutatván:A harc volt csak enyém, győzelem Istenemé!"
