Gyóni Géza - Levelek a Kálváriáról I


Gyóni Géza - Levelek a Kálváriáról I
1915, Szibéria

Miasszonyunknak, magyar Máriáknak,
Akiknek szíve el nem fáradott
A reménységben és az imádságban,
S akikre szállnak fehér hóhullásban
Szibériából áldó sóhajok.

1. LEVÉL

Megcsókoltad a levelem?
Azt írtam: »Semmi bánat, drága.
Na bántsa lelked félelem,
Vígan vagyunk a büszke várba.«

Azt írtam: »Bizzál angyalom,
Mi kitartunk büszkén és bátran.«
S gondoltam: Ma az utakon
Megint kolduló bakát láttam.

Azt írtam: »Már nem magamért,
Csak teérted kell imádkoznom.«
S gondoltam: Ej, mit, csigavér!
Egy honvéd éhen halt a poszton.

Azt írtam: »Jön a messiás,
Tüzeket látunk felvillanni.«
S már tudtam: nincsen semmi más,
Meg kell itt halni, meg kell halni.

2. LEVÉL

Halál, halál, vén Csinom Palkó,
Kivel annyiszor elkomáztunk,
Hát ez lesz, ez lesz csakugyan
A legutolsó áldomásunk?

Halál, halál, vén Csinom Palkó,
Kivel annyiszor csúfolkodtunk,
Örülsz, ugye, hogy fütyülőnek
Megkaphatod fiatal csontunk?

Halál, halál, nem nagy dicsőség
Ilyen tornán birkózni néked,
Hiszen tudod, hogy hetek óta
Csak hálni jár belénk a lélek.

3. LEVÉL

Nézed-e még a csillagunkat?
Az esték ott is oly fehérek?
Imádkozol-e minden este
És hiszed még, hogy visszatérek?

Számolod-e, hány csillag hullik
Ilyen estén a végtelenbe?
S nem félsz, hogy a mienk zuhan?
Nem jajdulsz váddal az egekre?

Tűrő, fehér szívedbe hogy fér
Annyi imádság, annyi bánat,
Hogy még én is, káromló szájjal
Mormolni kezdem az imádat:

Miatyánk, Isten, Isten, Isten,
Ki vagy a templom és az oltár,
Miatyánk Isten, ki vagy, ki vagy...
Jaj, nem tudom már, nem tudom már!

4. LEVÉL

Még egy hét... nem tarthat tovább -
És véget ér a gyászos élet.
(Pajtás, ne harapj akkorát,
Holnap is ezzel kell beérned.)

Még három nap - és nincs tovább.
Ki bánja, hogy már végre vége!
(Pajtás, ne harapj akkorát,
Mit eszel holnap estebédre?)

Még egy nap... A bús angyalát,
Holnap, holnap a kapuk nyílnak!
(Pajtás, ne harapj akkorát,
Hátha, hátha - aztán is virrad?)

5. LEVÉL

Mit locsog a tavaszi sár
Sápadt honvéd talpa alatt?
A dróton túl a haza vár, -
Rakott asztal, Ősbudavár, -
Locsogj, locsogj tavaszi sár:
Sápadt honvéd előre!

Mit locsog a tavaszi sár
Sápadt honvéd talpa alatt?
Szép kedvesünk hű csókra vár,
Mögöttünk a csúf csóka-vár, -
Locsogj, locsogj tavaszi sár:
Sápadt honvéd előre!

Mit locsog a tavaszi sár
Sápadt honvéd talpa alatt?
Elől halál, hátul halál;
Csúf csóka-vár a holdba száll, -
Locsogj, locsogj tavaszi sár:
Honvédek csak előre!

6. LEVÉL

Azon az éjszakán
Mit álmodtál, szelid szerelmem?
Azon az éjszakán
Nem sírt a szél a kéményekben?

Azon az éjszakán
Sóhajtva hasadtak a szívek.
Azon az éjszakán
Keresztjén sírt a megfeszített.

Azon az éjszakán
Csak jajszót vitt a szél felétek.
Azon az éjszakán
Vérrel mosódott minden vétek.

Azon az éjszakán
Havas árokban, forró lázban -
Azon az éjszakán
Anyám fiatal arcát láttam.

Azon az éjszakán
Tízéves szőke gyermek voltam;
Azon az éjszakán
Játékpuska volt a markomban.

Azon az éjszakán
Te is tízéves lányka voltál.
Azon az éjszakán
Fülembe volt egy régi zsoltár.

Azon az éjszakán
Mint egy falusi kis templomban,
Azon az éjszakán
Olyan hivő kis gyermek voltam.

7. LEVÉL

A barna ágyúk felugattak:
Vad csattanás... és a gödörbe
Feketén omlott be a föld.
Gondoltam: most és mindörökre.

Aztán csak csönd, végtelen, fojtó.
Gondoltam: ez a halál csöndje.
Csak néha hallott halk zörej:
Egy rög hullott a vak gödörbe.

Hová halhattak a jajok?
Szemem befúrom a sötétbe.
És hol vannak az angyalok?
Mért nem zeng az egek zenéje?

Lépések... Most temetni jönnek.
»Itt állt az örs!«... hallik, mint álom.
Ásó feszíti a gerendát -
Halleluja! az eget látom!

8. LEVÉL

Az a nagy csönd... Emlékezel?
Azt hiszed: ez a halál csöndje.
Valakit vársz és senki sem jön, -
S rettegsz: ó, hogyha mégis jönne.

Minden zörejre felriadsz.
A póstát várod türelmetlen.
S a lapot nem mered felnyitni,
Mert bent lehet már, hogy elestem.

Eltámolyogsz a kis szobáig,
Amelyben minden mozdulatlan:
A szék, a tükör és a pamlag,
Ahogy utólszor odahagytam.

Már a kilincsen a kezed.
Bent a hold képemre világit.
Az ajtó előtt térdre hullsz
S térdelve ott maradsz sokáig.

9. LEVÉL

Ma kaptad meg egy levelem.
Gondolod: a halott betűi.
Látod a vért a kezemen
S szeretnéd onnan letörülni.

A fájdalom, a hű kutya
Veled van nappal s éjszakán át.
Hiába zárod be az ajtót,
A küszöbön nyöszörögve vár rád.

Reggel, reggel, - csak az ne lenne:
A tegnapot kezdeni újra;
És a holnapot várni, várni,
Mikor annak sem lesz csak búja.

Hová lehetne menekűlni?
Hol van vége az útvesztőnek?
Talán megenyhít, gondolod,
Ha látsz magadnál szenvedőbbet.

A kórház... ó igen... a kórház -
Új szenvedés a szenvedőért.
S melledre még egy keresztet varrsz,
Te fájdalmas irgalmas nővér.

A kórház... ó igen... a kórház -
Neked is drága menedékhely...
A sebesűltek összesúgnak:
Milyen bús és milyen törékeny...

10. LEVÉL

Hegyeken át a hír szalad:
Nem hős halott, csak szürke rab.

A szívverésed elakad:
Nem hős halott, csak szürke rab.

Nem gyászruha, nem temetés,
Csak új várás, új epedés.

Nem új, halálos fájdalom,
Csak új várás, új unalom.

Nem ráz meg őrjítő sírás -
Egy hadifogoly, semmi más.

Nem hős halott, csak szürke rab...
Örülsz? vagy fáj a gondolat?

11. LEVÉL

Amig fehér halottnak hittél,
Sokszor láttál egy friss sirdombot.
Fölötte tákolt fakereszt,
Alatta zúzott férficsontok.

Gondoltad: elmégy majd oda,
Egyszer, nyugalmas őszidőbe.
És megnézed, hogy a szívemből
Az őszirózsa már kinőtt-e?

Gondoltad: elmégy majd oda
Egy őszi este okvetetlen.
Öledben száz szál őszirózsa, -
Mert tudod még, hogy azt szerettem.

Fekete hintód halkan gördül,
S mikor megáll a halom-szélen,
Síromból gyönyörködve nézlek:
Mily csodaszép vagy feketében...

12. LEVÉL

Ablak előtt a hímző-rámád,
Mint amikor még arra jártam.
Ablakon át hallod a lármát:
Rab katonák mennek a sárban.

Rab katonák ruhája rongyos,
Arcuk halottas, ólomszürke.
Ablakon át halavány asszony
Kutatva nézel a szemükbe.

Az én szememet kutatod, -
S a szenvedésem látva látod.
Nekik adnád most mindened
És megvarrnád rongyos ruhájok.

Szemükben sápadt fényeket látsz.
Ó érzed-é e szemek szomját?
Bús pásztortüzek égnek bennük:
Csupa bánat és csupa honvágy.

13. LEVÉL

Szibéria... Szibéria...
Ez cseng most mindig a füledbe.
Az ereszről jégcsap szakad le
S széthull a földön csilingelve.

Szibéria... Szibéria...
Havas pusztán magányos szánka;
A szánkóban most én ülök
És farkas vágtat a nyomába.

Szibéria... Szibéria...
Havas pusztán fut, fut a szánka;
S mire elér a földkunyhóig,
Véres tetemem lóg utána.

Szibéria... Szibéria...
Havas puszta most minden álmad.
És hó födi be véres nyomát
Rút farkasnak, magányos szánnak.

14. LEVÉL

Mit várok még, és mire vársz még
Feketefátylas fehér asszony?
Ép vagy-e még? vagy sebet kaptál
Te is e bús, rettentő harcon?

Hol most bokrétás büszke hősök
Szerelmes szivvel halni mennek,
Elég erős páncél-e, mondd,
Emléke egy bús szerelemnek?

Hol forrón freccsen most a vér,
Csöndben alhat-e, mondd, a véred?
Vagy lázít már, hogy ifjúságod
Egy messzi rabtól visszakérjed?

Egy messzi rabtól, - akit már
A küzdők közül kitörültek,
S ki a gőzölgő csatatérre
Csak fájó, fájó sóhajt küldhet.

15. LEVÉL

Szállnak, szállnak a sóhajok.
Egy hosszú éj, mig odaérnek.
Egy hosszú éj... és reggelig
Egy hajszál megint hófehér lett.

Szállnak, szállnak a sóhajok,
A tükröd előtt ott találnak.
A fürdőből léptél ki épen
S most öltöd fel a pongyoládat.

Telt alabástrom-vállaid
A tükörből ideragyognak.
Sóhajtasz... és a sóhajod
Szembeköszön a sóhajomnak.

16. LEVÉL

Meddig élnek és mennyit érnek
A sóhajok... a sóhajok?
A te pompázó tavaszodba
Lopnak-e színt és illatot
Szegény, szerelmes sóhajok?

Két világrész és két szív harcán
Győzhetnek-e a sóhajok?
Vagy jobb, ha soha vissza nem tér,
Kiért már nem harcolnak ott
Csak árva, gyáva sóhajok?

17. LEVÉL

Egykedvűn jársz már a szobában,
Amelyben minden mozdulatlan:
A szék, a tükör és a pamlag,
Ahogy utólszor odahagytam.

Azt hitted: nem szabad benyitnod;
Azt hitted: meg kell halnod menten,
Ha meglátod a szőnyeget,
Melyen lábadnál térdepeltem.

Azt hitted: nem mersz majd bemenni;
Azt hitted: megszakad a szíved,
Mikor a gyászoló szobában
Az arcképemről rádtékintek.

Egy hét mult el? vagy egy esztendő?
Egykedvűn jársz a képem mellett.
Lásd, kis bohó, mitől is féltél?
Nem bánt az, akit eltemettek...

18. LEVÉL

A kórház most az otthonod.
(Fagyos börtön a tanyám nékem.)
A sebesültek összesúgnak:
Milyen bús és milyen törékeny.

A sebesültek is imádnak.
Hogyne imádna, aki meglát.
Ugy élvez a szegény szemük,
Mint egy nemes Lovik-novellát.

A szenvedésük elveszed,
S a magadé is, lásd, megenyhűl.
Ma egy fiatal beteged
Beszélt neked a szerelemrűl.

Láttam, hogy futottál haza;
Láttam gyönyörű haragos szád.
A képem előtt sírva mondtad:
Nem, nem, nem leszek hűtlen hozzád!

19. LEVÉL

A sebesültek összesúgtak:
Madonna nincs, - Madonna hol jár?
Két napig nem néztél feléjük.
Két napig megint enyém voltál.

A kandallóban dús parázs.
A lángok szívedig szaladtak.
A kandallónál régi, régi
Leveleimet olvasgattad.

Bús levelek... és aki írta,
Rab katona... rab katona...
Szibéria hava fehérlett,
S gondoltad: nem látsz már soha.

A leveleket visszazártad.
Kendőt vettél borzongva, fázva.
S a jövő percben azt gondoltad:
Hogy holnap bemégy a kórházba.

20. LEVÉL

Erős és szigorú leszel
És rá sem nézel a betegre,
Ki vakmerőn és szomjasan
Nézett akkor szelid szemedbe.

Erős és szigorú leszel
S ma nem szólsz bíztatóan hozzá.
És mig a többit ápolod,
Mindig többet s többet gondolsz rá.

Mégis - jobb, ha szemébe nézel.
Egy sebesülttől nincs mit félned.
S mit árt, ha meg is hallgatod:
»Madonna... én nem soká élek...

Madonna - tán ma meghalok -
S egy csókkal a lelkem megváltnád.«
...Madonna mondd, Madonna mondd:
El tudtad lökni forró száját?

21. LEVÉL

...»Madonna, ne légy oly kegyetlen,
Madonna, érzem, meg kell halnom.
Csak egyszer nyughasson fejem
Ezen a két isteni halmon.

Csak egyszer... Madonna ne félj,
Ne félj, a holtak nem fecsegnek...«
S látom, hogy öledbe esik
Fáradt feje a lázbetegnek.

»Madonna«... hallom, hallom, hallom -
S nem alszom egész éjszakán át.
Tudtál oly kegyetlen hű lenni?
El tudtad lökni forró száját?

22. LEVÉL

Azt mondják: halavány vagy;
Betege néma vágynak;
Ideges és szeszélyes...
Utazz fürdőre, édes.

Velence: régi vágyunk -
Ott dörögnek az ágyuk;
Nem virág hull, de bomba.
Utazz a Balatonra.

Vonatok fájó füttye
Most himnuszt hegedűlne,
Ha én is ott lehetnék.
Ó balatoni esték!

Ó balatoni esték,
Gyógyitsátok a lelkét,
S te, tó tündére, védd meg
Legszomorúbb nővéred.

23. LEVÉL

A hű komorna elkisér.
Ketten jártok a kihalt parkban.
Másodszor sárgul a levél -
Mióta tőled elszakadtam.

Másodszor sárgul a levél -
És minden sóhaj mindhiába.
Ez a nyár vissza sohse tér.
Ó vársz-e még egy másik nyárra?

A park útján kavics ropog.
Egy férfi lépked el melletted.
S a hű komorna halkan mondja:
»Szerelmes az idegen herceg.«

Rá se figyelsz, - de jól tudod,
Hogy megáll s hosszan néz utánad, -
És délben a szobádba küld
Száz égő piros rózsaszálat.

24. LEVÉL

Száz égő piros rózsaszál:
Finom szívből finom követség.
Mit tégy velük? tanácsoljatok,
Ó balatoni csöndes esték.

Száz égő piros rózsaszál
S az esték ott meghitt barátok.
Ne vesd, ne vesd ki szegénykéket, -
Oly szépek a hajadba, látod.

Oly szépek a hajadban, - és
Mit tudja ő Szibériában!
...S másnap a herceg boldogan szól:
»Egy rózsám ott volt a hajában.«

25. LEVÉL

Elképzelted már azt az órát,
Mikor kinyílik börtönöm?
S ami elfog a gondolatra:
Aggódás-e vagy szent öröm?

Az ajkad engedelmes lesz-e,
Hogy kiejtsd becéző nevem?
Egy idegen áll majd előtted,
És előttem egy idegen.

Át kellene a térded fognom,
És megkínzott, megfáradott.
De köztünk állnak ismeretlen
Hosszú éjek, hosszú napok.

Hosszú éjek, hosszú napok
Mint egy gúnyos vendégsereg
Körülállnak s nem engedik,
Hogy egyedül legyek veled.

26. LEVÉL

A hű komorna ajtót nyít:
»Úrnőm pihen, de mindjárt felkel.«
A hű komorna finom nő
S ugy beszél, akár egy herceggel.

A kis szobában várok rád.
Félve érek a régi székhez.
A régi helyén minden bútor,
És minden olyan ünnepélyes.

A hű komorna tálcát hoz be.
Megszólítom, s a hangom reszket.
Rám bámul, mert azt kérdezem:
»Mikor utazott el a herceg?«

27. LEVÉL

Ott térdelek a szőnyegen,
Amelyen annyit térdepeltem.
Homlokomon ver a szivem,
S úgy érzem: meg kell halnom menten.

Hónapok buta szenvedése:
Szibéria ködbe mosódik.
Szemem gödrébe simulnak már
Bársonyos gyönge kézcsuklóid.

Szemem gödréből forrón buggyan
Rab éjszakák keserű könnye.
S e percben arra gondolok:
Ha most, ha most valaki jönne.

Valaki, aki tegnap itt volt,
Itt volt... kellett, hogy itt legyen;
S ki épen úgy térdelt, mint most én
Ezen a perzsa szőnyegen.

28. LEVÉL

Megyünk az utcán, - boldog utca, -
A szemekből május ragyog.
Szépséged boldogan tündöklik
A nagy kirakat-ablakok.

A kocsiúton hintó gördül;
Ura unottan nézeget.
S amint meglát a sétálók közt,
Mély hajlással köszön neked.

Tán nem is látod, - de én érzem,
Hogy megremeg fehér kezed,
S szívemben sziszeg már a kérdés:
Ki volt és honnan ismered?

29. LEVÉL

A színházban találkozunk.
A lámpák boldogan ragyognak.
Feléd sóhajt elámult ajka
A földszintnek s a karzatoknak.

A nagy csarnokban ezer arc,
Ezer ismerős ismeretlen -
És mi nem látunk senkit, senkit,
Csak egymást boldog győzelemben.

A hegedűk szerelmünk zengik.
A páholyokból látcsöveznek.
S arcom fölgyúl... Most, most reánk néz
S mosolyog az idegen herceg.

30. LEVÉL

Ott várok rád a kis szobában,
Amelyben minden mozdulatlan:
A szék, a tükör és a pamlag,
Ahogy utólszor odahagytam.

Simogatom, vallatom őket.
Csak némán nézik gyötrött arcom.
S a küszöbön fehér ruhában
Ott állsz halavány, hősi asszony.

Veres kereszt a melleden.
Hozzád kellene csúsznom térden.
Szived világit a ruhán át,
Mint arany vitézségi érem.

Fehér ruhád érinti arcom,
S már homlokomon a kezed.
S akkor halkan füledbe súgom:
»Meg kell ölnöd a herceget...«

31. LEVÉL

A régi gyöngéd leszel hozzám;
A gondolatom ellesed.
S nem tudod, hogy valaki ott áll
Mindegyik gondolat megett.

Valaki, aki tegnap itt volt,
S látta a szemed, a hajad;
Kinek nyomát őrzi a bútor
S ki a függönyön bekacag.

Valaki, aki tegnap itt volt,
S ott él a homlokod megett,
S akit, jaj, nem tudok megfogni,
Akit, jaj, meg sem ismerek.

A hű komorna róla hallgat;
Őt titkolják a szőnyegek;
Róla emlékezik a pamlag, -
És te már meg nem ölheted.

32. LEVÉL

Oly fehér lehetsz, mint a hó;
Oly tiszta lehetsz, mint a harmat, -
Az ajkam, ez a keserű ajk
Mult csók nyomát keresi rajtad.

Könnyed, csókod hiába már, -
Nem lágyul el aszkéta-arcom.
Könnyben, csókban tovább folyik,
Tovább folyik emésztő harcom.

Ha oda tudnék csúszni hozzád!
Átfogni vezeklőn a lábod!
Ha tudnám még a megváltó szót:
»Szenvedtél, és én megbocsátok.«

»Szerettél, és én megbocsátok, -
Csak ifjú véred, az csapott ki...«
De gőgös szájjal hallgatok, -
Jaj, nem tudok már krisztuskodni.

33. LEVÉL

...És hallod majd a nevemet,
És hallod majd, hogy hazaértem.
Haragszol, hogy nem sietek?
Hiába vársz rám hófehérben.

A kandallóban ég a tűz.
Ó minden bánat itt van itthon.
Én állok az ajtó előtt,
S nem szabad, nem szabad benyitnom.

Ajtódhoz százszor visszatérek;
Fölsóhajtok az ablakodra...
Szibéria szele süvölt -
S fülembe sivít csúfolódva:

Száz halálon s rab éjszakákon
Azért kellett vacogva győznöd,
Hogy végre mégis elveszítsd
Te egyetlen, halavány hősnőd...

Szerkesztés dátuma: szombat, 2011. január 15. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,975 Kategória: Rendületlenül » A háború
Előző cikk: Gyóni Géza - Hazatérés Következő cikk: Gyóni Géza - Levelek a Kálváriáról II


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: