Fenyő László - Hűség


Fenyő László - Hűség
Míg jósnyelvek bal-jövõd papolják,
hírvivõk rosszhíred szertehorják:
állok nagy csöndedben Magyarország,
tompán, mint a hurokba szorult
vad, mely érzi: komorúl a gyöngy táj
s mire eszmél, már bealkonyult.

Mit tehetnék áramok divatja
ellenetek, stréberek szimatja?
A seb is elõbb gennyét kiadja,
mielõtt begyógyul és a var
jelzi csak, hogy lázas volt a vér ott
s hogy minden láz nyugalomba hal.

Kor, lekötöd minden jobb erõmet,
máglyává zaklatod heverõmet,
miképp gyógyulhatnék ki belõled
te kétarcu, kancsi förtelem,
ki egyfelé csókot intsz, hogy: Béke!
másfelé harsogod: Gyõzelem!

Nem zúgok: álmodó, esti méhkas. -
Mint a tavalyi primõr ízét az
ínyenc, miként olvadt nyelvén szét az:
szót ízlelek, hosszan-lebegõt,
széttaposott, hóillatu álom:
Szabadság! - alpesi levegõd.

Ha a vég jõ, jöjjön, ámde hõs vég
legyen, légy a csendes vakmerõség,
légy talapzat, melyen áll a Hûség:
ahogy Isten adta dallanod,
azt cifrázd és azt meztelenítsd le,
azt a lágyhajlású dallamot.

Költõk, csak bennetek ne csalódjam,
hitem remegett a széttört csókban,
most hogy minden ím bomladozóban,
ami kötött, minden szeretet:
el ne áruljatok pályatársak,
költõk, hadd maradjak veletek!

Szerkesztés dátuma: szombat, 2011. január 8. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,026 Kategória: Rendületlenül » A második világháború alatt és után
Előző cikk: Fenyő László - Ha kérdik Következő cikk: Garai Gábor - A hazalátogatóhoz


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: