Eldődeink siralmas harczhelyén,Zöldebb a fű Mohácsnak mezején;Több illat tölti a virágokat,S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.E földet hősök vére áztatá,Azért küld Isten ily áldást reá;Mert szent határ az s puszta nem lehet,Hol honfiszív honáért vérezett.Oh ne sirasd meg annak végzetét,Ki a hazáért adta életét!Édesen alszik anyja kebelén,S áldások őrzik csendes nyughelyén.
Lefüggesztettem fejemet,
Bánatnak hajtom szívemet,
Nagy szomorúság testemet,
Elepesztette lölkömet.
Az én hazámnak romlásán
Bánkódom nagy kárvallásán,
Így panaszolkodom sírván,
Így kezdem el siralmimat:
Úristen, tőlem színödet
Elfordítád szemeidet,
Megvonád te irgalmadat,
Hozzám való jóvoltodat.
(Részlet A Márssal társalkodó murányi Vénusból) Veszni tért kis hazánk, forgasz melz sok kockán,Hány felé vetett már az szerencse sarkán!Hol egy ellenségnek, hol másnak vagy markán,Régi szép épséged mely miatt áll csonkán. Oh az régiektül elfajzott nemzettség,Híredben s nevedben korcsosult nemesség!Miolta köztetek nincs az egyenlőség,Ily rútul azota prédál az ellenség.
Ha a nemes útra indul,ha megtér a hosszu útról,mikor elmegy, mikor megjön,sír a paraszt kint a földön.Ha a nemes lakomázik,vigan ugrál, parolázik,serleget lódít a falra,a paraszt jajdul föl arra.
Szabadon lihegsz, szeretett haza!Szabadon lihegsz, megint! KarunkBéklyóidat összetöré.Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;Lobogó tüzeit seregökreAz isteni bosszu lövellé.Nem ejte le minket erő;Bízakodás teve rabjaiváMinket a pogánynak.Esküdt, s mi jók, hivénk szavát;S ő a hivőket, bizakodókat,Cselébe voná, megbuktatá.
Fa és vas a mohácsi síkon,Emberszobrok a fű felett.Szolimán harangoz a szélben...Öv-szögén levágott fejek.Szolimán harangoz a szélben,arcunk, hajunk eső veri:megvált a félszeg könnyezéstől,a zsenge erdőt élteti.Keresztfa-karú vas-Dorottyák,álló és megdőlt kopjafák.Ki más országban él, nem értiSzolimánt, Alit, Musztafát.Ahhoz itt kellett megszületni,hogy legyen Csele-patakunk.
Miről apám nagy búsan szóltHogy itt hajdan szebb élet volt,Érzi szívem s felsóhajtok,A mint Rákos térén szántok.Hol Mátyás az igazságos?Te láttad őt boldog Rákos!Tán itt nyargalt hajdanában,Hol én szántok mostanában.Mondják, itten vitéz urakÖsszegyűltek, tanakodtak;S ha csatára trombitáltak,Mint a sasok víni szálltak.
