a könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt: öröm és szenvedés,
sötét sorok örök csendjébe vész.
Néhanapján egy kéz értem kinyúl,
s zörgő lapjaimon váratlanul
fölsült egy szó, mint másvilági hold,
s uj életet kezd, ki fölém hajolt.
Gomolygó századok fojtó ködöt
lehellnek szét a holt sorok fölött:
tartsátok lapjaim a fény felé
és lássátok meg rejtett vízjelét!
Holtan is élek, míg irgalma tart
a papírosnak s míg a fölkavart
korok örvénye majdan elnyeli
min szólt a dal, az ősi nyelvet is.
Mint lehellet a hideg ablakon,
úgy sorvad el emlékem egy napon
s mint a porszem, mely sivatagba hull,
az időbe veszek nyomtalanul.