és gyilkos „gyilkos!”-t
s nem némították el a jót
soha úgy, mint most.
S felkél a nap, mint elmebaj
vad rögeszméje
s lemegy véresen s száll a jaj
bár nincs ki értse.
*
Szól az ágyú kelet felől,
feldörög rá nyugat felől;
ide-oda a csapdában
fut a magyar a honában.
*
Ha elfognak?… Akkor egy nemzet hőse
lehetsz, öregem. Egy percre a nemzet!
De áruló, ha rossz lesz az idegzet:
ha összeomlasz, egy nép omlik össze!
Ritka perc (egy nép örökéletében)
ritka alkalom (több lenni magadnál).
Amiért mindíg harcolni akartál:
ott a haza az öklöd közepében,
olyan lesz, amilyenné te teszed…
(EGY ELLENÁLLÓNAK)
Hazaáruló, nem lelek helyet
hazámban. Beh kicsi lettél, hazám!
S beh enyém! Akár hajdan a tanyán
kapunk sarka, ha kutya kergetett.
(HAZA)
ehérváron egy néma vonat áll.
„Zsidók!…” suttogja egy vigyori száj.
Csend. S már viszik is azt a vonatot.
Vagy a mienk megy? S én is rab vagyok?
Szívem megdermedt. Az a pillanat,
mint kést vágta belém sorsotokat.
(MELYIK INDUL?)
Meg vagyok én is jelölve. A bélyeg,
amit viseltek ti melleteken,
ahányszor látom, forró foltot éget
a homlokomra: az én szégyenem!
Mindenkié, csak épp nem a tiétek!
Az a rongy (vagy az a kitüntetés)
lekerül egy-kettőre a ruháról.
Tudom, helyén seb fog maradni és
csak akkor fáj majd: mélyéig kitárul!
De lesz gyógyulás és lesz pihenés.
(SZÉGYEN-BÉLYEG)
Feldúltak mindent. Már nemcsak a gazdát,
a fegyvert, fegyvertáramat akarták.
Semmi! Tiportak könyvben, kéziratban:
bokán felül golyóban, ekrazitban.
(HÁZKUTATÁS)
